Chapter Twelve

Váratlan látogatók

A reggeli kávé illata hamar lecsábított az otthonos kis konyhába, ahol Emily pirítóst készített. Az asztalra már ki volt rakva a vaj, felvágott, szalámi, paradicsom és a tej. 

- Hello! - ásítottam és kávét öntöttem a bögrémbe. 4 szem édesítőszert elkevertem benne, aztán tejet adtam a kávémhoz. Nem szeretem az erős kávét, csak ha nagyon fáradt vagyok.

- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte Em, miközben az asztal közepére tette a pirítósokkal megrakott tányért.

- Egész jól. Ahogy egyre többet dolgozom lovakkal, és lovagolom őket, úgy fáradok el. Szóval nem panaszkodhatok arra, hogy nem tudok este aludni. Kivéve, ha elcsapom a gyomromat. Sam hazaért?

Igazából Paul hollétét is kérdeztem volna, de ő biztosan hazament aludni.

- Igen, odafent alszik. Valamikor hajnalban érhetett haza.

- Sajnálom őket. Elég sokat járőröznek a vámpírok miatt.

Két szelet pirítóst megvajaztam, rájuk dobtam két szelet felvágottat és felvágtam egy megmosott paradicsomot is, amit meg is sóztam.

- Még jó, hogy ma fél 3-kor végzek. Holnap megyek gyakorlatra, szóval későn fogok hazaérni. Ma délután Rómeót is le kell lovagolnom - mondtam.

- Elviszlek. Bent leszek a városban 2 óra körül, úgyhogy megvárlak, aztán hazajövünk és elviszlek Rómeóhoz.

- Ó, köszi. Bevásárolsz?

- Igen. És számlákat fizetek be.

- Számlák... Milyen jó lenne nélkülük az élet - sóhajtottam.

- Hát igen - vigyorgott Emily.

Miután sikeresen beértem az egyetemre, az osztályból az egyik lány már várt rám a teremben. Aranyos, segítőkész lány, de néha túl sok már nekem. Molett alakjához szőkés-barna haj járult világosbarna szempárral.

- Szia! - integetett és becsukta a rejtvényfejtő füzetet.

- Szia! Mizu? - huppantam le mellé.

- Á, semmi. Rejtvényt fejtettem. Most viszont eszek egy kicsit.

- Oké - elővettem egy tollat és az anatómia füzetemet a táskámból.

- Figyelj, ki volt az a helyes srác, aki tegnap rád várt? - kíváncsiskodott Melinda.

- Öhm, ja! Ő a barátom - mondtam vállat vonva.

- Nem mondtad, hogy van valakid! - kiáltott fel - Ez nagyszerű! És mi a neve? Mindent tudni akarok róla! Mesélj!

- Paul a neve. A rezervátumban él, ott ismertük meg egymást. Nem régóta járunk.

- Miért nem meséltél róla eddig?

- Mert nem jutott eszembe, hogy róla beszéljek. Bocs.

- És rendes fiú? - kérdezte Melinda nagyra nyitott szemekkel.

- Aha, rendes. Hisz eljött értem kocsival - vigyorogtam rá.

- Szuper!

- Na, és a te fiúddal mi a helyzet? Kibékültetek?

- Ahamm, de olyan szemét, mert ha együtt vagyunk, akkor ő megnézhet más csajokat az utcán, de én nem nézhetek meg más pasikat.

- Értem. Paul nem néz meg más lányokat.

Magamban vártam, hogy végre elkezdődjön az óra és ne kelljen ilyen dolgokról beszélgetni. Őszintén szólva ez az egész elég fura, mert amíg egyedül voltam, addig nem tudtam hozzászólni a többi lány beszélgetéséhez, mert mindnek volt pasija. Én meg csak meghúztam magam a sarokban. Most meg, hogy Paul van nekem, még mindig nem akarok beszélni ezekről.

A négy anatómia óra közti két szünetben szerencsére már nem volt pasis téma, ezért fellélegeztem és vidáman csacsogtunk a lovakról. A délutáni dupla angol kész kínszenvedés volt, mert óvodás szinten ment nálunk a egyetemi angol óra. Kész vicc, nem?

Fél 3-kor szinte kirohantam az épületből és egyenesen a furgonhoz siettem, amiben Emily ült. A nő eltette a női magazint és rám nézett.

- Na, milyen napod volt?

- Jó -válaszoltam. - Neked?

- Csendes. Nem iszunk egy kávét?

- De! Menjünk - bekötöttem a biztonsági övemet és elgurultunk a kávézóig.

A két kávé mellé vettünk két sajtrolót is, majd letelepedtünk az ablak mellé.

- Sam azt mondta ma délelőtt, hogy Paul estefelé átjön hozzánk - mondta Emily.

- Rendben - bólintottam.

- Látom, jól kijössz vele - mosolygott Em. - Kivirultál, mióta megjelent az életedben. Azelőtt csak akkor mosolyogtál őszintén, amikor lovakkal voltál.

- Tudom - kavargattam a kávémat, belebámulva a kávé sötét örvényeibe. - Jó, hogy egymásra találtunk. Életmentő volt.

A kávé és sajtroló elpusztítása után hazamentünk. Átöltöztem és megkajáltam, hogy aztán indulhassunk a lovakhoz. Emily melegítőben jött, én meg elterveztem, hogy ma felrakom egy lóra.

Dave éppen odakint öntött vizet az itatóba, mikor kiszálltunk a kocsiból. 

- Szia, Dave! - köszöntem. - Hogy vagy?

- Sziasztok! - köszönt az indián. - Remekül vagyok, köszönöm. Nemsokára csikónk születik.

- Tényleg? Csodás! - mondtam boldogan. - Mikorra várható?

- Úgy két nap múlva kellene ellenie Gyémántnak.

- De jó! Imádom a kiscsikókat! Figyelj csak, Dave... Melyik lovadon lehetne tanítani Emily-t?

- Lássuk... - Dave körbenézett a nagy legelőn, amiket fák határoltak. Szemügyre vette a lovait, hogy melyik jó lovagoltatásra. - Talán Kitty. Látod a bal szélen azt a pej kancát, ami most éppen felénk fordította a fejét? Hókás, három láb kesely kanca.

- Látom. Gyere, Emily! Hozzuk ki Kitty-t! - intettem a nőnek. Kerestem egy kötőféket vezetőszárral, odanyomtam a nő kezébe és ketten elindultunk a kanca felé. Kitty nagyon aranyos, jófej kanca volt. Nem volt nagy termetű és egészen csinos kinézete volt. 

Hagyta magát kivezetni a legelőről. A nyergesben kerestem rá megfelelő kantárt, amin talán még kell majd állítani. A saját nyergemet vittem ki, és elvettem még egy nyeregalátétet nyeregemelő párnával. A segítségemmel Emily ügyesen felszerelte a kancát, aki félálomban álldogált egy helyben.

- Hát nem fog megenni, az biztos - mondtam. - De nyugodt ló és lehet rajta tanítani.

- Akkor jó.

- Rád fér az én kobakom... De próbáld fel.

Átnyújtottam a lovagló kobakomat a nőnek, akinek tökéletesen passzolt a fejére. Állítani sem kellett rajta. Fogtam a futószárat, az ostort és arrébb léptem.

- Gyere, bevezetjük a pálya közepére - intettem az ostor hegyével a pálya felé. Emily szépen bevezette a kancát. - Most húzunk még a hevederen.
Két perc múlva Emily már fent ült a lovon, én pedig tartottam neki egy jó kemény órát futószáron. Kitty tényleg rendes kanca, egy rossz mozdulata nem volt és simán tűrte Emily ügyetlenkedéseit.
- Egész ügyes vagy! - dicsértem az indián nőt, aki fülig érő vigyorral szállt le a lóról. Mosolya elnyomta a torz heget az arcán.
Kitty jutalmul kapott egy kis répát és almát, majd visszaengedtük a legelőre. Utolsóként felültem Rómeóra és edzés közben magyaráztam Emily-nek, hogy mit, miért és hogyan csinálom a lóval. Megizzadtam az edzés során, így a hajam a kobak alatt zilált és vizes lett, akárcsak Emé. Jókedvűen mentünk haza a sötétben, mert segítettünk Dave-nek megetetni.
Otthon Paul és Sam vártak ránk. Az autón szereltek valamit, de mikor megérkeztünk, abbahagyták a munkát. Egyenesen Paul felé vettem az irányt, aki boldogan, csillogó szemekkel támaszkodott a kocsinak.
- Szia, kicsim! - köszönt és egy szenvedélyes, hosszú csókot nyomott a számra. - Hogy vagy?
- Remekül! Te?
- Most már tökéletesen boldog vagyok - vigyorgott. - Rátok vártunk.
- Miért? - néztem rá.
- Vacsoraidő van - kacsintott rám.
- Jaj, mi más is lett volna - forgattam a szemem. - Na jó, menjünk vacsizni. Egyébként is éhes vagyok.
A négyesben elköltött fenséges vacsorát követően elvonultam a szobámba Paullal és kiterültünk az ágyon. A laptopon néztünk egy vígjátékot. A fejem Paul karján nyugodott, aki átölelt, és ennél aligha érezhettem volna jobban magam.
Egyszerre csak megcsörrent a mobilom. Kelletlenül nyúltam érte, majd a kijelzőre pillantva elfintorodtam. Anyám hívott. Ez egyáltalán nem hiányzott, főleg nem most, ezekben a szent órákban.
- Basszus - szitkozódtam. - Anyám hív. Szia, anya.
- Szia, Kyra! Gondoltam felhívlak, régen beszéltünk. Mi van veled mostanában?
- Áááá, semmi. Lovagolok és tanulok. Rómeó is remekül van, Sam és Emily úgyszintén. Veletek mizu? - kérdeztem közömbösen.
- Megvagyunk. Pár napja éppen kirándulni mentünk a hegyekbe. Isteni volt, jól éreztük magunkat - anyám a szokásos vidám hangján beszélt.
- Az jó. Hát, én a nap 24 órájában élvezhetem a természet közelségét.
- Hallom, vannak már barátaid is.
- Igen. Indiánok és jóban vagyunk. Figyelj, majd küldök e-mailt, de most... tanulnom kell az állattenyésztés ZH-ra.
- Ó, rendben. Én pedig küldök képeket a kirándulásról. Ja, és képzeld, veszünk egy nyaralót a hegyeknél. Egy nagy tó mellett van, holnap megyünk el megnézni újra.
- Remekül hangzik! Várom a képeket. Szia!
Rögtön kinyomtam a telefont és elkezdtem motyogni:
- Küldök képeket az isteni kirándulásról a hegyekben... ja és nyaralót veszünk... - nem éppen finoman levágtam a telefont az éjjeliszekrényre.
- Na, miért vagy mérges? És miért voltál olyan rideg anyáddal? - Paul értetlenül figyelt engem.
- Nem vagyok mérges, és nem voltam rideg - feleltem. - Nem jó a kapcsolatom anyámmal, és az utóbbi időben a húgommal sem. Szóval a mentsváram ez a hely és örülök, hogy ide költözhettem. Nem szándékozom hazamenni.
- Akkor jó, mert nem is engedem, hogy hazamenj - mondta és hirtelen mozdulattal az ágyra tepert, maga alá persze. - Ugyanis örökre az enyém vagy.
- Nem mondod... - nevettem fel halkan. - Magadhoz is láncolsz?
- Ha muszáj...
Ajkai megérintették az enyémet és kínzó lassúsággal cirógatták az enyémet. Aztán megcsókolt és el is felejtettem anyám hívását. Pault azonban nem hagyta nyugodni az anyámmal folytatott beszélgetés, ezért pár perc után rákérdezett:
- De tényleg... Miért vagytok rosszban? Az anyák jól kijönnek a lányaikkal, nem?
- Igen, de én kivétel vagyok, úgy tűnik. Ez hosszú történet - ültem fel.
- Van időnk - mosolygott.
- A lényeg az, hogy a húgommal tök jól kijön anyám, mert mindkettejüknek van pasija, csak nekem nem... volt. Anyám ezért nem osztott meg velem semmilyen információt, csak a húgommal, én meg egy ideig nem tudtam semmiről. Aztán egy-két éve a húgom elszólta magát.
- Mit mondott?
- Nagyim is benne volt abban. Elvittek engem hazulról vásárolni, hogy anyám nálunk tudjon hetyegni a hapsijával. Nem kell mondanom, hogy mit műveltek... Szóval, ez kiderült a végén, és irtó nagy veszekedés lett belőle. Anyám megígérte, hogy azután mindent megbeszél velem is, de nem így volt. Mielőtt eljöttem volna, annyira pocsékul éreztem magam otthon, hogy jóformán csak sírtam. A szobámban ülve hallgattam, ahogy anyám mindenről beszámol a húgomnak, nekem meg soha semmit nem mondott.
- Ez durva és nem igazságos. Pusztán azért, mert neked nem volt fiúd... - Paul elég mérgesnek látszott.
- Ennél volt durvább is. Képzeld, a biosz érettségim után hazamentem. Akkor már a nagypapám haldoklott és anyám sem dolgozott, hogy át tudjon menni hozzájuk. Mikor hazaértem, anyám nyitott ajtót. Az előszobában megláttam egy férfi cipőjét, anyám meg meztelen volt, csak egy köntös volt rajta. Mikor megkérdeztem, mit csináltak, azt felelte vigyorogva, hogy beszélgettek. Na persze, meztelenül! - horkantam fel. - A nagyapám haldoklott, ő meg nálunk kefélt egy kopasz pasival, akinek családja volt. Ja, és mondta még, hogy én ezt nem érthetem, mert nekem nincs senkim, ezért nem érthetem meg a vágyait.
- Ilyeneket mond neked? - Paul alig hitt a fülének. - Nem hiszem el! Így is elég szar volt neked, még rátett pár lapáttal!
- Igen - sóhajtottam. - Eldöntöttem, hogy mivel ő így viselkedik velem, én is így játszok majd vele szemben. Azt kapja, amit nekem ad, semmi mást. Nem szólok neki rólad, majd valakitől megtudja.
- Helyes. Hát, ez komolyan feldühített.
- Azt látom. Én már megtanultam pókerarcot vágni. Úgy teszek, mintha semmit nem hallottam és nem láttam volna. Néha megpróbált lekenyerezni csokival meg mindenféle jóval, hogy ne haragudjak rá. Totál hülyének néz. Ez van. Elköltöztem és boldog vagyok. Már nem számít, mit művelnek velem, mert itt vagyok.
- Pontosan. Én pedig nem fogom hagyni, hogy bárki is úgy bánjon veled - nyomott egy puszit az arcomra.
- Farkassá változva megeszed őket? Te leszel a nagy, gonosz ordas.
- Felfalom őket, mint a Piroskában.
- De ott a farkast lelőtték - vigyorogtam.
- Hopp, igaz. Engem nem fognak - jelentette ki eltökélten.
- Remélem is, mert te vagy az én farkasom.
Előrehajoltam és megcsókoltam. Paul azonnal lenyomott az ágyra, ujjai hamarosan a felsőm alatt kalandoztak. Forró, vágyakozó érzés áradt szét bennem, amit eddig még soha nem tapasztaltam. A vérem forrni kezdett, a levegő pedig hirtelen kevésnek bizonyult. Kapkodó lélegzettel próbáltam pótolni az oxigénhiányomat, ahogy Paul is. Végül aztán kénytelenek voltunk elválni egymástól.
- Elmegyek lefürdeni - mondtam halkan, amint rendesen kaptam levegőt.
- Segítsek? - kérdezte Paul kuncogva és apró csókokat lehelt a nyakam hajlatába. Egy percig élveztem a kényeztetését, majd ellöktem magamtól és felkeltem. Összeszedtem a pizsamámat és elmentem a fürdőszobába. A meleg víz simogatóan zúdult rám és legszívesebben ki sem álltam volna alóla. Egy gyors fogmosás, öltözködés, és máris újra a szobámban voltam. Paul is lefürdött, hogy aztán bebújjon mellém az ágyba egy szál alsónadrágban. Lávaként izzó teste szinte vonzott magához, erős karjaival magához vont és békésen feküdtünk a sötétben, ki tudja meddig.

A következő hetek eseménytelenül teltek, egészen egy pénteki napig. Emily és én bementünk a városba, hogy bevásároljunk, amikor váratlan látogatókba botlottunk. A bolt sorai között császkáltunk és vidáman csevegtünk, mikor ismerős hangot hallottam meg egy sorral arrébb.
- Hallod, Em? - intettem le a nőt és fülelni kezdtünk. - Ez nagyi hangja...
- Igen, valóban. Nem szólt nekünk, hogy jön - Emily értetlenül nézett rám.
- Nézzük meg - javasoltam. Gyors léptekkel átsiettünk a következő sorba, ahol ott állt a nagymamám teljes valójában. Ám nem volt egyedül. Két ismeretlen öregasszony, egy idős bácsi és egy férfi  társaságában időzött. - Nagyi?!
- Kyra? - nagymamám megperdült és tátott szájjal bámult, mintha nem számított volna ránk itt. - Kyra, Emily! Nahát, micsoda meglepetés! Éppen hozzátok készültünk!
- Szia, nagyi - köszöntem neki kicsit meglepetten. - Nem szóltál róla, hogy jössz... És kik ezek? Veled utaztak?
- Szia, Emily drágám! - nagyi puszit nyomott Emily arcára, aztán felém fordult. - Ő itt Maria, Cecilia és John.
A három nyugdíjas kedvesen mosolyogva üdvözölt minket. De akkor sem tudom, kicsodák, miért jöttek el a nagyival és mit terveznek itt.
- Ez a fiatalember pedig Ben - nagyi büszkén mutatott be a velem kb. egykorú férfinak, aki hát... elég csúnya volt. Nem tudok rá mást mondani, de elsőre azt hittem, hogy fogyatékos. Mindenesetre udvariasan köszöntem neki egy elsietett kézrázással.
- És mit keresnek itt? - tettem fel a kérdést újra, immár nyomatékosabban.
- Majd elmondom - legyintett nagyi. - A helyi szállóban fognak lakni, amíg itt vagyunk.
- Hány napra maradtok?
- Két hétre. Csodás lesz!
- Csúcs... - morogtam. Megzavarodva fizettünk Emily-vel és a parkolóban vártuk meg nagyiékat. - Emily, az a Ben nagyon bámult engem, nem?
- De, észrevettem - válaszolt Em. - Szegénynek nem hinném, hogy van barátnője.
- Tuti nincs neki, és lehet, nem is lesz. Kicsit ijesztően néz ki. De nem értem, mi ez az egész.
Kérdésemre hamar választ kaptam, mert amint nagyiék kiértek a parkolóba, elkaptam a karját és félrevontam.
- Nagyi, mit művelsz? - sziszegtem. - Van ennek köze hozzám vagy csak egy egyszerű csoportos kiruccanást látok?
- Hát, Ben is egyetemre jár, akárcsak te - felelte nagyi - Idén végez a jogi egyetemen. Az anyja és az apja minden nap átjárnak hozzám egy teára, és kitaláltuk, hogy mivel se neki, se neked nincs senkid, ezért összehozunk titeket.
Nagymamám ezt olyan magabiztosan jelentette ki, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Kővé dermedve meredtem rá, majd a hajamat markolva majdnem felvisítottam.
- Mi van???!!! Én... soha... nem fogok... ezzel... összejönni! - vicsorogtam.
- Halkabban, Kyra!- korholt. - Rendes fiú és összeilletek!
- Nem, nem, nem! - felemelt kezekkel rohantam vissza Emily-hez. - Gyerünk! Azonnal!
- Jó,jó... -Emily bepattant a kocsiba velem együtt és szó nélkül otthagytuk a többieket a parkolóban. - Mi történt?
- Úristen! - magamon kívül felvázoltam a helyzetet. - De nekem itt van Paul. És ha ezt megtudja... ezt nem hiszem el!!!
- Kitalálunk valamit.
- Paul fel fog robbanni, bár ahogy Ben kinéz, az is lehet, hogy csak röhög egy jót - morogtam és feldúltan néztem a tájat. - Még hogy összeillünk.

Chapter Eleven

Farkasok odakint

Hétfőn legszívesebben fel sem keltem volna. Félálomban megfordultam az ágyban, mikor éreztem, hogy egy forró test simul a hátamhoz, majd pár másodpercet követően valaki puszit lehelt a nyakamba.

- Ébresztő, Hercegnőm! – búgta Paul és ujjaival a hajamat birizgálta.

- Szia! – mosolyodtam el a tőlem telhető módon ilyen korai órában. – Nem akarok felkelni…

- Felőlem… - kuncogott. – Én szívesen ágyban maradok veled, kicsim.

- Azt tudom – felkönyököltem és puszit nyomtam Paul szájára.

A telefonom kijelzője fél hetet mutatott. Ideje felébrednem. Lassan és bizonytalan mozgással kikecmeregtem a puha, meleg ágyikómból és összeszedtem a cuccaimat. A reggeli tusolás frissítően hatott rám. Fürdőköpenyben lekóboroltam a konyhába, ahol Emily készítette a reggelinket. Sam és Paul az asztalnál ültek.

- Ma ezek szerint bevisz valaki az egyetemre? – kérdeztem álmosan és sikertelenül elnyomtam egy ásítást.

- Én viszlek el – mondta Paul, aki nem nézett ki annyira fáradtnak.

- Jó.

Mivel a reggeli utam meg volt tervezve, nyugodtan megittam a kávémat és megettem a rántottát baconszalonnával. Utána a szobámban magamra kaptam egy szürke farmert és egy szürke-lila kötött pulcsit. A reggeli csípős hidegben hamar dideregni kezdtem, pedig Paul fűtött a kocsiban. Pault nem zavarta a hideg, de ezt már megszoktam Samtől. Úgy tűnik, ezért is jó farkasnak lenni.

Az egyetem utcájába érve Paul elkísért a pékségbe, ahol megvettem az aznapi kajaadagomat.

Mikor végzel? – nézett rám Paul, miközben eltettem a pékárut a táskámba.

-         Hát, olyan 4 óra felé. Utána kiszaladok valahogy Rómeóhoz.

-         Érted jövök négyre, aztán kiviszlek hozzá.

-         Tényleg? Ó, köszi! Imádlak!

Tőlem szokatlan hévvel a nyakába ugrottam, de ő egyáltalán nem bánta, sőt. Örömmel viszonozta a csókjaimat. Elég nehéznek tűnt elválni tőle, mert annyira szerettem volna az egész napot vele tölteni, és csak Vele.

Délután négyig szenvedtem az egyetemen. Minden egyes előadás órákig tartott és az anyagok sem érdekeltek. A műszaki ismeretek totál sötétség, szóval már régen feladtam a küzdelmet, hogy rábírjam magamat a megértésére. A fonalat is elvesztettem, no meg Paul körül forogtak a gondolataim. Ez lenne a szerelem? Azt is észrevettem, hogy sokszor mosolygok a semmin, majd rájövök, hogy Paul járt az eszemben. Mint egy szerelmes tini, komolyan mondom.

Amint az óra elütötte a négyet, rohamléptekben igyekeztem le a lépcsőkön. Annyira azonban nem rohantam, mert a lépcsők eléggé egyenetlenek, egyik kisebb a másiknál, így baromi könnyű lezúgni az emeletekről. Felrántottam a szabadba nyíló ajtót és kiléptem az utcára. Tekintetem villámgyorsan pásztázta át a környéket, és a parkolóban a kocsijának támaszkodva ott állt Ő. Rézbőrén táncoltak a napsugarak, miközben csillogó szemekkel és dögös vigyorral az arcán nézett rám. Farmert és egy vékony fekete kabátot viselt edzőcipővel.

Megvártam, míg két autó elmegy, aztán átszaladtam az úton, egyenesen a Farkasom védelmező karjaiba.

- Helló, szívem! – búgta Paul. – Na, ennyire hiányoztam?

- Fejezd be! – megböktem a bordái között. – Ha te nem hiányoltál, akkor én megyek!

Eltoltam magamat tőle és felháborodást színlelve elfordultam. Erre megragadott, és nekiperdített a kocsinak. Ajkai forrón tapadtak az enyéimre, miközben két keze a derekamon siklott fel-le. Ujjaimmal beletúrtam fekete hajába.

- Menjünk – nyögtem, a levegőből kifogyva.

- Máris indulunk.

Bepattantunk a kocsiba és Paul először hazavitt. Ott átöltöztem és megkajáltunk. Sam szintén otthon bütykölt valamit a kocsiján, Emily pedig a házimunkát végezte.

- Em, nem jössz? – kérdeztem a nőtől. – Leápolhatnál egy-két lovat, ha szeretnéd, persze.

- De, megyek! Jól esne egy kis kikapcsolódás.

Amíg Emily elmosogatott az én segítségemmel, addig Paul Sammel beszélt valamiről a ház előtt. Aztán Em felszaladt az emeletre, hogy felvegyen valami olyan ruhát, ami kényelmes és ami piszkos lehet.

Paul készségesen elfuvarozott Dave kis farmjára. A háziak éppen szalmabálákat hordtak az istálló elé. A nagy bálák görgetésébe mi is besegítettünk. Paul mellettem görgette a szalmabálát, és nekem szinte alig kellett megerőltetnem magamat, hála Paul erejének.

10 perccel később kihoztam Rómeót a patamosóba, Emily kapott egy nyugodt lovat, amin lehet gyakorolni. A nő egészen ügyesen ápolta a pej lovat, bár a pata kikaparásánál ott álltam mellette.

- Jó, visszavisszük Kobit a bokszba, mert nemsokára Dave felül rá. Kihozunk egy másikat, én pedig felülök Rómeóra – mondtam.

- Jó.

Emily szépen nekilátott egy pej tarka heréltnek, Johnny-nak az ápolásához. Paul vele volt, mert én Rómeót lovagoltam a pályán. Drága lovam az elején nem igen akart lendületesen menni, pár átmenetnél megakadt és egyszer ellenszegült is. A hibák korrigálása és egy kis összeszedés után Rómeónak szárat adtam, hogy kinyújtsa a nyakát és megszáradjon. Az edzés közepe táján Emily végzett Johnny-val, és miután bevezette a lovat bokszába, Paullal együtt nézték a lovaglásomat. Főként Emily számára magyaráztam, hogy mit csinálok, hogyan és miért, de azért Paul is figyelt. Bár ő inkább engem figyelt, nem azt, hogy hogyan lovagolok.

Ezzel elment az idő, a visszautat sötétben tettük meg.

- Mikor mész ki? – fordultam Paulhoz a ház előtt.

- Úgy másfél óra múlva indulunk Sammel. Ha nem bánod, addig maradnék.

- Miért bánnám? – vigyorogtam és bementem a házba. – Em, felmegyünk a szobámba! Gyere!

Paul utánam jött. Leültem az ágyra, Paul gyorsan becsukta az ajtót és elvágódott az ágyon. Közben engem is magával húzott, így egymás mellett feküdtünk. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, aztán Paul fölém hajolt. Vágyakozó arckifejezéssel csókolt meg és nem adta jelét, hogy egyhamar meg akarja szakítani csókjaink áradatát. Sajnos a levegő hamarabb kifogyott, de egy-két perc múlva Paul ismét megostromolt. A másfél óra ilyen módon telt el, és nem eszméltünk csak, csak miután Sam dörömbölt az ajtómon.

- Ideje menni, Paul! Vége a turbékolásnak.

- Mintha ő nem ezt tenné Emily-vel előttünk – mormolta Paul és kelletlenül felkelt az ágyról. Válaszul kuncogtam egyet és lekísértem az én különleges páromat. Majdnem elnevettem magam, mert a földszinten Sam és Emily éppen a szokásos búcsú ceremóniát tartották.

- Megmondtam, tessék – vigyorgott Paul gúnyosan és kisétált a verandára.

- Hagyd már! – mondtam. – Mindig ez fog menni?

- Mi? – nézett rám Paul értetlenül.

- Hát, tudod. Csomót járőröztök, fáradtak vagytok…

- Ja, nem. Egy ideig még eltarthat, de nem lesz mindig ilyen zsúfolt a napunk. Köszönd a drága vámpíroknak és Bellának!

- Indulhatunk? – lépett mellém Sam Paulra szegezve a tekintetét.

- Naná – horkantott Paul és egy gyors csókot nyomott a számra. – Viszlát, Hercegnőm! Aludj jól!

- Szia, én hős Farkasom – mosolyogtam. – Vigyázz magadra!

A két indián bevetette magát az erdő sötét mélységébe. Emily-vel nem maradtunk fent sokáig, mert nekem másnap óráim lesznek.

Reggel – már ha a fél hatos kelést annak lehet nevezni -, Emily kedves ébresztésére riadtam fel.

- Nyugi, én vagyok! Kelni kell – szólt Em.

- Ó, te vagy az… - felültem és megvakartam a fejemet. – Rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy nagyiék régi házában aludtam, de valami felébresztett. A földszinten egy fiatal férfi állt. Az arcát egy kis fény világította meg. A húgomat maga előtt tartotta, és azt mondta, elrabol minket. Én beszaladtam a fürdőszobába és előkotortam a mobilomat. Az ajtón lévő lyukon lestem ki, ezalatt hívtam a rendőrséget, de a férfi meghallotta és betörte az ajtót. Aztán felriadtam.

- Az a lényeg. Szörnyű álom lehetett. Készítettem reggelit, egyél, és elfelejted az álmot – azzal Emily kiment a szobából.

Valóban, a finom reggeli kitörölte a fejemből a rémálmot, így az aznapi három órámon ezen nem járt az eszem. Órák után siettem Rómeóhoz. Emily-vel mentünk, mert Emily futószáron lovagolt az egyik legmegbízhatóbb lovon. Segítettem Dave-nek egy fiatal lovat futószáron megjáratni, egy másikat szabadon ugrattuk. Emily szorgalmasan tette a dolgát, már amit tudott, de azt ügyesen végezte. Jól elfáradtunk, és a vacsorakészítés hirtelen nehéznek tűnt. A falka nálunk evett, szóval nagy mennyiséget kellett főzünk. A fiúk humora és jókedve azonban átlendített a holtponton. Kb. este 9 felé a kis falka felkerekedett szokásos útjára.

- Paul, holnaptól muszáj lesz elmagyaráznod a műszakit, mert nem értem –mondtam neki, mielőtt elindult volna.

- Tudom. Meglesz, kicsim – kacsintott rám a csibész vigyorával.

A falka a következő napokban rengeteg időt töltött odakint, és kezdtünk aggódni, hogy valami baj lehet. Ráadásul a fiúk olyan kimerülten tértek haza, hogy nem volt szívünk faggatni őket. De Emily-vel kitartóak vagyunk, szóval kivárjuk a megfelelő pillanatot. Sam is szinte csak enni és aludni járt haza, Paul szintúgy. Láthatóan volt valami, mert feszülten viselkedtek.

Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, hogy Paul ennyire kész, eszembe jutott, hogy az is nagy szó, hogy velem alszik, amikor tud. Éjjel átölel és érzem, hogy szeret. Ez nem elég? Mit akarok még?

oOoOoOoO

Hosszas idő után megírtam az új fejit, remélem tetszik és bocsi a sok késésért!!!!! Következő fejezet bármikor lehet. Pussz minden kedves olvasómnak :-)

Chapter Ten

Sajnálom...

A délelőtti borús idő nem kedvezett amúgy is rosszkedvemnek. A nagyi természetesen folyamatosan zsibongott és csacsogott, ám Sam és Emily egészen jól viselték. Én kevésbé. Felmenekültem a szobámba ebéd előtt azzal az ürüggyel, hogy fáj a fejem. Odafent egy ideig zenét hallgattam fülhallgatón keresztül, weblapokat böngésztem és Paul-on járat az agyam.

Pipa rám, ezt tudom. Hogy milyen könnyen bocsát meg? Az majd kiderül.

Az óráknak tűnő ebédet követően felhívtam Dave-et, hogy ma nem tudok elmenni Rómeóhoz, mert más dolgom van. Miután felöltöztem és egy csattal lazán feltűztem hosszú hajamat, leszaladtam a földszintre.

A nagyi meghökkenten meredt rám a gyorsaságom láttán, de nem törődtem vele.

- El kell mennem hozzá. Most – mondtam Samnek.

- Rendben. Elviszlek – bólintott és az anyja felé fordult. – Kyrát gyorsan elviszem valakihez, hogy beszéljen vele, aztán jövök vissza. Emily veled marad. Sietek.

- Köszi – szóltam, miközben belebújtam a csizmámba, amiről két bojt lógott le.

Bepattantam Sam kocsijába és Sam ismeretlen utakon elfuvarozott Paul házához.

-         Majd hívlak, ha kell még egy fuvar – mondtam a kocsiból kiszállva.

-         Sok sikert! – mosolygott a férfi, aztán elhajtott.

Nagyot lélegeztem a csípős hidegből. A ház fából és némi kőből készült, kicsit kopottas, régi stílusú, de nem rossz. Vacogva felléptem a hosszú verandára, ami a ház egyik oldalán végigfutott, és egyenesen az ajtóhoz léptem. Határozottan bekopogtam és vártam. Semmi válasz. Ismét kopogtam. Semmi.

-         Paul, engedj be, rohadt hideg van idekint! – mondtam hangosan kopogás közben.

Kezdtem azt hinni, nincs itthon, de mihelyst elfordultam, kinyílt az ajtó. Paul fáradt szemekkel nézett.

-         Szia – szóltam. – Öhm, szeretnék bocsánatot kérni, azért jöttem. Zavarok?

-         Nem, csak aludtam – válaszolt.

-         Beengednél? – kérdeztem. – Mert ha megfagyok, akkor nem fogok tudni bocsánatot kérni, és ki kell olvasztanod a…

-         Gyere.

-         Ó, kösz.

Beléptem a faházba és kibújtam a kabátomból és a csizmámból.

-         Szép házad van. Egyedül élsz, igaz? – nézelődtem.

-         Aha, egyedül. Apám máshol kapott állást, és ott ismét rátalált a szerelem.

A nappali nagyon hangulatos volt. A kandallóban lobogott a tűz. A nappaliból három ajtó nyílt: egy a hálóba, gondolom, egy a konyhába és egy a fürdőszobába. Az egész ház illett hozzá.

Paul szótlanul leült a régi bőrkanapéra. Én a kanapé másik végébe ültem és lázasan próbáltam összeszedni magamat.

-         Szóval – hebegtem -, én bocsánatot szeretnék kérni tőled, mert tudom, hogy utálod Bellát és megértem. De én éltem a rezervátumon kívül elég sok ideig, és külső szemlélőként máshogy látom a dolgokat, mint ti. Meg érdekeltek a vámpírok is, bevallom, de az nem bűn. Na de a lényeg, hogy többet nem találkozom Bellával, ha arra kérsz. És bocsáss meg.

Hát, ezt jól elhadartam. Lehet, hogy nem is értette, annyira gyorsan mondtam. Szánva-bánva, bűntudatosan pillantottam rá, ő pedig elgondolkozva bámult a szemembe. Most találja ki az ítéletet… Belül könyörögtem, hogy béküljünk ki, mert szeretem őt, és nem akarom elveszíteni az egyetlen férfit, aki törődik velem.

Azt remélte, mindjárt megszólal, de nem így történt. Néma csendben ücsörgött a kanapén.

-         Paul? – kérdeztem halkan, reménykedve.

Mivel nem volt hajlandó megszólalni, a sírás határán állva felálltam és kapkodva magamra rángattam a kabátomat és a barna csizmámat. Megfogtam a kilincset, de két forró, erős kéz ragadott meg a derekamnál és megperdített. Mélyen belenéztem Paul szemébe, miközben karjai körém fonódtak, aztán a következő pillanatban megcsókolt. A csókja olyan heves volt, hogy meg kellett benne kapaszkodnom, különben ott helyben összerogyok.

A kabát hamar rám melegedett, bár ez nemcsak attól volt, hogy mégsem mentem ki a hidegbe. Elhúzódtam Paultól és levettem azt, amit az imént vettem fel. Paul megfogta a kezem és a kanapéhoz masírozott, ahol leültetett, majd újra csókolni kezdett.

Teljesen elgyengültem tőle és egyre lejjebb csúsztam a bőrkanapén, míg ő egyre jobban fölém került. Az a nyavalyás csat persze nyomta a fejemet, ezért egy mozdulattal kiráncigáltam a hajamból. Kezei fel-le siklottak az oldalamon, majd felbátorodva bekúsztak a felsőm alá és finoman cirógatni kezdte a hasamat.

Különös érzes volt, hiszen eddig nem volt ilyenben részem. Énem egy kis darabja ijedten húzta össze magát, de az agyam és a testem nem tiltakozott, sőt. A vérem dübörgött az ereimben, ahogy Paul apró csókokat lehelt a nyakam hajlatába. Akaratlanul is felsóhajtottam és ujjaimat beletúrtam rövid hajába. Kis idő múlva ajkai ismét az enyéimre siklottak. Úgy éreztem, soha nem akarom abbahagyni, de szerencsére semmi jelét nem adta ilyesminek.

A vele eltöltött idő maga volt a mennyország. Nem is tudom, mennyi idő telt el, mikor szétváltunk. Felültem.

- Ezek szerint nem haragszol? – tudakoltam.

- Nem – felelte Paul. – Rád nem.

- Akkor jó.

Ezek után csak bámultuk a tüzet, Paul átölelt, én szorosan hozzábújtam. Semmi más nem érdekelt a világon. Boldogan elmosolyodtam. Olyan jó érzés volt vele lenni, tudni, hogy valaki mégis szeret, hogy a múltamról el is felejtkeztem.

- Nem szeretnél itt aludni? – kérdezte Paul csintalan mosollyal.

- Nem. Még nem. De azért kösz, hogy felajánlottad.

- Tudod, te vagy az első lány, akiért bármit megtennék. Nagyon szeretlek, szívem.

- Én is téged – suttogtam. Minden erőmmel megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, kevés sikerrel. A forró könnyek patakokban csorogtak le az orcámon, az államon és végig a nyakamon.

Paul értetlenül nézett rám, talán egy kicsit ijedten.

- Mi a baj, kicsim? – kérdezte az arcomat cirógatva.

- Csak… - zokogtam, de nem tudtam folytatni. Előregörnyedtem, arcomat a két tenyerembe fektetve és sírtam.

Percekig csak zokogtam, megállíthatatlanul. Paul megpróbált megnyugtatni és átölelve csitított. Mikor az érzelmeimen tudtam annyira uralkodni, hogy tudjak beszélni, halkan belevágtam:

- Tudod, mielőtt idejöttem, Miamiban éltem. A húgom sorra hozta a fiúkat, akik szépnek találták őt. 16 évesen már komolyabb kapcsolatai voltak. Az első napon, mikor találkozott a második fiújával, elmentek az állatkertbe meg minden. Annyira boldognak tűntek, hogy számomra elviselhetetlen volt otthon ülni. De nem volt más választásom. Csak sírni tudtam, semmi többet. Aztán jött anyám, neki is lett pasija és szeretői. A húgom és anyám is boldogok voltak, szerelmesek. Engem viszont kerültek az emberek, folyton bántottak, idegenek köptek le az utcán és beszóltak. Az iskolából is ki kellett venni a többiek miatt. Azt hittem, középsuliban minden jobb lesz, de nem. Jött utána az egyetem, én pedig annyira jutottam, hogy már mesterien alkalmazom az álarcaimat. Vannak barátaim, senki nem szólnak be, pozitív visszajelzéseket kapok, de senkinek sem kellettem. Tudod, milyen érzés ez? Csak a lovak tartottak életben, őértük küzdöttem végig minden egyes rohadt napot.

Paul hallgatott és arcára fájdalmas kifejezés ült ki. Sam említette, hogy mennyire megviseli őket az, ha életük szerelme szenved. És most Paul is szenvedett, mintha átélné az összes fájdalmamat.

- A szívem pokolian fájt legbelül, nem is tudom leírni. Otthon magányos voltam, mindig visszahúzódtam a szobámba, vagy elmentem az istállóba. Ha párokat láttam az utcán, legszívesebben kiugrottam volna egy autó elé. És nem volt elég az utcán látni és hallani a szerelmet, még otthon is el kellett viselnem. A kapcsolatom megromlott anyámmal és a húgommal. Szerencsére az egyetem miatt ide jöhettem. Miután megérkeztem, már jobban éreztem magam. Itt Sam és Emily elfogadtak, szeretnek és élhetem az életemet. Persze éjszakánként sokszor érzem magam egyedül az ágyamban, és ez is rossz érzés. Úgy éreztem, a magány megöl. De felbukkantál te és annyira máshogy viselkedtél velem. Először megijedtem, de már elmúlt. Ma én is boldognak érzem magam, Paul.

Paul nem tudott erre mit felelni, de nem is kellett. Nagyokat nyelt és igyekezett felfogni mindazt a szenvedést és kínt, amit idáig átéltem. Végül szorosan magához húzott és kétségbeesetten ölelt. Arcát a hajamba temette. Újra elsírtam magamat és hozzábújtam, hogy érezzem forró bőrét. Nem számított az idő és a tér, csak az, hogy együtt legyünk.

Odakint sötét volt, mikor kibontakoztam Paul szorításából. Letöröltem a könnyeimet és a tűzbe meredtem.

- Hazavinnél? – kérdeztem halkan.

- Persze, kincsem.

Pár perc alatt összeszedtük magunkat és beültünk a kocsiba. Samékhez az utat néma csendben tettük meg. Paul még mindig lesújtottnak tűnt.

Aztán Paul leállította a motort Sam háza előtt. Nem mozdult és én sem.

- Paul? – ejtettem ki nevét megint, már másodszor aznap.

Paul vett egy mély lélegzetet.

- Miért bántak így veled…? – suttogta, majd hangosabban folytatta. – Nem tudom, de most azonnal megölném az összes nyomorultat. Mindet. Mindenkit, aki bántott. Hogy tehették ezt veled? Te nem ezt érdemelted. Te annál ezerszer jobb ember vagy, Kyra.

Paul remegni kezdett, a kocsi egyre jobban rezgett a dühétől. Gyorsan kipattantam a kocsiból, mielőtt baj történt volna. Paul is kiugrott a kocsiból, de azzal a lendülettel eltűnt és helyette egy óriási szürke bundájú farkas fogott talajt. A farkas berohant az erdőbe, miközben morgó hangokat hallatott.

Az ajtó kivágódott és Sam futott le a lépcsőn, Emilyvel a nyomában.

- Mi történt? – nézett rám Sam ugrásra készen.

- Elmeséltem neki az életemet. Erre dühös lett és átváltozott.

- Utána megyek, ti menjetek be a házba!

A házban lezuttyantam a kanapéra és szomorúan piszkáltam a körmömet.

- Nagyanyád holnap reggel megy haza. Jelenleg lefeküdt pihenni – mondta Emily.

- Ühümm. Felmegyek és lefürdöm.

A fürdőszobában levetkőztem és beálltam a zuhany alá. A forró víz égetett, de nem érdekelt. Most erre volt szükségem. A víz összeolvadt a könnyeimmel és elnyomta a sírás hangját. Közel 20 percig áztam a tusolóban, majd belebújtam egy egyszerű piros pizsamába. A tükörbe nézve egy kisírt szemű lány nézett vissza rám, akit megviselt az élete. Undorodva elfordultam és lementem vacsorázni. Emily készített sonkás rántottát és forró csokit. A forró csoki legördült a gyomromba, amitől kicsit jobban éreztem magam.

- Lefekszem – közöltem az indián nővel.

De két lépcsőfok után megtorpantam, mert kinyílt az ajtó és belépett rajta Sam és Paul. Paul rögtön hozzám sietett, én pedig átöleltem.

- Veled maradok ma este – jelentette ki Paul.

Szó nélkül felmentem a szobámba és nyomban ágyba bújtam. A mai érzelmi kitörés megviselt testileg és lelkileg is. Paul bebújt mellém, szépen betakart, míg én fejemet a karja fölé fektettem. Másik kezével átfogott és finoman simogatott. Puszikat lehelt a homlokomra és a hajamra. Az első este, mikor velem volt az, akit szerettem és aki szeretett. Sohasem merültem még álomba ezzel az örömteli tudattal.

oOoOoOoO

A 10. fejezet elég borúsra sikerült, de most így érzek és ezt volt legkönnyebb leírnom. Puszi

Chapter Nine

Vámpírok

Hazatérve Sam már ébren volt. Természetesen megkérdezte, milyen volt Port Angeles, Emily pedig óvatosan felelt:
-    Jó.
-    Találkoztatok valakivel?
-    Bellával, de egyedül volt – bólintott Emily és a hűtőhöz lépett.
-    Értem.
Sam kiment a fészerbe valamiért, Emily-vel addig nekiláttunk a vacsorának, mivel a falka ma nálunk fog enni. Temérdek krumplit hámoztam meg, amit utána darabokra vágtam, feltettem főni, míg Emily a húst készítette elő.
-    Jaj, holnap jön a nagyi! – jutott eszembe ijedten.
-    Ó, valóban. Főzünk neki valami finomat – válaszolt Em.
-    Az alap.
A főzés közepe táján Sam visszatért a házba, és minket figyelve unatkozott.
- Nincs más dolgod? – kérdeztem tőle.
- Nincs.
- Akkor tessék – eléraktam egy edényt, amiben főtt tojások voltak. – Szedd le a tojások héját.
Sam felnézett, mint egy idióta, de szó nélkül hozzákezdett a tojásokhoz. Emily-vel összemosolyogtunk és folytattuk a főzést. Nem sokat beszéltünk, ám a csendet hamar megtörte a fiúk érkezése, akik berohantak a házba, mint holmi támadó katonák.
-    Fiúk, lassabban! – nevetett Emily.
Paul rögtön mellém szegődött és rám mosolygott.
-    Szia! – mondtam.
-    Szia – láttam rajta, hogy örül annak, hogy láthat.
Az ízletes vacsorát követően következett a szokásos csevegés, ám Paul kihívott engem sétálni. Elég hideg volt, ezért kabátban mentem ki vele, Paul azonban egyáltalán nem fázott az ujjatlanban és rövidnadrágban.
-    Mit tervezel holnapra? – tudakolta.
-    Hm, nagymamám jön látogatóba, átugrom Rómeóhoz, aztán egyéb teendőm nincs – gondoltam át a dolgokat.
-    Nem bánnád, ha valamelyik nap veled tartanék?
-    Hát… nem. Úgyis lemennék a tengerpartra.
-    Nagyszerű. Nagymamád hány napra jön?
-    Passz. Max. 2 napra. Addig alszik Clearwateréknél – vontam vállat.
Megálltam és hátamat egy vastag fának támasztottam. Bevallom, még kabátban is fáztam. Ez persze Paul figyelmét sem kerülte el.
-    Csak nem fázol? – kérdezte somolyogva.
-    Kicsit.
Mire észbe kaptam, már Paul karjai között voltam. A belőle áradó forróság eszméletlen volt, jólesően húzódtam hozzá közel. Állát a fejem búbjára fektette, karjai szorosan körém fonódtak. Egészen kicsinek éreztem magam a 162 cm-es magasságommal Paul-hoz képest, de ez biztonságérzettel töltött el. Örökké ellettem volna így.
-    Fázol még? – kérdezte halkan.
-    Nem.
Lassan elhúzódtam tőle és ránéztem. A sötét erdőben egyáltalán nem féltem, mert Ő itt volt velem. Ismét nekitámaszkodtam a fának, és a sötétben fürkésztem az arcát, ami egyre közelebb került az enyémhez. Dobogó szívvel felkészültem és vártam, hogy megcsókoljon.
Mikor ajka érzékien és finoman falni kezdte az enyémet, mintha megállt volna a világ. Közelebb bújtam hozzá, hogy ne fázzak, közben tenyere a derekamra siklott, majd hátra. Ujjaimat végigfuttattam a kezein, amin érezhetőek voltak az izmok. Aztán beletúrtam rövid fekete hajába, ő pedig nyelvével az én nyelvemet kényeztette. Kezdtem kifogyni a levegőből, de nem érdekelt, mert élveztem, hogy végre valaki ennyire szeret, és féltem, hogyha elengedem, akkor eltűnik.
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Levegőért kapkodva váltunk szét.
-    Mennem kell – mondta. Kézen fogott és visszakísért a házhoz, ahol a falka tagjai várakoztak. Adott egy csókot, majd egy szívdöglesztő mosoly után csatlakozott a fiúkhoz.
Éjszaka remekül aludtam, bár reggel tudtam volna még szunyókálni. Nagymamám hangját hallva ugyanis felébredtem. Hiszen még csak reggel van… ó, nem. Már délelőtt 11 van.
Mikor lementem reggelizni, a nagyi azonnal megpillantott, és lerohant.
-    Szia, Kyra drágám! – kiáltotta.
-    Szia, nagyi. Megfojtasz, ne csináld! – mondtam, mire elengedett.
Összedobtam a reggelimet és evés közben hallgattam Sam, Emily és a nagymamám beszélgetését. A nagyi el volt ájulva Emily bájosságától.
-    Na, és Kyra, neked is van már udvarlód? – érdeklődött a nagyi.
-    Ööö, hát… - hebegtem. – Talán van.
-    Ó, de csodás! És ki? – nagyi teljesen bezsongott a hírtől.
-    Itt él a rezervátumban – feleltem tömören.
-    Szóval quileute indián?
-    Iiigen.
-    Csodás! Ma is meglátogat?
-    Nem tudom.
Kint dudaszó hangzott fel.
-    Megjött Dave. Átugrom Rómeóhoz – álltam fel.
Dave vidáman üdvözölt, ahogy mindig.
-    Mit szólnál, ha ma ketten kimennénk terepre? – kérdezte az indián.
-    Örülnék neki – vigyorogtam.
-    Akkor jó. Utána hazahozlak. Jól hallottam, hogy nagymamád itt van?
-    Igen. Ilyen hangos volt? Mert jellemző rá.
-    Nem. Emily mondta tegnap.
-    Ja, értem. Két napot tölt nálunk.
Valamiért ez a két nap nagyon hosszúnak tűnt. Míg Rómeót ápoltam, Bellán járt az eszem. Jogsi és kocsi híján nehéz lesz eljutni hozzá. Hogy is csináljam meg? Sam nem egyezne bele, Paul szintúgy, Emily-t nem akarom bajba sodorni… És végül megvilágosodtam. Jacob!
Vigyorogva feltettem a lovam hátára a nyerget, majd kiterveltem a többi részét a kis akciómnak. Mire Dave-vel visszaértünk a leizzadt lovakkal a lovaglásból, kész volt a terv. Segítettem kitrágyázni, utána Dave hazavitt. Hazaérve Emily-ék még mindig beszélgettek.
-    Felhívom Jake-et, hogy vigyen ne Forksba – közöltem Sam-mel.
-    Miért?
-    Mert megnézném a sportboltban azt a kabátot, amit Dave felesége mondott ma. Elvileg nagyon jól tartja meg a meleget.
-    Rendben – Sam megnyugodott és figyelme ismét a nagyi felé irányult.
Jacob apja, Billy vette a telefont. A szobámban telefonáltam a mobilomról.
-    Billy, Jacobot keresem – mondtam.
-    Adom – kis szünet után Jacob beleszólt a kagylóba.
-    Kyra! Miben segíthetek?
-    A segítséged kell. Beszélnem kell Bellával, de Sam nem engedné. Te jóban vagy Bellával, szóval vigyél el hozzájuk, kérlek!
-    Miért? – kérdezte óvatosan.
-    Mert. Nagyon kíváncsi vagyok erre az egész dologra, ami itt folyik. Bella jobban ismeri a vámpírokat.
-    Paul irtó dühös lesz, ha megtudja.
-    Tudom, de nem fogja megtudni. Kérlek!
-    Na jó. Megyek érted. Öltözz fel jól, a motoron hideg van.
-    Imádlak, Jacob!
Ujjongva összekaptam magam, majd mikor Jake ideért, azonnal felpattantam a háta mögé és már repültünk is.
Szerencsémre Bella egyedül volt otthon, és bár először nem értette a dolgot, mégis leült velem beszélni. Jacob is velünk tartott.
Elmondtam Bellának, hogy a falka részéről mit tudok. Természetesen Bella jó pár résznél vágott képeket, de csak finoman. A falka és Bella nézetei a vámpírokról eltérőek voltak.
-    Hidd el, a vámpírok között vannak jók is – mondta Bella határozottan, mire Jacob elfintorodott. – Ne figyelj Jake-re, ő is vérfarkas. Cullenék nem olyanok, mint a többi vámpír. Ők nem isznak embervért, csak állatokon élnek. Láttad, hogy Edward milyen volt a kávézóban az emberek közt. Carlisle pedig kórházban dolgozik.
-    Különös. Szóval a falkának nem kell attól félnie, hogy Cullenék megszegik a szerződést? – számomra ez fontos pont, hiszen ez esetben nem kéne ennyire túlhajtaniuk magukat a fiúknak, illetve szabadabban lehetne járni-kelni.
-    Szerintem nem. Edward és én együtt vagyunk, és eddig semmi baj nem volt.
-    Kivéve a múltkor, mikor elhagyott – horkant fel Jacob.
-    Jake! – förmedt rá Bella. – Hidd el, ők senkit nem bántanak!
-    Értem. Muszáj volt megtudnom dolgokat tőled is, Bella, mert a rezervátumban nagyon ki vannak rád élvezve. No meg Cullenékre. Jó lenne néha elbeszélgetni veled. Emily szerint rendes lány vagy, és ezt én is látom, most pedig megbizonyosodott, hogy nyugodtan átjöhetek hozzád.
Bella elmosolyodott.
-    No meg kíváncsi voltam, milyenek a vámpírok – tettem hozzá. – És már tisztán látom a helyzetet a falka szemszögén kívül. Most muszáj hazamennem.
-    Jó. Ha szeretnél egyet beszélgetni, nyugodtan gyere. Sziasztok! – Bella kikísért minket, Jake meg szépen berúgta a motort.

A rezervátum területére érve sokkal nyugodtabb lettem és tisztán láttam. Talán a falka eltúlozza egy csöppet a dolgokat Cullenékkel, viszont a Hidegekkel való első tragikus küzdelem után meg is értem őket, főleg, hogy én is quileute indián vagyok.
Mire kezdtem azt hinni, hogy minden simán ment, a ház elé gurulva megpillantottam Paul alakját, amint a verandán ácsorog. Mihelyst megpillantott engem és Jake-et, düh villant a szemében. Ajjaj…
Leugrottam a motorról és nagyokat lépve siettem felé.
-    Paul… - szóltam. Paul elém lépett villogó szemekkel. Mérges volt.
-    Hol voltál? És miért Jake-kel mentél? – szegezte nekem a kérdést.
-    Én csak… Meg akartam nézni egy kabátot a sportboltban.
-    Aha, és Jacob erre alkalmas, a saját társad pedig nem? – basszus, a bevésődés bizony komoly, és ezt lehet, hogy elfelejtettem.
-    Gondoltam, pihenni akarsz – kerestem a mentő választ, de hiába.
-    Nem hiszek neked – sziszegte Paul. – Az igazat mondd!
-    Én…- bevalljam vagy ne? A fenébe!
Mielőtt bármit szólhattam volna, Paul izmai remegni kezdtek és láthatóan nehezen uralkodott magán. Jobbnak láttam gyorsan hátrálni vagy 3 métert.
-    Oké – mondtam. – Bellával beszéltem, de tudtam, hogy te és Sam sem engednétek el, ezért megkértem Jacobot, vigyen el Bellához. Nézd, én szeretnék tiszta fejjel látni és most már átlátom az egész történetet mind a két fél részéről.
-    Te elmentél ahhoz a vérszívó pártolóhoz? – üvöltötte Paul és azt hittem, menten átváltozik dühében. – Soha többet nem mehetsz oda!
-    Paul! – Sam lerobogott a lépcsőn és próbálta megnyugtatni Pault.
Nagy ívben megkerültem őket.
-    Pedig Bella nem rossz, és sajnálom, hogy én ennyire logikusan szeretem a dolgokat! – kiáltottam és berohantam a házba.
Már ekkor tudtam, hogy ez volt az első és utolsó beszédem a lánnyal. Paul és én összetartozunk, és bármennyire is szeretném, Paul és a törzs miatt nem lehetséges.

A nap további pici részében a szobámban kuksoltam és zenét hallgattam. Senkivel sem akartam szóba állni, Sam mégis bejött hozzám, miután a nagyit lerakta Clearwater-éknél.
- Kyra! – ült le az ágyam szélére. Kelletlenül figyeltem rá. – Megértem, hogy te kívülállóként máshogy nőttél fel. Ha a rezervátumban nőttél volna fel, lehet, te is így viselkednél, ahogy mi is. Azt is tudom, hogy kíváncsi voltál a vámpírokra, mert érdekel a téma. De a vámpírok veszélyesek, a mi feladatunk megvédeni titeket tőlük, és Bella a vámpírjai révén szintén veszélybe sodorhat. Bátor vagy, hogy ezt tetted, de a saját érdekedben ne tedd többé. Paul és én is aggódnánk, Paul pedig utálja Bellát.
- Paul mit csinált? – kérdeztem.
- Bevetette magát az erdőbe, miután átváltozott. De nem sokkal később lenyugodott. Hazaküldtem.
- Sajnálom, Sam.
- Tudom, Kyra. Aludj! Jó éjt!
- Jó éjt!
Végtére nem bántam, hogy így alakultak a történések. Most már tudom a játékszabályokat, hogy mihez kell tartanom magam, és mit tehetek meg baj nélkül. És sikerült Pault is feldühítenem. Tőle bocsánatot kell kérnem holnap.

oOoOoOoO

Halihó! Megérkezett a 9. fejezet! Kérem a véleményeket!
Ne felejtsétek el olvasni a másik Paul-os történetet sem!

Questions

Halihó!

A 8. fejezet megírása után szöget ütött a fejemben egy újabb kirajzolódó történet, ami szintén Alkonyat ihlette. Ez lenne a 3. blogom. Végül kétféle történet között kéne dönteni, ebben kérem a segítségeteket. Íme:

1. My black wolf
Bevallom, Paul után a kedvenc szereplőm Sam. Az ő története nagyon tetszik, illetve imádok kitalált szereplőkkel kombinálni. :-) A Paul-os sztori mellett jól esne Samről is írni. Ezekből jött ki a következő:
Roxane Bloodsworth a nagypapája halála után úgy döntött, hogy segít nagymamájának helyrehozni a dolgokat. Az asszony nehezen birkózik meg társa elvesztésével, és Roxane számára is nehéz feldolgozni, hogy egy remek ember, az ő nagyapja ilyen korán elhunyt. Roxane Forksban vásárol egy kis házat, a közelben keresgél munkalehetőséget, közben pedig nagymamája felett őrködik... A nagymama a quileute indiánok közé tartozik, Roxane így gyakorta megy a La Push Indián Rezervátumba. A fiatal felnőtt nő sebzett szívvel és kevéske reménnyel jött Forksba, de a sors a nagymama révén úgy intézi, hogy Roxane találkozzon egy ottani indiánnal, akinek a neve Sam Uley.

2. An another Quileute Story - Lexia Black and Paul Lahote
Lexia, Jacob egyik lánytestvére az egyetem végeztével hazajön, hogy segítsen apjának és öccsének a ház körüli dolgokban. Hazatértével megváltozik a család élete, hiszen Lexia fényt hoz az ottaniak életébe. A parton sétálva azonban a fiatal lány élete megváltozik, hiszen belebotlik egy magas, izmos és jóképű indiánba, aki titkokat rejteget Jacob és Billy mellett. Vajon a Black család hogyan fogadja, hogy az indulatos Paul is a család része lesz?

Kommentekben vagy a Chatben lehet szavazni, az én szívem most Sam felé hajlik, hiszen ez a blog Paul és Kyra szerelméről szól.

Chapter Eight

Szóval Ők a…

Ahogy leértünk a konyhába, először senki nem vett észre minket. A fiúk hangosan nevettek és poénkodtak, Emily szintén nevetve kezdett el teríteni. Végül Jared volt az első, aki ránk pillantott. Észrevette, hogy Paul fogja a kezemet. Szegény nem tudta, hogy milyen képet vágjon, így a megdöbbenéstől a furcsállásig mindenféle érzelem suhant át az arcán.
- Nahát… - motyogta.
- Hé, Jared, mi van már? Nem hallottad a… - Embry szavai elhaltak, amint rájött, hogy mit néz ennyire Jared.
Persze utána rögtön mindenki ránk szegezte a tekintetét, én meg kezdtem úgy elpirulni mint a piros paprika.
- Most mi van? Eddig is tudtátok, hogy bevésődtem, nem kell ekkora felhajtást csinálni belőle – horkantott Paul és elindult az asztalhoz.
Egymás mellé ültünk le, a hely kicsit szoros volt a falka miatt, de nem bántam. A hangulat pillanatok alatt a régire változott és már senkit nem érdekeltünk. Paul bekapcsolódott a fiúk poénjaiba, én pedig Jacobbal merültem eszmecserébe az autókról.
Emily főztje csodás volt. A sült csirke töltelékkel és tört krumplival pompás ízeket robbantott a szájban, az étkezés pedig almás pitében csúcsosodott ki. A falka hatalmas étvágya miatt óriási adagokat kell főzni minden alkalomra.
- Úgy is segítenetek kell majd, mert valamelyik félévben lesz műszaki ismeretek órám is – mondtam. A társaság befejezte a vacsorát, így az időt dumálással és nevetéssel ütöttük el.
-  Persze, nem gond. Mi értünk a motorokhoz, kocsikhoz is – felelte Jacob.
-  Remek. Mikor indultok járőrözni? – érdeklődtem, mert ilyenkor el szoktak indulni.
-  Nemsokára – szólalt meg Paul és a falon lévő órára pillantott.
Ittam egy korty teát, majd szólásra nyitottam a számat, mikor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy indián nő. Mogorva képet vágott és láthatóan semmi kedve nem volt idejönni. Fekete haját rövidre nyírva viselte, karjának rézbőrén a falka tetoválása virított. Biztos ő Leah, gondoltam. Nem hallottam, hogy köszönt volna, inkább megállt az ajtóban és némán várakozott.
Sam körbepillantott, aztán felállt.
- Indulás! – mondta a falkának.
A fiúk felpattantak és boldogan meglódultak kifelé. Sam elköszönt Emilytől, Paul meg adott nekem egy búcsúcsókot.
- Aztán jó légy! – mosolyogtam.
- Na, tudod, hogy az nekem nem megy – vigyorgott Paul. – Aludj jól!
- Te meg csak járőrözz!
- Úgy lesz – adott még egy csókot, aztán lerobogott a lépcsőn, hogy a falka bevesse magát az erdő mélyébe.
Emily felsóhajtott.
- Akkor mosogassunk – szólaltam meg. Visszamentünk a házba és nekifogtunk a koszos tányérok és poharak elmosásának.
- Arra gondoltam, holnap beugorhatnánk Port Angelesbe. Van ott kettő esküvői ruhaszalon. Benézhetnénk – mondta Emily és tett még a szivacsra egy kis mosogatószert.
- Oké. Időben el kell kezdeni nézelődni – bólogattam. – De előtte még el kell mennem Dave-hez. Ha gondolod, jöhetsz velem.
- Szeretnék.
Szerencsére Emily volt olyan okos, hogy ma nem hozta fel Pault. A sok új érzést meg kellett emésztenem. Ehelyett a mosogatás végeztével leültünk a tv elé és megnéztünk egy vígjátékot, ami éppen akkor kezdődött. A sok reklám miatt nem tudtam magam beleélni a történetbe, mivel mire ez sikerült volna, betettek egy reklámot. Ezért utálok tv-ben filmet nézni. Ennek ellenére jól szórakoztunk az indián nővel.
Másfél órával később természetesen Sam még sehol nem volt, úgyhogy mindenki elvonult a saját szobájába fürdés után. Én még megnéztem az e-mail fiókomat. Hirdetések és átverések… és hoppá, egy levél anyutól.

Szia Amy!
Remélem, hogy jól érzed magad Sam és Emily társaságában. Amint lehetséges, gyere haza és látogass meg minket. Mindenkinek hiányzol, de hát ilyen az egyetem. Nagyanyád megy vendégségbe hozzátok, kérlek, figyelj rá, mert tudod, hogy össze-vissza beszél mindenféle ostobaságot. Hogy telnek a napjaid?
Itt eléggé egyhangúan telnek a napok, ki kéne majd kapcsolódni egy kicsit a közeljövőben. Lehet, hogy a rezervátum alkalmas a pihenésre.
Most mennem kell, de hiányzol és szeretünk téged.
Ölel, Anya

A szokványos levélre gyorsan megírtam a választ.

Szia Anya!
Remekül érzem magam itt, mindenki barátságos és elfogadott engem. Nekem is hiányoztok, és ha időm engedi, mindenképpen hazamegyek. Nagyira majd figyelek.
Sokat lovagolok, Rómeó sokkal érzi magát itt, a többi ló társaságában. Kiegyensúlyozottabb lett. Az egyetem csodás, a többiekkel mind barátok vagyunk. Az órák unalmasak, és inkább rajzolni, beszélgetni és olvasni szoktunk az előadásokon. Kivéve persze a lovas órákat, mert azok fantasztikusak.
A rezervátum tényleg jó a pihenésre, szerintem gyertek majd ide. Elég késő van, álmos is vagyok, szóval zárom soraimat.
Puszilok mindenkit!

Miután meggyőződtem arról, hogy a levél elment, kikapcsoltam a laptopot és ágyba bújtam. A meleg ágy hamar álomba ringatott. Álmomban egy nagy farkast láttam, aki átható szemekkel nézett. A szemei izzottak, aztán lassan kivicsorította az agyarait. Megijedtem, mert tudtam, hogy nem kéne bántania. De a nagy farkas elrugaszkodott és hihetetlen sebességgel futott felém…aztán az utolsó pillanatban megkerült és eltűnt a hátam mögött lévő bozótosban.
Az álom szerencsére abbamaradt, viszont úgy-ahogy felébredtem. Csukott szemekkel feküdtem az ágyban, próbálva visszaaludni. Az oldalamra fordultam és ásítottam egyet.
A folyosóról mintha padlónyikorgás éles hangja szűrődött volna be, de arra gondoltam, biztosan vagy Sam ért haza, vagy Emily megy le valamiért a földszintre. Utána ismét csend lett.

A reggel napsugarai köszöntöttek vidáman, pontosan fél 9-kor. Kipihenten felkeltem és fél óra múlva már az asztalnál ültem. Emily velem együtt reggelizett.
- Sam hazaért? – kérdeztem.
- Igen. Az éjjeliszekrényén hagytam egy üzenetet, hogy elmentünk és majd jövünk. Nem tudom, mikor esett be, de mikor felébredtem, nem nézett ki túl jól – csóválta a fejét a nő.
Nem szóltam semmit, hanem bekaptam az utolsó falat pirítóst és megittam a maradék kávét. Míg Emily gyorsan elmosogatott, én összeszedtem a cuccaimat és egy táskába váltóruhát pakoltam be. Dave megengedi, hogy náluk átöltözzem.
Dave a szokásos vidámsággal köszöntött minket. Emily-vel megbeszéltük, hogy tanítgatom őt erre-arra, mivel mindig is szeretett volna lovagolni.
- Kell ma csinálni valamit, Dave? – tudakoltam az indiántól.
- Jó lenne, ha megmozgatnád futószáron Cherry-t, meg le lehetne ápolni azt a két lovat, akikkel a múltkor dolgoztál. Addig én trágyázok.
- Akkor erre gyere, Em – mutattam az utat. – Előtte lelovagolom Rómeót.
- Rendben.
Rómeó hangos nyihogással üdvözölt és a lovakat otthagyva odajött hozzám. Megfogtam, kötőféket tettem rá, kint kikötöttem és leápoltam. Emily végig figyelt, de Rómeóval szerettem én foglalkozni, hogy erősítsem a kapcsolatunkat. A kb. egy órás könnyed iskolázást követően a megszáradt Rómeó visszamehetett a legelőre. Cherry futószárazása közben Emily mellettem állt a kör közepén. Csomó mindent magyaráztam neki, sőt, a futószárat is ő tartotta. A végén a két fiatal lovat, Apacsot és Mázlit csutakoltuk le.
Délután fél 2 felé Dave-ék házában átöltöztünk, majd a város felé vettük az irányt. Rádiót hallgattunk, és a jó számoknál feltekertük a hangerőt. A remek hangulat miatt rövidebbnek tűnt az út Port Angelesbe, ahol Emily egyenesen az első esküvői ruhaszalonhoz vezetett.
- Stílusos szalon – mondtam a kocsiajtót becsapva.
- Igen. Nézd, azt a ruhát a kirakatban! – Emily szeme csakúgy csillogott.
A ruhaszalon belülről is azt sugallta, hogy itt gyönyörű ruhákat lehet találni, és ez így is volt. Egy szőke hajú idősebb nő lépett hozzánk.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen.
- Jó napot! Nekem lesz az esküvőm néhány hónap múlva, és szeretnék körülnézni – mondta Emily.
- Természetesen. Van valamilyen elképzelése a ruháról?
- Öööö… nincs.
- Semmi baj, kedvesem – legyintett a hölgy. – Körülnézünk.
A hölgy az egész ruhatárat végigmutogatta. Nem mondom, hogy ez olcsó mulatság, és ezt Emily is tudta. A méregdrága ruhákat meg sem nézte közelebbről. Egyelőre Emily egyetlen menyasszonyi ruhába sem bújt bele.
- Nos, köszönjük, hogy megmutatta a kínálatot. Bámulatosak a ruhák. Átgondolom a dolgot – köszönte meg Emily a hölgy kedvességét. – Még jövünk ide. És talán nem is csak én fogok vásárolni menyasszonyi ruhát – Em célzón nézett rám.
- Miért nézel így rám? – hökkentem meg.
- Ugyan, Paul hamarosan úgyis megkéri a kezedet – kuncogott a nő.
- Menj már! Hol van az még? – pirultam el.
- Közel! Pault ismerve tudom, hogy nem fog habozni.
- Ön hány éves, kedvesem? – érdeklődött a hölgy és mosolyogva bámult.
- Izé, 20 leszek márciusban… - nyeltem egy nagyot.
- Ó, értem.
- De most mennünk kell, vizslát! – köszöntem el és kiviharzottam az üzletből. – Jaj, Em!
- Miért? – nevetett.
- Na, inkább menjünk – zártam le a beszélgetést.
Emily jókedvében volt, és én is élveztem a kis kirándulást ebben az ismeretlen esküvős világban. A második ruhaszalon még szebb kinézetet kapott, ám az árai is borsosabbak voltak. Mindenesetre ott is körülnéztünk. Utána beültünk egy kávézóba.
Rendeltem kávét sajtos rúddal, Emily hosszú kávét kért islerrel.
- Szeretném, ha te lennél az egyik koszorúslány – szólalt meg Emily komolyan.
- Tényleg? – pislogtam – Köszönöm, ez remekül hangzik! Megtiszteltetés!
Emily válaszolni akart, de szólásra nyílt száját gyorsan becsukta. Valakit figyelt és mire megfordultam, egy pár termett mellettünk. A lány hétköznapi kinézetű volt, szinte már sovány. Nem volt egy szépség, de nem is volt csúnya. Olyan átlagos kinézetű lány, mégis valami azt súgta, hogy Paul nem szívesen hallana felőle. Aztán pillantásom a vele lévő fiúra tévedt, és a fiútól megállt a szívem. A bőre sápadt, és egész lénye olyan természetfeletti aurát sugárzott.
-  Ó, helló! – Emily zárkózottan ült velem szemben – Amy, ő Bella Swan, ő pedig…
-  Edward Cullen – mosolygott a fiú.
-  Biztos te vagy Amy – nyújtott kezet Bella.
- Igen. Örülök, hogy találkoztunk – a lánnyal kezet fogtam, de a fiúval nem.
-  És, mi járatban vagytok itt? – tudakolta Bella.
-  Bejöttünk menyasszonyi ruhát nézni – mondta Emily.
-  Az csodás! Mi moziba megyünk Edwarddal, de van még egy óránk… Akkor, mi megyünk is. Sziasztok!
-  Sziasztok – köszöntünk Emily-vel egyszerre.
-  Szóval ők a nem kívánatos vendégek errefelé – mondtam.
- Úgy bizony. Sam mérges lesz, ha megtudja, hogy Edwarddal is összefutottunk – Emily megrázta a fejét. – Nem szólunk neki erről, csak Bella volt itt. És Paul sem tudhatja, oké?
- Oké – ígértem a homlokomat ráncolva. – Bella rendes lánynak tűnik.
-  Az is. Ritka rendes lány, csak a vámpírjai miatt nem lehet nyilvánosan azt mondani a rezervátumban, hogy te jóban vagy vele.
- Értem.
- Szóval ők a… rosszak?
- Emlékszel a legendára, ugye? A Hidegek megtámadták az őseinket, akik farkas képében harcoltak. Aztán sok-sok éve a Cullen család és a törzsünk szövetséget kötött, mely szerint, ha a vérszívók nem támadnak emberre ezen a helyen, akkor a törzs harcosai békén hagyják őket. De ha megszegik a szerződést… a farkasok támadnak.
- Ezt is értem. Akkor eléggé feszült a helyzet. Sam és a falka ezért járőrözik folyton?
-  Igen. De most menjünk.
A kocsiban ülve úgy éreztem, elkerülhetetlen, hogy Bellával ne fussak össze időnként. De majd vigyázok. Most, hogy megismertem Jacob szerelmét – már ha igazán szereti -, egyre bonyolultabbnak láttam ezt az ügyet a vámpírok és a quileute törzs között. Lehet, hogy a helyzet rosszabbra fog fordulni?
Ráadásul Edward nem tűnt annak az emberölős fajtának, mert hát végül is emberek között volt, nem láttam a szemfogait, semmit. Csak sápadt a fickó. Na és nappal van, mégis ott állt Bella mellett. Hogy van ez? Kíváncsi voltam, és szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy Bella tudna róluk mesélni egy kicsit. Csak erről nem tudhat senki, maximum Jake. Paul iszonyat mérges lenne, de majd megoldom valahogy.

oOoOoOoO

Új lett   a design, mert az előző nem tetszett. Kyra karaktere is megtalálta az igazi képet. Hamarosan jön a következő fejezet!

Szereplők

Kyra lova

A szereplők listája persze bővülni fog...