2012. szeptember 22., szombat

14. fejezet

Kiruccanás



Álmodtam. Álmodtam egy tengerpartról, pálmafákkal, élénk kék sós vízzel, puha homokú parttal és egy nyugággyal. A virágokkal díszített nyugágyon pihentem lehunyt szemmel és hallgattam a tenger vizének halk morajlását, az enyhe szellő békés fújdogálását. A napfény ezer ágra sütött, de nem bántam. Inkább élveztem, ahogy a napsugarak a bőrömet cirógatják. Aztán éreztem, hogy mellettem egy meleg, erős, izmos test fekszik és egy kéz lágyan simogatni kezdi az arcomat. Mintha én lennék a világ királynője...
- Kicsim... - szólt egy halk, mély férfihang valahonnan távolról, és mégis közelről, miközben az ujjak tovább siklottak az arcomon.
A szemem kinyílt és álmos tekintettel néztem fel a férfira, aki nem volt más, mint Paul. Elmosolyodtam és a fülem mögé próbáltam simítani kócos tincseimet. Elég muris látvány lehetek reggel, ébredés után, de Paul mosolya nem gúnyos volt, hanem olyan édes.
- Szia - suttogtam és a mellkasára hajtottam a fejemet. Mutatóujjammal láthatatlan köröket rajzoltam izmos felsőtestére. Öt perc múlva megkérdeztem, hány óra.
- Délelőtt 11 van - felelte Paul.
- Mi?! - ültem fel hirtelen. - Ez komoly? Ne szívass! - Az éjjeliszekrényről felkaptam a telefonomat és megnéztem a kijelzőt. - Basszus, igazat mondasz.
- Azt hitted, direkt mondok rossz időt? - Paul is ülőhelyzetbe helyezkedett és átölelt, puszit lehelve a nyakam hajlatába.
- Nem, de nem hittem volna, hogy ilyen sokáig alszok. Nagyi itt van már? Mindig korán szokott jönni.
- Úgy hallottam, itt van. És a többi is, azzal a nyomorulttal együtt.
- Nyugi! Megreggelizünk, elkészülünk és megyünk is, oké? - nyomtam egy puszit a szájára.
- Okéééé - mondta ásítás közben és nyújtózkodott egyet.
A kockás hasa, izmos mellkasa és a feszülő izmok láttán elkerekedett a szemem, és legszívesebben végigsimítottam volna rajta, mint valami egzotikus tárgyon.
- Megyek fürdeni - kászálódtam ki az ágyból, aztán összeszedtem a cuccaimat és egyenesen a fürdőbe mentem.
A forró zuhany a kissé hűvös időben felfrissítő és melengető volt. A reggeli forró zuhanyzást semmi pénzért nem adnám soha. Ez olyan, mintha a kávét vonnák meg tőlem reggelente. A napom már nem lenne olyan jó nélküle. Szinte sajnálkozva zártam el a csapot és tekertem magam köré a törülközőt, mert egész nap el tudnék lenni a zuhany alatt. Megtörülköztem és gyorsan a ruhámért nyúltam, de ujjaim semmiféle ruhaanyagot nem tapintottak.
- Mi a fene? - motyogtam. - Behoztam a ruhámat, emlékszem.
Körülnéztem, hátha máshová tettem le mindent, de sehol semmi ruha. Akkor hová tűntek? Várjunk csak.
Berobbantam a szobámba egy szál törülközőben és Paulra meredtem.
- Te! - mondtam feléje indulva.
- Mi én? - kérdezte ártatlanul.
- A ruháim! Elloptad a ruháimat, miközben zuhanyoztam! - vádlón meredtem rá. - Add vissza őket, mert így  fázom.
- Fázol? - kérdezte, mintha nem ismerné ezt a szót. Persze, ő nem fázik, mert magasabb a testhőmérséklete.
- Igen, fázom.
- Akkor gyere ide és felmelegítelek - felállt az ágyról, elém lépett és csábító mozdulatokkal átölelte a derekamat, majd csókokat nyomott a nyakamra, kulcscsontomra és az arcomra. Hülye lettem volna ellökni magamtól, így hát karomat a nyaka köré fontam és ajkaimmal megkerestem az övét. Hol lassúbb, hol gyorsabb csókolózásba kezdtünk, nyelve gyakran átvándorolt az enyémhez, hogy vad táncba fogjanak. Éreztem, ahogy Paul ujjai egyre lejjebb kalandoznak, míg elérték a törülköző alját, ahol aztán a nedves anyag alá tévedtek. Hihetetlenül jó érzés volt. A keze a törülköző alatt, másik keze pedig szorosan magához húzott. Kínzó nyilallás fogott el a hasam alatt, és szerettem volna visszabújni az ágyba.
- Várj - suttogtam levegőért kapkodva. - Ne most, jó?
- Jó, persze - mosolygott.
Ezt imádtam benne annyira. Sosem kényszerít olyasmire, amit nem akarok megtenni. Megérti, hogy még nem állok készen a dologra és nem ilyen helyzetben akartam elsőnek együtt lenni vele. Paul elővette a takaró alól a ruhámat a fehérneművel együtt. A fürdőszobába visszamenve felöltöztem, egy ideig még ténykedtem és mire visszaértem a szobába, Paul már menetkészen ült az ágy szélén.
- Jól fog esni egy kávé - mondta a fejét vakarva.
- Az nekem is.
Paul felállt, hogy megigazíthassam az ágyneműt, utána pedig egy hosszú csókot adott. Egymásra mosolyogtunk és kézen fogva mentünk le a lépcsőn. A házban senkit nem láttam, viszont az ablakon kinézve tényleg ott ácsorgott mindenki a teraszon. Nem nagyon foglalkoztam velük, mert a kávé már várt rám. Elővettem a szekrényből a bögrémet, meg egy másikat és mindkettőnknek töltöttem a még meleg kávéból.
- Pirítós? - kérdeztem.
- Megfelel. Segítek kipakolni. - Paul kinyitotta a hűtőszekrényt és elővette a vajat, felvágottat, paradicsomot, paprikát, tejet és sajtot, valamint a tartóból a kenyeret. Az asztalra tettem két tányért, két kést és kanalat és a két bögrét a kávéval, amiknek az illata belepte a konyhát.
Éhesen és a kávéra kiéhezve ültünk le reggelizni. Szerencsére a reggelit békésen, nyugodtan el tudtuk fogyasztani, senki nem jött be a házba. Míg én elmosogattam, Paul visszarakosgatta az ételeket a helyükre.
- Akkor irány a tengerpart? - tette fel a kérdést Paul a pultnak támaszkodva.
- Aha - feleltem és elzártam a csapot, majd letöröltem a vizet a pultról. - hozom a telómat.
Felszaladtam az emeletre a telefonért, és a hideg miatt felvettem a barna kabátomat, amit még a múltkor vettem. Divatos szabása és kinézete volt, de a derekánál rövid. Sajnos nem találtam olyan kabátot, ami jól néz ki és a derekamat is védi, ezért figyeltem rá, hogy olyan hosszú felsőt vegyek fel mindig, amiből nem lóg ki a derekam.
Paul odalent várt. Cipőt húztunk és kimentünk a teraszra, én kissé félve. Minden tekintet ránk szegeződött, ugyanis nagyi, a többi nyugdíjas és Ben sejthette, hogy Paul és én együtt aludtunk, hiszen egyszerre jelentünk meg ma délelőtt.
- Helló - mondtam. Fagyos tekintetek közepette néztem a Sam- Emily párosra, akik nemigen tudtak mit szólni a témához, bár nyilván több okból kifolyólag zavarta őket a helyzet. Sam Paul miatt aggódott, Emily értem, én pedig Paulért és magamért. Tisztára mint egy filmben, gondoltam és majdnem elnevettem magam kínomban.
- Nagyi, hogy aludtál? - fordultam felé.
- Jól, köszönöm. Feltételezem, hogy te is jól aludtál, már ha aludtál - mondta és szúrós pillantást vetett Paulra, aki mellettem állt. - Kyra, beszélnék veled, ha ráérsz. Nem muszáj most.
A nagyi szemébe nézve tudtam, hogy nem bántó beszélgetést akar velem folytatni, hiszen sokszor csak ő állt ki mellettem a múltban, ő értett meg és ő volt a lelki tanácsadóm. Tegnap fáradt lehetett, azért vágott rossz képet a dologhoz. Ráadásul pontosan tudja, mennyit jelent nekem egy párkapcsolat, ezért a világért sem szólna bele. Nyugodtan bólintottam és átöleltem, aztán elnevettük magunkat.
- Elmentünk - mondtam Saméknek és a nagyinak. Paul elindult a kocsija felé, én meg utána. - Ez simán ment.
- Még jó - Paul gyújtást adott és a kocsi motorja felbúgott. - Irány a part.
- Aztán az étterem. El leszek kényeztetve.
- Itt az ideje, hogy valaki kényeztessen - kacsintott rám Paul, de úgy, hogy majd' elolvadtam. Hamar leértünk a partra, ami elég üres volt, csak néhány ember lézengett a hideg szélben. Paullal egymás kezét fogva sétáltunk a parton és néztük a haragos hullámokat.
- Amúgy mi volt ez az ölelés nagyiddal? -kérdezte Paul.
Elmagyaráztam a nagyim és köztem lévő köteléket, majd eszembe jutott valami.
- Paul.
- Igen, kicsim?
- Kérhetek valamit? - néztem rá.
- Hogyne.
Megálltam és vettem egy nagy levegőt, tekintetemmel a madarakat követve a levegőben.
- Elvinnél egy helyre?
- Hová?
- A városba, ahová a nagypapámat temettük. Rég voltam a temetőben és szeretném meglátogatni - szorult el a torkom. Már több mint egy éve halt meg, de sokszor eszembe jutott és gyakran sírva gondoltam rá vissza. Annyira hiányzik és idő előtt halt meg. Nem látta, ahogy egyetemre jöttem, barátom lett és ahogy boldoggá váltam.
- Persze. Mikor menjünk? Akár holnap is mehetünk - vetette fel.
- Tényleg? Az jó lenne.
- Úgysem jártam még arrafelé. Megmutathatod a farmot, ahol a nagyid élt nagypapáddal és ahol éltetek.
- Jó ötlet. Ezt megbeszéltük.
Ezt követően békésen elsétáltunk egy sziklákkal övezett kiugróig, ahol össze-vissza szökdécselve és egyensúlyozva szórakoztunk. Mindvégig fogtam Paul kezét és a csúszós köveken bizony elkélt Paul természetfeletti jó egyensúlyérzéke és erős karja, amibe belecsimpaszkodhattam. Nevetve ugrottam a szikláról a homokba, miközben rájöttem, hogy az idő nem éppen a legmelegebb. A kocsihoz vezető úton gyorsabban mentünk.
- Ma tényleg el kell menned Dave-hez? - kérdezte Paul.
- Nem, azt csak úgy mondtam. Ma pihenőnap van Rómeónak és a többi lónak. Meg nekem is. Szóval mehetünk Port Angelesbe - válaszoltam és beugrottam az autóba.
Meglepő, hogy Paul milyen higgadtan vezet, pedig sok idióta van az utakon, akik még engem is teljesen fel tudnak idegesíteni, de Paul nyugodt marad minden esetben, csupán szitkozódni szokott. Rákérdeztem, hogy miért nem húzza fel magát az ilyen ostoba sofőrökön úgy, mint sok férfi, na nem mintha ez baj lenne.
- Hm, jó kérdés - nézte az utat gondolkodás közben. - Talán azért, mert láttam pár balesetet és a hírekben is rengeteg balesetről van szó, aminek a hátterében valószínűleg az lehet, hogy egy bénázó vagy hülye sofőr felhúz egy másikat és kész a baj. Én élni akarok. És az autót sem akarom trafára vágni.
- Értem. Milyen érett hozzáállás.
- Miért? Te olyan agresszív vagy? - pillantott rám nevetve.
- Nem, dehogy. Úgy ismersz?
- Aha. Tiszta kék-zöld vagyok, mert mindig versz - mondta Paul játékosan.
- Na megállj... - mire Paul a fékbe taposott és megállt. - Most mit csinálsz? - értetlenkedtem.
- Azt mondtad, álljak meg - vigyorgott rám.
- Azt nem szó szerint értettem, te. Indíthatsz.
Port Angelestől öt percre szembetalálkoztunk Jacobbal, de csak egymásra dudált a két fiú és ki-ki ment tovább a maga útján.
- Jé, Jake - kezdtem bele a mondatba, de elkezdtem tüsszögni és szinte rohamszerűen jött az inger.
- Megfáztál?
- Lehet, még nem vagyok benne biztos - elővettem egy papírzsepit és kifújtam az orromat.
Paul beállt a parkolóba, kiszálltunk, lezártuk a kocsit és cél nélkül bolyongtunk a városban. Nézegettük a boltok áruit, hogy mi mennyibe kerül, milyen jó vagy rossz. Egy ékszerbolt kirakatában megláttam egy ezüst színű nyakláncot, melynek végén egy kulcs volt lila ékkővel díszítve.
- Ez gyönyörű - susogtam inkább magamnak. - Kár, hogy drága.
- Megveszem neked - jelentette ki Paul és már rángatott be az üzletbe.
- Paul, ne! Nem kell megvenned - hiába mondtam a magamét, Paul megállíthatatlan volt és mire észbe kaptam, a nyakamban csüngött ez a csodás darab.
- Hát, köszi! - mosolyodtam el végül az utcára lépve és Paul nyakába ugrottam, hogy sok puszit nyomjak az arcára és a szájára.
- Nincs mit, szívem - Paul láthatóan örült, hogy örömöt szerzett nekem. - Most merre? Éhes vagy?

--------------------------------------------
A nyaklánc:
 A fekete-fehér design nem volt valami jó, ezért lecseréltem kék-fehérre, ami jobban látható.

2012. szeptember 1., szombat

13. fejezet

Kész vicc

Paul szerencsére még dolgozott, így hát nem kellett magyarázkodnom egyenlőre feldúlt lelkiállapotom miatt. Amíg Rómeónál voltam, hogy lelovagoljam, plusz foglalkoztam két fiatal lóval is, a haragom enyhült és a végére már el is felejtettem mindent. Hazafelé a CD-lejátszó ontotta magából a jobbnál jobb számokat, amiket én írtam ki, és amik jó hangosan szóltak.
- Emily, szerinted nagyiék mikor jönnek át? - kérdeztem hirtelen, lehalkítva a lejátszót.
- Lehetséges, hogy ma este átnéznek. Ismered őt - nézett rám fél szemmel az indián nő. Fekete haján fényszóró csóvái jártak táncot, ahogy egy autó elhaladt mellettünk.
- Csodás... - morogtam karba tett kézzel - Talán Paul nálunk lesz.
A ház elé befordulva egy eléggé furcsa és kínos látvány fogadott minket. Sam és Paul a terasz korlátjának támaszkodva ácsorogtak, miközben a nemrég vett kinti heverőn új vendégeink ültek. Nagyim beszélt valamiről, majd mikor kiszálltam a kocsiból egy nagy levegőt véve, vidám arccal integetett. Mondott Bennek valamit, amire Ben engem bámulva válaszolt, Paul pedig gyilkos tekintettel nézett rá.
A teraszig nem jutottam el, mert Paul leszáguldott a kis lépcsőn, megragadta a karom és behúzott a fák közé. Sejtettem, hogy nem csókokkal fog lerohanni, hanem dühvel. A fák közé érve kirántottam a karom vasmarkából.
- Mi van, Paul? - kérdeztem feleslegesen.
- Ezek, pontosabban Ő... - fújtatott Paul. - Sammel tv-t néztünk, mikor beállított a nagymamád, ami nem is baj. De jött velük az a három nyugdíjas és az a förtelem ember, akivel össze akar hozni a nagymamád!! - kiabált.
- Csendesebben! - szóltam rá.- Igen, nem tudják, hogy te és én együtt vagyunk. Köszi, hogy nem szóltál erről nekik...
- Nem fogok belemenni semmiféle titkolózásba, ha erre akarsz rábeszélni.
- Nem, nem... Paul... - láttam, ahogy egyre inkább remeg, ezért próbáltam csitítani, nehogy átváltozzon. Elé léptem, megcsókoltam és átöleltem a hátát simogatva.
Szépen lassan lenyugodott.
- Most visszamegyünk hozzájuk, mert illetlenség lenne kerülni őket. Ne foglalkozz Bennel, én a tiéd vagyok, csakis a tiéd... - suttogtam és újra megcsókoltam, de a csók ezúttal perceken át tartott.
A többiek már bementek a házba, mire visszasétáltunk. A nappaliban volt az egész társaság. Emily buzgón öntötte az üdítőket poharakba. Paul vetett egy sötét pillantást Benre, de gyorsan oldalba böktem. 
- Kyra, szívem, hol voltál? - tette fel a kérdést rögtön nagyi, kezét Ben vállára téve, aki mellette ült. - Ben nagyon szeretne megismerni téged.
- Igen? - a hangom elcsúszott és nagy szemeket meresztve néztem nagyira. - Nahát.
Leültem a lépcsőre, mert ott volt hely. Paul szorosan mellém telepedett. Ben a konyhaasztal mellől vizslatott tág szemekkel és a tekintete elárulta, hogy tetszek neki. Paul az ujjaival a derekamat simogatta, amit senki nem látott. Nagyi mindenféléről beszélt, a barátai nemkülönben. Félig egy nyugdíjas otthonban éreztem magam. A két hölgy alaposan ki volt festve. A piros rúzshoz alapozó, púder, szempillaspirál és szemhéjfesték is járult. Hajuk őszülőfélben volt felfogva csatokkal. Emily és Sam két széken foglaltak helyet, amit Sam hozott le az emeletről.
Valahogy úgy éreztem, kész komédia lesz ez a két hét Ben és nagyi miatt. No meg Paul miatt, természetesen.
- Kyra, nem hozol ide egy széket? - nagyi a a Ben és közte lévő térre mutatott.
- Á, nekem itt tökéletes! - mondtam gyorsan.
- Kyra, kérlek, ülj ide mellém - a nagyi megmakacsolta magát és nem tágított. - Beszélgetni szeretnék veled.
- De...Fenébe! - káromkodtam halkan és bocsánatkérően néztem Paulra, aki vett egy mély lélegzetet és vállat vont. - Bocsi. - suttogtam neki.
Kelletlenül felálltam, lehoztam még egy széket az emeletről és letelepedtem nagyi és Ben háta mögött, biztos távolságra. Kényszeredett vigyorral vártam a fejleményeket, sok oldalpillantást vetve Paul, Sam és Emily felé. Sam szemmel tartotta Pault és figyelte az eseményeket, miközben az anyjával beszélgetett. Emily kitartásra ösztönző nézésekkel bombázott, Paul pedig... hát, Paul hozta a formáját.
- Kyra, beszélgess Bennel! - mondta a nagyi.
- De azt mondtad, veled... - ellenkeztem.
- Én most a fiammal váltanék pár szót, drágám.
Villogó szemekkel fordítottam a fejem Ben felé. Ha a sötétben összefutnék vele és egy vámpírral, Bentől halálra rémülnék, a vámpírtól meg csak kicsit megijednék. Szegénynek nem sok nőt jósolok a jövőben.
- Szóval, Kyra, mióta vagy itt? - indította be a társalgást Ben.
- Augusztus vége óta, de szerintem nagyi már mesélt erről.
- Igen, igen. És hogy érzed itt magad?
- Remekül. Egyre jobban - mosolyogtam Paul felé, de Ben nem fogta fel ezt az apró jelet.
-Nagymamád mondta, hogy lovagolsz és van lovad is. Szívesen megnézném. Szeretem a lovakat. Rengeteg lovas versenyre megyünk el.
- Az jó, a lovak varázslatos állatok.
- A képzés végeztével visszautazol Miamiba? - kérdezte Ben.
- Nem biztos. Ha megtalálom a helyem itt, akkor nem megyek vissza. És úgy tűnik, megtalálhatom itt a helyem.
- Ráérsz holnap esetleg? - döbbenten néztem Ben arcára.
- Miért?
- Mert sétálnék egyet a parton veled.
Számmal egy "O" alakot formálva bámultam az asztalt, mert hirtelen nem tudtam hová nézni. Cecilia, az egyik hölgy, bátorítóan nézett Benre, aki egyre idegesebbnek tűnt. A kezeit tördelte, nem találta a szavakat.
- Nem tudom... sok dolgom van...
Ha most nyíltan elutasítom Bent, azzal magamra haragítom a nagyit, de le kéne ráznom valahogy. Majd szépen lassan...
- Mi dolgod van? - vágott közbe Cecilia.
- Mert... ott van a lovam, a többi ló, amikkel foglalkozom. Aztán elmegyek a városba, előtte meg a partra...
- És mi dolgod van a városban? - faggatott tovább.
- Meghívtam vacsorázni - termett mellettem Paul.
- Randiztok?! - Cecilia arca paprikapirosra változott.
- Nincs megtiltva - vágtam rá nyersen. Felálltam és kimentem a szabadba levegőzni. Paul utánam sietett.
- Ezt jól megmondtad neki - vigyorgott és puszit nyomott a homlokomra. - Látnod kellett volna, milyen képet vágott az öreg.
- Nem csípem az ilyen erőszakos embereket. És Ben is kiidegel a bámulásával.
- Az engem is kikészít.
- Szóval holnap tengerparti séta, aztán vacsora a városban - mondtam.
- Ezt találtam ki. Vacsora. Nem jó? - nézett rám Paul. Átkarolta a derekamat.
- De, jó az. Leülünk? - mutattam arra a fatörzsre, amire le szoktunk ülni kettesben.
- Persze.
Paul a hátam mögé ült és úgy karolt át. Apró csókokat lehelt a nyakamra, karomra és a hátamra megállás nélkül. Istenien jólesett és lehunyt szemmel élveztem a kényeztetést.
- Ez már orvtámadás - motyogtam egy idő után.
- Neeem, nem az - felelt Paul és folytatta a puszilgatást.
- Dehogynem. Kegyetlen támadás ellenem.
- Ugyan, asszony...
A békesség, ami rám telepedett, kezdett megszokottá válni. Ha Paul velem volt, sosem aggódtam az élet miatt. Sosem gondolkodtam a múlton. Énem egy része számára még mindig hihetetlen, hogy egy ilyen álompasi, mint ő, pont engem akar és szeret. Örültem, hogy valaki végre kényeztet, apróságokkal adja tudtomra a szerelmét és nem számít neki más lány.
Egészen addig ültünk a sötétben a fatörzsön, amíg nagyiék el nem mentek. Utána csatlakoztunk Samékhez. 
- Ez érdekes lesz, de legalábbis vicces - szólalt meg Sam.
- Ne is mondd - nyögtem. - Nekem nem lesz olyan vicces. Segítsek mosogatni, Em?
- Nem, nem kell, köszönöm - mosolygott rám Em.
- Okés. Jó éjt! - Paullal együtt felmentem a szobámba. Lefürödtem, majd ágyba bújtam. Paul mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat birizgálta. Elég hamar elnyomott az álom, ami nyugodt volt, mert Paul velem volt, és tudtam, hogy reggel is mellettem lesz, mikor felébredek.