Chapter Nine

Vámpírok

Hazatérve Sam már ébren volt. Természetesen megkérdezte, milyen volt Port Angeles, Emily pedig óvatosan felelt:
-    Jó.
-    Találkoztatok valakivel?
-    Bellával, de egyedül volt – bólintott Emily és a hűtőhöz lépett.
-    Értem.
Sam kiment a fészerbe valamiért, Emily-vel addig nekiláttunk a vacsorának, mivel a falka ma nálunk fog enni. Temérdek krumplit hámoztam meg, amit utána darabokra vágtam, feltettem főni, míg Emily a húst készítette elő.
-    Jaj, holnap jön a nagyi! – jutott eszembe ijedten.
-    Ó, valóban. Főzünk neki valami finomat – válaszolt Em.
-    Az alap.
A főzés közepe táján Sam visszatért a házba, és minket figyelve unatkozott.
- Nincs más dolgod? – kérdeztem tőle.
- Nincs.
- Akkor tessék – eléraktam egy edényt, amiben főtt tojások voltak. – Szedd le a tojások héját.
Sam felnézett, mint egy idióta, de szó nélkül hozzákezdett a tojásokhoz. Emily-vel összemosolyogtunk és folytattuk a főzést. Nem sokat beszéltünk, ám a csendet hamar megtörte a fiúk érkezése, akik berohantak a házba, mint holmi támadó katonák.
-    Fiúk, lassabban! – nevetett Emily.
Paul rögtön mellém szegődött és rám mosolygott.
-    Szia! – mondtam.
-    Szia – láttam rajta, hogy örül annak, hogy láthat.
Az ízletes vacsorát követően következett a szokásos csevegés, ám Paul kihívott engem sétálni. Elég hideg volt, ezért kabátban mentem ki vele, Paul azonban egyáltalán nem fázott az ujjatlanban és rövidnadrágban.
-    Mit tervezel holnapra? – tudakolta.
-    Hm, nagymamám jön látogatóba, átugrom Rómeóhoz, aztán egyéb teendőm nincs – gondoltam át a dolgokat.
-    Nem bánnád, ha valamelyik nap veled tartanék?
-    Hát… nem. Úgyis lemennék a tengerpartra.
-    Nagyszerű. Nagymamád hány napra jön?
-    Passz. Max. 2 napra. Addig alszik Clearwateréknél – vontam vállat.
Megálltam és hátamat egy vastag fának támasztottam. Bevallom, még kabátban is fáztam. Ez persze Paul figyelmét sem kerülte el.
-    Csak nem fázol? – kérdezte somolyogva.
-    Kicsit.
Mire észbe kaptam, már Paul karjai között voltam. A belőle áradó forróság eszméletlen volt, jólesően húzódtam hozzá közel. Állát a fejem búbjára fektette, karjai szorosan körém fonódtak. Egészen kicsinek éreztem magam a 162 cm-es magasságommal Paul-hoz képest, de ez biztonságérzettel töltött el. Örökké ellettem volna így.
-    Fázol még? – kérdezte halkan.
-    Nem.
Lassan elhúzódtam tőle és ránéztem. A sötét erdőben egyáltalán nem féltem, mert Ő itt volt velem. Ismét nekitámaszkodtam a fának, és a sötétben fürkésztem az arcát, ami egyre közelebb került az enyémhez. Dobogó szívvel felkészültem és vártam, hogy megcsókoljon.
Mikor ajka érzékien és finoman falni kezdte az enyémet, mintha megállt volna a világ. Közelebb bújtam hozzá, hogy ne fázzak, közben tenyere a derekamra siklott, majd hátra. Ujjaimat végigfuttattam a kezein, amin érezhetőek voltak az izmok. Aztán beletúrtam rövid fekete hajába, ő pedig nyelvével az én nyelvemet kényeztette. Kezdtem kifogyni a levegőből, de nem érdekelt, mert élveztem, hogy végre valaki ennyire szeret, és féltem, hogyha elengedem, akkor eltűnik.
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Levegőért kapkodva váltunk szét.
-    Mennem kell – mondta. Kézen fogott és visszakísért a házhoz, ahol a falka tagjai várakoztak. Adott egy csókot, majd egy szívdöglesztő mosoly után csatlakozott a fiúkhoz.
Éjszaka remekül aludtam, bár reggel tudtam volna még szunyókálni. Nagymamám hangját hallva ugyanis felébredtem. Hiszen még csak reggel van… ó, nem. Már délelőtt 11 van.
Mikor lementem reggelizni, a nagyi azonnal megpillantott, és lerohant.
-    Szia, Kyra drágám! – kiáltotta.
-    Szia, nagyi. Megfojtasz, ne csináld! – mondtam, mire elengedett.
Összedobtam a reggelimet és evés közben hallgattam Sam, Emily és a nagymamám beszélgetését. A nagyi el volt ájulva Emily bájosságától.
-    Na, és Kyra, neked is van már udvarlód? – érdeklődött a nagyi.
-    Ööö, hát… - hebegtem. – Talán van.
-    Ó, de csodás! És ki? – nagyi teljesen bezsongott a hírtől.
-    Itt él a rezervátumban – feleltem tömören.
-    Szóval quileute indián?
-    Iiigen.
-    Csodás! Ma is meglátogat?
-    Nem tudom.
Kint dudaszó hangzott fel.
-    Megjött Dave. Átugrom Rómeóhoz – álltam fel.
Dave vidáman üdvözölt, ahogy mindig.
-    Mit szólnál, ha ma ketten kimennénk terepre? – kérdezte az indián.
-    Örülnék neki – vigyorogtam.
-    Akkor jó. Utána hazahozlak. Jól hallottam, hogy nagymamád itt van?
-    Igen. Ilyen hangos volt? Mert jellemző rá.
-    Nem. Emily mondta tegnap.
-    Ja, értem. Két napot tölt nálunk.
Valamiért ez a két nap nagyon hosszúnak tűnt. Míg Rómeót ápoltam, Bellán járt az eszem. Jogsi és kocsi híján nehéz lesz eljutni hozzá. Hogy is csináljam meg? Sam nem egyezne bele, Paul szintúgy, Emily-t nem akarom bajba sodorni… És végül megvilágosodtam. Jacob!
Vigyorogva feltettem a lovam hátára a nyerget, majd kiterveltem a többi részét a kis akciómnak. Mire Dave-vel visszaértünk a leizzadt lovakkal a lovaglásból, kész volt a terv. Segítettem kitrágyázni, utána Dave hazavitt. Hazaérve Emily-ék még mindig beszélgettek.
-    Felhívom Jake-et, hogy vigyen ne Forksba – közöltem Sam-mel.
-    Miért?
-    Mert megnézném a sportboltban azt a kabátot, amit Dave felesége mondott ma. Elvileg nagyon jól tartja meg a meleget.
-    Rendben – Sam megnyugodott és figyelme ismét a nagyi felé irányult.
Jacob apja, Billy vette a telefont. A szobámban telefonáltam a mobilomról.
-    Billy, Jacobot keresem – mondtam.
-    Adom – kis szünet után Jacob beleszólt a kagylóba.
-    Kyra! Miben segíthetek?
-    A segítséged kell. Beszélnem kell Bellával, de Sam nem engedné. Te jóban vagy Bellával, szóval vigyél el hozzájuk, kérlek!
-    Miért? – kérdezte óvatosan.
-    Mert. Nagyon kíváncsi vagyok erre az egész dologra, ami itt folyik. Bella jobban ismeri a vámpírokat.
-    Paul irtó dühös lesz, ha megtudja.
-    Tudom, de nem fogja megtudni. Kérlek!
-    Na jó. Megyek érted. Öltözz fel jól, a motoron hideg van.
-    Imádlak, Jacob!
Ujjongva összekaptam magam, majd mikor Jake ideért, azonnal felpattantam a háta mögé és már repültünk is.
Szerencsémre Bella egyedül volt otthon, és bár először nem értette a dolgot, mégis leült velem beszélni. Jacob is velünk tartott.
Elmondtam Bellának, hogy a falka részéről mit tudok. Természetesen Bella jó pár résznél vágott képeket, de csak finoman. A falka és Bella nézetei a vámpírokról eltérőek voltak.
-    Hidd el, a vámpírok között vannak jók is – mondta Bella határozottan, mire Jacob elfintorodott. – Ne figyelj Jake-re, ő is vérfarkas. Cullenék nem olyanok, mint a többi vámpír. Ők nem isznak embervért, csak állatokon élnek. Láttad, hogy Edward milyen volt a kávézóban az emberek közt. Carlisle pedig kórházban dolgozik.
-    Különös. Szóval a falkának nem kell attól félnie, hogy Cullenék megszegik a szerződést? – számomra ez fontos pont, hiszen ez esetben nem kéne ennyire túlhajtaniuk magukat a fiúknak, illetve szabadabban lehetne járni-kelni.
-    Szerintem nem. Edward és én együtt vagyunk, és eddig semmi baj nem volt.
-    Kivéve a múltkor, mikor elhagyott – horkant fel Jacob.
-    Jake! – förmedt rá Bella. – Hidd el, ők senkit nem bántanak!
-    Értem. Muszáj volt megtudnom dolgokat tőled is, Bella, mert a rezervátumban nagyon ki vannak rád élvezve. No meg Cullenékre. Jó lenne néha elbeszélgetni veled. Emily szerint rendes lány vagy, és ezt én is látom, most pedig megbizonyosodott, hogy nyugodtan átjöhetek hozzád.
Bella elmosolyodott.
-    No meg kíváncsi voltam, milyenek a vámpírok – tettem hozzá. – És már tisztán látom a helyzetet a falka szemszögén kívül. Most muszáj hazamennem.
-    Jó. Ha szeretnél egyet beszélgetni, nyugodtan gyere. Sziasztok! – Bella kikísért minket, Jake meg szépen berúgta a motort.

A rezervátum területére érve sokkal nyugodtabb lettem és tisztán láttam. Talán a falka eltúlozza egy csöppet a dolgokat Cullenékkel, viszont a Hidegekkel való első tragikus küzdelem után meg is értem őket, főleg, hogy én is quileute indián vagyok.
Mire kezdtem azt hinni, hogy minden simán ment, a ház elé gurulva megpillantottam Paul alakját, amint a verandán ácsorog. Mihelyst megpillantott engem és Jake-et, düh villant a szemében. Ajjaj…
Leugrottam a motorról és nagyokat lépve siettem felé.
-    Paul… - szóltam. Paul elém lépett villogó szemekkel. Mérges volt.
-    Hol voltál? És miért Jake-kel mentél? – szegezte nekem a kérdést.
-    Én csak… Meg akartam nézni egy kabátot a sportboltban.
-    Aha, és Jacob erre alkalmas, a saját társad pedig nem? – basszus, a bevésődés bizony komoly, és ezt lehet, hogy elfelejtettem.
-    Gondoltam, pihenni akarsz – kerestem a mentő választ, de hiába.
-    Nem hiszek neked – sziszegte Paul. – Az igazat mondd!
-    Én…- bevalljam vagy ne? A fenébe!
Mielőtt bármit szólhattam volna, Paul izmai remegni kezdtek és láthatóan nehezen uralkodott magán. Jobbnak láttam gyorsan hátrálni vagy 3 métert.
-    Oké – mondtam. – Bellával beszéltem, de tudtam, hogy te és Sam sem engednétek el, ezért megkértem Jacobot, vigyen el Bellához. Nézd, én szeretnék tiszta fejjel látni és most már átlátom az egész történetet mind a két fél részéről.
-    Te elmentél ahhoz a vérszívó pártolóhoz? – üvöltötte Paul és azt hittem, menten átváltozik dühében. – Soha többet nem mehetsz oda!
-    Paul! – Sam lerobogott a lépcsőn és próbálta megnyugtatni Pault.
Nagy ívben megkerültem őket.
-    Pedig Bella nem rossz, és sajnálom, hogy én ennyire logikusan szeretem a dolgokat! – kiáltottam és berohantam a házba.
Már ekkor tudtam, hogy ez volt az első és utolsó beszédem a lánnyal. Paul és én összetartozunk, és bármennyire is szeretném, Paul és a törzs miatt nem lehetséges.

A nap további pici részében a szobámban kuksoltam és zenét hallgattam. Senkivel sem akartam szóba állni, Sam mégis bejött hozzám, miután a nagyit lerakta Clearwater-éknél.
- Kyra! – ült le az ágyam szélére. Kelletlenül figyeltem rá. – Megértem, hogy te kívülállóként máshogy nőttél fel. Ha a rezervátumban nőttél volna fel, lehet, te is így viselkednél, ahogy mi is. Azt is tudom, hogy kíváncsi voltál a vámpírokra, mert érdekel a téma. De a vámpírok veszélyesek, a mi feladatunk megvédeni titeket tőlük, és Bella a vámpírjai révén szintén veszélybe sodorhat. Bátor vagy, hogy ezt tetted, de a saját érdekedben ne tedd többé. Paul és én is aggódnánk, Paul pedig utálja Bellát.
- Paul mit csinált? – kérdeztem.
- Bevetette magát az erdőbe, miután átváltozott. De nem sokkal később lenyugodott. Hazaküldtem.
- Sajnálom, Sam.
- Tudom, Kyra. Aludj! Jó éjt!
- Jó éjt!
Végtére nem bántam, hogy így alakultak a történések. Most már tudom a játékszabályokat, hogy mihez kell tartanom magam, és mit tehetek meg baj nélkül. És sikerült Pault is feldühítenem. Tőle bocsánatot kell kérnem holnap.

oOoOoOoO

Halihó! Megérkezett a 9. fejezet! Kérem a véleményeket!
Ne felejtsétek el olvasni a másik Paul-os történetet sem!

Questions

Halihó!

A 8. fejezet megírása után szöget ütött a fejemben egy újabb kirajzolódó történet, ami szintén Alkonyat ihlette. Ez lenne a 3. blogom. Végül kétféle történet között kéne dönteni, ebben kérem a segítségeteket. Íme:

1. My black wolf
Bevallom, Paul után a kedvenc szereplőm Sam. Az ő története nagyon tetszik, illetve imádok kitalált szereplőkkel kombinálni. :-) A Paul-os sztori mellett jól esne Samről is írni. Ezekből jött ki a következő:
Roxane Bloodsworth a nagypapája halála után úgy döntött, hogy segít nagymamájának helyrehozni a dolgokat. Az asszony nehezen birkózik meg társa elvesztésével, és Roxane számára is nehéz feldolgozni, hogy egy remek ember, az ő nagyapja ilyen korán elhunyt. Roxane Forksban vásárol egy kis házat, a közelben keresgél munkalehetőséget, közben pedig nagymamája felett őrködik... A nagymama a quileute indiánok közé tartozik, Roxane így gyakorta megy a La Push Indián Rezervátumba. A fiatal felnőtt nő sebzett szívvel és kevéske reménnyel jött Forksba, de a sors a nagymama révén úgy intézi, hogy Roxane találkozzon egy ottani indiánnal, akinek a neve Sam Uley.

2. An another Quileute Story - Lexia Black and Paul Lahote
Lexia, Jacob egyik lánytestvére az egyetem végeztével hazajön, hogy segítsen apjának és öccsének a ház körüli dolgokban. Hazatértével megváltozik a család élete, hiszen Lexia fényt hoz az ottaniak életébe. A parton sétálva azonban a fiatal lány élete megváltozik, hiszen belebotlik egy magas, izmos és jóképű indiánba, aki titkokat rejteget Jacob és Billy mellett. Vajon a Black család hogyan fogadja, hogy az indulatos Paul is a család része lesz?

Kommentekben vagy a Chatben lehet szavazni, az én szívem most Sam felé hajlik, hiszen ez a blog Paul és Kyra szerelméről szól.

Chapter Eight

Szóval Ők a…

Ahogy leértünk a konyhába, először senki nem vett észre minket. A fiúk hangosan nevettek és poénkodtak, Emily szintén nevetve kezdett el teríteni. Végül Jared volt az első, aki ránk pillantott. Észrevette, hogy Paul fogja a kezemet. Szegény nem tudta, hogy milyen képet vágjon, így a megdöbbenéstől a furcsállásig mindenféle érzelem suhant át az arcán.
- Nahát… - motyogta.
- Hé, Jared, mi van már? Nem hallottad a… - Embry szavai elhaltak, amint rájött, hogy mit néz ennyire Jared.
Persze utána rögtön mindenki ránk szegezte a tekintetét, én meg kezdtem úgy elpirulni mint a piros paprika.
- Most mi van? Eddig is tudtátok, hogy bevésődtem, nem kell ekkora felhajtást csinálni belőle – horkantott Paul és elindult az asztalhoz.
Egymás mellé ültünk le, a hely kicsit szoros volt a falka miatt, de nem bántam. A hangulat pillanatok alatt a régire változott és már senkit nem érdekeltünk. Paul bekapcsolódott a fiúk poénjaiba, én pedig Jacobbal merültem eszmecserébe az autókról.
Emily főztje csodás volt. A sült csirke töltelékkel és tört krumplival pompás ízeket robbantott a szájban, az étkezés pedig almás pitében csúcsosodott ki. A falka hatalmas étvágya miatt óriási adagokat kell főzni minden alkalomra.
- Úgy is segítenetek kell majd, mert valamelyik félévben lesz műszaki ismeretek órám is – mondtam. A társaság befejezte a vacsorát, így az időt dumálással és nevetéssel ütöttük el.
-  Persze, nem gond. Mi értünk a motorokhoz, kocsikhoz is – felelte Jacob.
-  Remek. Mikor indultok járőrözni? – érdeklődtem, mert ilyenkor el szoktak indulni.
-  Nemsokára – szólalt meg Paul és a falon lévő órára pillantott.
Ittam egy korty teát, majd szólásra nyitottam a számat, mikor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy indián nő. Mogorva képet vágott és láthatóan semmi kedve nem volt idejönni. Fekete haját rövidre nyírva viselte, karjának rézbőrén a falka tetoválása virított. Biztos ő Leah, gondoltam. Nem hallottam, hogy köszönt volna, inkább megállt az ajtóban és némán várakozott.
Sam körbepillantott, aztán felállt.
- Indulás! – mondta a falkának.
A fiúk felpattantak és boldogan meglódultak kifelé. Sam elköszönt Emilytől, Paul meg adott nekem egy búcsúcsókot.
- Aztán jó légy! – mosolyogtam.
- Na, tudod, hogy az nekem nem megy – vigyorgott Paul. – Aludj jól!
- Te meg csak járőrözz!
- Úgy lesz – adott még egy csókot, aztán lerobogott a lépcsőn, hogy a falka bevesse magát az erdő mélyébe.
Emily felsóhajtott.
- Akkor mosogassunk – szólaltam meg. Visszamentünk a házba és nekifogtunk a koszos tányérok és poharak elmosásának.
- Arra gondoltam, holnap beugorhatnánk Port Angelesbe. Van ott kettő esküvői ruhaszalon. Benézhetnénk – mondta Emily és tett még a szivacsra egy kis mosogatószert.
- Oké. Időben el kell kezdeni nézelődni – bólogattam. – De előtte még el kell mennem Dave-hez. Ha gondolod, jöhetsz velem.
- Szeretnék.
Szerencsére Emily volt olyan okos, hogy ma nem hozta fel Pault. A sok új érzést meg kellett emésztenem. Ehelyett a mosogatás végeztével leültünk a tv elé és megnéztünk egy vígjátékot, ami éppen akkor kezdődött. A sok reklám miatt nem tudtam magam beleélni a történetbe, mivel mire ez sikerült volna, betettek egy reklámot. Ezért utálok tv-ben filmet nézni. Ennek ellenére jól szórakoztunk az indián nővel.
Másfél órával később természetesen Sam még sehol nem volt, úgyhogy mindenki elvonult a saját szobájába fürdés után. Én még megnéztem az e-mail fiókomat. Hirdetések és átverések… és hoppá, egy levél anyutól.

Szia Amy!
Remélem, hogy jól érzed magad Sam és Emily társaságában. Amint lehetséges, gyere haza és látogass meg minket. Mindenkinek hiányzol, de hát ilyen az egyetem. Nagyanyád megy vendégségbe hozzátok, kérlek, figyelj rá, mert tudod, hogy össze-vissza beszél mindenféle ostobaságot. Hogy telnek a napjaid?
Itt eléggé egyhangúan telnek a napok, ki kéne majd kapcsolódni egy kicsit a közeljövőben. Lehet, hogy a rezervátum alkalmas a pihenésre.
Most mennem kell, de hiányzol és szeretünk téged.
Ölel, Anya

A szokványos levélre gyorsan megírtam a választ.

Szia Anya!
Remekül érzem magam itt, mindenki barátságos és elfogadott engem. Nekem is hiányoztok, és ha időm engedi, mindenképpen hazamegyek. Nagyira majd figyelek.
Sokat lovagolok, Rómeó sokkal érzi magát itt, a többi ló társaságában. Kiegyensúlyozottabb lett. Az egyetem csodás, a többiekkel mind barátok vagyunk. Az órák unalmasak, és inkább rajzolni, beszélgetni és olvasni szoktunk az előadásokon. Kivéve persze a lovas órákat, mert azok fantasztikusak.
A rezervátum tényleg jó a pihenésre, szerintem gyertek majd ide. Elég késő van, álmos is vagyok, szóval zárom soraimat.
Puszilok mindenkit!

Miután meggyőződtem arról, hogy a levél elment, kikapcsoltam a laptopot és ágyba bújtam. A meleg ágy hamar álomba ringatott. Álmomban egy nagy farkast láttam, aki átható szemekkel nézett. A szemei izzottak, aztán lassan kivicsorította az agyarait. Megijedtem, mert tudtam, hogy nem kéne bántania. De a nagy farkas elrugaszkodott és hihetetlen sebességgel futott felém…aztán az utolsó pillanatban megkerült és eltűnt a hátam mögött lévő bozótosban.
Az álom szerencsére abbamaradt, viszont úgy-ahogy felébredtem. Csukott szemekkel feküdtem az ágyban, próbálva visszaaludni. Az oldalamra fordultam és ásítottam egyet.
A folyosóról mintha padlónyikorgás éles hangja szűrődött volna be, de arra gondoltam, biztosan vagy Sam ért haza, vagy Emily megy le valamiért a földszintre. Utána ismét csend lett.

A reggel napsugarai köszöntöttek vidáman, pontosan fél 9-kor. Kipihenten felkeltem és fél óra múlva már az asztalnál ültem. Emily velem együtt reggelizett.
- Sam hazaért? – kérdeztem.
- Igen. Az éjjeliszekrényén hagytam egy üzenetet, hogy elmentünk és majd jövünk. Nem tudom, mikor esett be, de mikor felébredtem, nem nézett ki túl jól – csóválta a fejét a nő.
Nem szóltam semmit, hanem bekaptam az utolsó falat pirítóst és megittam a maradék kávét. Míg Emily gyorsan elmosogatott, én összeszedtem a cuccaimat és egy táskába váltóruhát pakoltam be. Dave megengedi, hogy náluk átöltözzem.
Dave a szokásos vidámsággal köszöntött minket. Emily-vel megbeszéltük, hogy tanítgatom őt erre-arra, mivel mindig is szeretett volna lovagolni.
- Kell ma csinálni valamit, Dave? – tudakoltam az indiántól.
- Jó lenne, ha megmozgatnád futószáron Cherry-t, meg le lehetne ápolni azt a két lovat, akikkel a múltkor dolgoztál. Addig én trágyázok.
- Akkor erre gyere, Em – mutattam az utat. – Előtte lelovagolom Rómeót.
- Rendben.
Rómeó hangos nyihogással üdvözölt és a lovakat otthagyva odajött hozzám. Megfogtam, kötőféket tettem rá, kint kikötöttem és leápoltam. Emily végig figyelt, de Rómeóval szerettem én foglalkozni, hogy erősítsem a kapcsolatunkat. A kb. egy órás könnyed iskolázást követően a megszáradt Rómeó visszamehetett a legelőre. Cherry futószárazása közben Emily mellettem állt a kör közepén. Csomó mindent magyaráztam neki, sőt, a futószárat is ő tartotta. A végén a két fiatal lovat, Apacsot és Mázlit csutakoltuk le.
Délután fél 2 felé Dave-ék házában átöltöztünk, majd a város felé vettük az irányt. Rádiót hallgattunk, és a jó számoknál feltekertük a hangerőt. A remek hangulat miatt rövidebbnek tűnt az út Port Angelesbe, ahol Emily egyenesen az első esküvői ruhaszalonhoz vezetett.
- Stílusos szalon – mondtam a kocsiajtót becsapva.
- Igen. Nézd, azt a ruhát a kirakatban! – Emily szeme csakúgy csillogott.
A ruhaszalon belülről is azt sugallta, hogy itt gyönyörű ruhákat lehet találni, és ez így is volt. Egy szőke hajú idősebb nő lépett hozzánk.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen.
- Jó napot! Nekem lesz az esküvőm néhány hónap múlva, és szeretnék körülnézni – mondta Emily.
- Természetesen. Van valamilyen elképzelése a ruháról?
- Öööö… nincs.
- Semmi baj, kedvesem – legyintett a hölgy. – Körülnézünk.
A hölgy az egész ruhatárat végigmutogatta. Nem mondom, hogy ez olcsó mulatság, és ezt Emily is tudta. A méregdrága ruhákat meg sem nézte közelebbről. Egyelőre Emily egyetlen menyasszonyi ruhába sem bújt bele.
- Nos, köszönjük, hogy megmutatta a kínálatot. Bámulatosak a ruhák. Átgondolom a dolgot – köszönte meg Emily a hölgy kedvességét. – Még jövünk ide. És talán nem is csak én fogok vásárolni menyasszonyi ruhát – Em célzón nézett rám.
- Miért nézel így rám? – hökkentem meg.
- Ugyan, Paul hamarosan úgyis megkéri a kezedet – kuncogott a nő.
- Menj már! Hol van az még? – pirultam el.
- Közel! Pault ismerve tudom, hogy nem fog habozni.
- Ön hány éves, kedvesem? – érdeklődött a hölgy és mosolyogva bámult.
- Izé, 20 leszek márciusban… - nyeltem egy nagyot.
- Ó, értem.
- De most mennünk kell, vizslát! – köszöntem el és kiviharzottam az üzletből. – Jaj, Em!
- Miért? – nevetett.
- Na, inkább menjünk – zártam le a beszélgetést.
Emily jókedvében volt, és én is élveztem a kis kirándulást ebben az ismeretlen esküvős világban. A második ruhaszalon még szebb kinézetet kapott, ám az árai is borsosabbak voltak. Mindenesetre ott is körülnéztünk. Utána beültünk egy kávézóba.
Rendeltem kávét sajtos rúddal, Emily hosszú kávét kért islerrel.
- Szeretném, ha te lennél az egyik koszorúslány – szólalt meg Emily komolyan.
- Tényleg? – pislogtam – Köszönöm, ez remekül hangzik! Megtiszteltetés!
Emily válaszolni akart, de szólásra nyílt száját gyorsan becsukta. Valakit figyelt és mire megfordultam, egy pár termett mellettünk. A lány hétköznapi kinézetű volt, szinte már sovány. Nem volt egy szépség, de nem is volt csúnya. Olyan átlagos kinézetű lány, mégis valami azt súgta, hogy Paul nem szívesen hallana felőle. Aztán pillantásom a vele lévő fiúra tévedt, és a fiútól megállt a szívem. A bőre sápadt, és egész lénye olyan természetfeletti aurát sugárzott.
-  Ó, helló! – Emily zárkózottan ült velem szemben – Amy, ő Bella Swan, ő pedig…
-  Edward Cullen – mosolygott a fiú.
-  Biztos te vagy Amy – nyújtott kezet Bella.
- Igen. Örülök, hogy találkoztunk – a lánnyal kezet fogtam, de a fiúval nem.
-  És, mi járatban vagytok itt? – tudakolta Bella.
-  Bejöttünk menyasszonyi ruhát nézni – mondta Emily.
-  Az csodás! Mi moziba megyünk Edwarddal, de van még egy óránk… Akkor, mi megyünk is. Sziasztok!
-  Sziasztok – köszöntünk Emily-vel egyszerre.
-  Szóval ők a nem kívánatos vendégek errefelé – mondtam.
- Úgy bizony. Sam mérges lesz, ha megtudja, hogy Edwarddal is összefutottunk – Emily megrázta a fejét. – Nem szólunk neki erről, csak Bella volt itt. És Paul sem tudhatja, oké?
- Oké – ígértem a homlokomat ráncolva. – Bella rendes lánynak tűnik.
-  Az is. Ritka rendes lány, csak a vámpírjai miatt nem lehet nyilvánosan azt mondani a rezervátumban, hogy te jóban vagy vele.
- Értem.
- Szóval ők a… rosszak?
- Emlékszel a legendára, ugye? A Hidegek megtámadták az őseinket, akik farkas képében harcoltak. Aztán sok-sok éve a Cullen család és a törzsünk szövetséget kötött, mely szerint, ha a vérszívók nem támadnak emberre ezen a helyen, akkor a törzs harcosai békén hagyják őket. De ha megszegik a szerződést… a farkasok támadnak.
- Ezt is értem. Akkor eléggé feszült a helyzet. Sam és a falka ezért járőrözik folyton?
-  Igen. De most menjünk.
A kocsiban ülve úgy éreztem, elkerülhetetlen, hogy Bellával ne fussak össze időnként. De majd vigyázok. Most, hogy megismertem Jacob szerelmét – már ha igazán szereti -, egyre bonyolultabbnak láttam ezt az ügyet a vámpírok és a quileute törzs között. Lehet, hogy a helyzet rosszabbra fog fordulni?
Ráadásul Edward nem tűnt annak az emberölős fajtának, mert hát végül is emberek között volt, nem láttam a szemfogait, semmit. Csak sápadt a fickó. Na és nappal van, mégis ott állt Bella mellett. Hogy van ez? Kíváncsi voltam, és szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy Bella tudna róluk mesélni egy kicsit. Csak erről nem tudhat senki, maximum Jake. Paul iszonyat mérges lenne, de majd megoldom valahogy.

oOoOoOoO

Új lett   a design, mert az előző nem tetszett. Kyra karaktere is megtalálta az igazi képet. Hamarosan jön a következő fejezet!

Szereplők

Kyra lova

A szereplők listája persze bővülni fog...

Chapter Seven

Egy örömteli nap Vele

A parkban nem sétált sok ember. Láttam egy idős házaspárt, egy anyukát babakocsival és pár kölyköt, akik gyanúm szerint lóghattak az iskolából. Összefontam magam előtt a két kezemet, fejemet a fa érdes kérgének támasztottam és figyeltem, ahogy Paul szemei kitartóan fürkésznek.

Be kell vallanom, a fiú szemébe nézve eddig ismeretlen boldogság járt át. Élveztem, ahogy az az igéző sötét szempár rajongva néz rám, imádva és féltve, mintha én lennék a világon a legnagyobb kincs. Az eddigi passzív viselkedésem és gondolataim mostanra elpárologtak, és rá kellett jönnöm, Paul igenis érdekel és tetszik nekem. Nem is kicsit.

Idáig erősen küzdöttem, hogy semmit ne szúrjak el, de rájöttem, sokkal jobb, ha elengedem magam és hagyom, hadd történjen meg az, aminek úgyis meg kell történnie. Habár ez a viselkedés nem rám vall, most ezt láttam helyesnek, mert nem akarom nyomorban, magányosan leélni az életemet.

- Szóval... Jól kijöttök a falkával? - sajnos nem volt még elég alkalmam megfigyelni a falka életét, pedig nagyon érdekelt.

- Ja, bár Leah komolyan az ember idegeire megy - forgatta a szemét Paul.

- Miért?

- Tényleg, te még nem is találkoztál vele. Nyugodj meg, nem maradtál ki semmiből. Leah Seth nővére. Ez hosszú történet, mert régen Leah és Sam együtt voltak - Paul egy sárgás-barnás színű falevelet forgatott az ujjai közt, közben futó pillantásokat vetett rám.

- Ez komoly? Sam és Emily olyanok, mintha soha senki nem lett volna a másik előtt - elcsodálkoztam a dolgon.

- Pedig így volt. Minden jó volt, egészen addig, míg egy nap Sam nem találkozott Emilyvel.

- Akkor Emily rokona, pontosabban az unokatestvére Leah-nak? - ráncoltam a szemöldököm.

- Igen. Elég kényes helyzet, de hát Sam és Emily bevésődtek, ez ellen nem lehet mit tenni. Ráadásul valamilyen oknál fogva Leah lány létére mégis farkassá vált, és kénytelen a falkához tartozni.

- És látni Emily és Sam boldogságát - fejeztem be.

- Azt hittem, ismered Leah-t és az öccsét.

- Nem. Tudod, az itteni rokonsággal nem vagyok tisztában. Nem is tudom, kit sajnáljak - ráztam meg a fejem. - Az egész olyan...Fura.

- Minket sajnálj, mert el kell viselnünk Leah-t - horkantott Paul.

- Ne csináld már! Leah-nak nagyon rossz lehet! És Samnek is.

Paul erre nem szólt semmit, inkább körbenézett a parkban. Kis idő után megszólalt:

- A srácokkal azt hittük, ez a bevésődés elég ritka dolog, és nem sokunkkal történhet meg. Erre sorban kezd megtörténni mindenkivel. Mondjuk Jacob kivétel, ő csak szerencsétlenkedik azzal a vérszívó párti csajjal.

- Ezt most nem értem. 

- Jacob bele van esve Bellába, de nem vésődött be, szóval az egész egy nagy hülyeség. Csak felesleges bajokat okoz.

- Attól, hogy nem vésődött be, szeretheti - vontam vállat.

- A csaj vámpírokkal járkál! - hajolt előre Paul - A vámpírok a mi ellenségeink!

- Hmm, na és mi a nevük a vámpíroknak?

- Nem ismered őket. A vezetéknevük Cullen. Vérszívók egytől egyig.

- Micsoda problémák... Sétáljunk, oké?

Feltápászkodtam a fatörzsről és egymás mellett lépkedve elindultunk a parkban. A beszélgetés egy kicsit rossz vizekre ment, de nem bántam. Kezdek képet kapni az itteni helyzetről. Miután kisétáltuk magunkat, visszamentünk a kocsihoz, és Paul visszavitt Samékhez.

Sam még mindig az autót bütykölte.

- Hahó! - intett oda nekünk.

Visszaintettem, majd bementem a házba, ahol kellemesen meleg volt. Gyorsan kibújtam a kabátomból és a csizmámból. Emily-t nem láttam, de a fürdő felől hallottam takarításra utaló hangokat.

- Feljössz? - kérdeztem az emelet felé intve.

- Hogyne.

A szobámba érve lefeküdtem az ágyra, míg Paul körülnézett.

- Szép.

Az ágy halkan megnyikordult, ahogy a fiú levetette magát mellém.

- Sziasztok! - köszönt be Emily a csukott ajtón keresztül - A fiúk hamarosan ideérnek vacsorázni.

- Oké - szóltam ki. Nem semmi, egy fél nap elment a városban Paullal, és még csak észre sem vettem.

Mikor Paulra néztem, ő éppen egy hatalmasat ásított.

- Bocs, de álmos vagyok - mondta.

- Nem baj.

Aztán mintha gondolt volna egyet, felkönyökölt és fölém hajolt. Ez kicsit meglepett és a szívem kalapálni kezdett.

- Jól érzed magad velem? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Persze - mosolyogtam őszintén. - És te?

- Remekül - az arca egyre közelített az enyémhez. Tudtam, mi jön most... Az első csók. Életem első csókja. Ez nagy dolog, vagy nem? Kalapáló szívvel figyeltem és vártam. Paul az egyik kezével végigsimított az arcomon. A bőre forró volt, ahogy az ujjai finoman az arcomat cirógatták. Már olyan közel volt az arcomhoz, hogy éreztem meleg leheletét és a belőle áradó hőt. Az ajkait lágyan végighúzta a számon, majd leheletfinoman megcsókolt. Fogalmam sincs, hogyan kell ezt az egész csók- dolgot csinálni, de azért félősen visszacsókoltam. Éreztem, ahogy picit elmosolyodott, közben tovább ostromolta lágy csókjaival a számat. Az eddig arcomat simogató keze elkezdett lejjebb vándorolni, forró és nagy tenyere végigsimított a derekamon. A csókja elmélyült, a szívem majd' kiugrott a helyéről. Bátortalanul felemeltem a kezemet, és a nyaka köré fontam, ezt ő elégedetten vette tudomásul és tovább csókolt. Próbáltam nem bénázni, mikor a nyelve érzéki felfedezőútra indult a szájamban. 

Annyira élveztem forró és érzéki csókjait, hogy a telefonom csörgése egy döfés volt a szívemben. Paul kelletlenül visszagurult a helyére, amíg én előszenvedtem a telefont a táskámból. A kijelzőn a nagyim neve volt.

Sóhajtottam és megnyomtam a zöld gombot.

- Szia - lehuppantam az ágyra, hogy meghallgassam, mit akar Sam anyja.

- Szervusz, drágám! Csak azért hívlak, mert holnapután meglátogatlak titeket! Sam és Emily várnak, remélem te is itt leszel majd!

- Gondolom igen.

- Hogy mennek arra a dolgok? Mit csinálsz?

- Jól, nagyon jól mennek a dolgok. Hogy mit csinálok? Tanulok, lovagolok meg ilyenek...

- Nem, most mit csinálsz? - ó, hát egy szuper-jóképű sráccal vagyok.

- Öhm, izé, beszélgetek valakivel - nyögtem ki nagy nehezen.

- Kivel? Ó, vannak ott barátaid?

- Igen, vannak. De nemsokára vacsora, és segítenem kell a konyhában. Jó éjt, nagyi! - örömmel tettem le a telefont. - Bocsi.

- Ugyan, nem baj - vigyorgott Paul. - Beszélgetsz valakivel, mi?

- Jaj ne már! Majd elmondom neki a kellő időben.

- Te tudod - vonta meg a vállát, majd hirtelen megragadott, lenyomott az ágyra és ismét fölém hajolt, de ezúttal rögtön csókolni kezdett. Nem ellenkeztem, úgyhogy még legalább 10 percig egymással voltunk elfoglalva.

- Megjöttek a srácok - ült fel Paul - Menjünk le.

Megfogta a kezem, felálltam és kéz a kézben mentünk le a földszintre, ahol már várt minket néhány nagyra nőtt, éhes farkasfiú.

oOoOoOoO

Kíváncsi vagyok a véleményekre, szóval írjatok minél többen! :-)