Váratlan látogatók
A reggeli kávé illata hamar lecsábított az otthonos kis konyhába, ahol Emily pirítóst készített. Az asztalra már ki volt rakva a vaj, felvágott, szalámi, paradicsom és a tej.
- Hello! - ásítottam és kávét öntöttem a bögrémbe. 4 szem édesítőszert elkevertem benne, aztán tejet adtam a kávémhoz. Nem szeretem az erős kávét, csak ha nagyon fáradt vagyok.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte Em, miközben az asztal közepére tette a pirítósokkal megrakott tányért.
- Egész jól. Ahogy egyre többet dolgozom lovakkal, és lovagolom őket, úgy fáradok el. Szóval nem panaszkodhatok arra, hogy nem tudok este aludni. Kivéve, ha elcsapom a gyomromat. Sam hazaért?
Igazából Paul hollétét is kérdeztem volna, de ő biztosan hazament aludni.
- Igen, odafent alszik. Valamikor hajnalban érhetett haza.
- Sajnálom őket. Elég sokat járőröznek a vámpírok miatt.
Két szelet pirítóst megvajaztam, rájuk dobtam két szelet felvágottat és felvágtam egy megmosott paradicsomot is, amit meg is sóztam.
- Még jó, hogy ma fél 3-kor végzek. Holnap megyek gyakorlatra, szóval későn fogok hazaérni. Ma délután Rómeót is le kell lovagolnom - mondtam.
- Elviszlek. Bent leszek a városban 2 óra körül, úgyhogy megvárlak, aztán hazajövünk és elviszlek Rómeóhoz.
- Ó, köszi. Bevásárolsz?
- Igen. És számlákat fizetek be.
- Számlák... Milyen jó lenne nélkülük az élet - sóhajtottam.
- Hát igen - vigyorgott Emily.
Miután sikeresen beértem az egyetemre, az osztályból az egyik lány már várt rám a teremben. Aranyos, segítőkész lány, de néha túl sok már nekem. Molett alakjához szőkés-barna haj járult világosbarna szempárral.
- Szia! - integetett és becsukta a rejtvényfejtő füzetet.
- Szia! Mizu? - huppantam le mellé.
- Á, semmi. Rejtvényt fejtettem. Most viszont eszek egy kicsit.
- Oké - elővettem egy tollat és az anatómia füzetemet a táskámból.
- Figyelj, ki volt az a helyes srác, aki tegnap rád várt? - kíváncsiskodott Melinda.
- Öhm, ja! Ő a barátom - mondtam vállat vonva.
- Nem mondtad, hogy van valakid! - kiáltott fel - Ez nagyszerű! És mi a neve? Mindent tudni akarok róla! Mesélj!
- Paul a neve. A rezervátumban él, ott ismertük meg egymást. Nem régóta járunk.
- Miért nem meséltél róla eddig?
- Mert nem jutott eszembe, hogy róla beszéljek. Bocs.
- És rendes fiú? - kérdezte Melinda nagyra nyitott szemekkel.
- Aha, rendes. Hisz eljött értem kocsival - vigyorogtam rá.
- Szuper!
- Na, és a te fiúddal mi a helyzet? Kibékültetek?
- Ahamm, de olyan szemét, mert ha együtt vagyunk, akkor ő megnézhet más csajokat az utcán, de én nem nézhetek meg más pasikat.
- Értem. Paul nem néz meg más lányokat.
Magamban vártam, hogy végre elkezdődjön az óra és ne kelljen ilyen dolgokról beszélgetni. Őszintén szólva ez az egész elég fura, mert amíg egyedül voltam, addig nem tudtam hozzászólni a többi lány beszélgetéséhez, mert mindnek volt pasija. Én meg csak meghúztam magam a sarokban. Most meg, hogy Paul van nekem, még mindig nem akarok beszélni ezekről.
A négy anatómia óra közti két szünetben szerencsére már nem volt pasis téma, ezért fellélegeztem és vidáman csacsogtunk a lovakról. A délutáni dupla angol kész kínszenvedés volt, mert óvodás szinten ment nálunk a egyetemi angol óra. Kész vicc, nem?
Fél 3-kor szinte kirohantam az épületből és egyenesen a furgonhoz siettem, amiben Emily ült. A nő eltette a női magazint és rám nézett.
- Na, milyen napod volt?
- Jó -válaszoltam. - Neked?
- Csendes. Nem iszunk egy kávét?
- De! Menjünk - bekötöttem a biztonsági övemet és elgurultunk a kávézóig.
A két kávé mellé vettünk két sajtrolót is, majd letelepedtünk az ablak mellé.
- Sam azt mondta ma délelőtt, hogy Paul estefelé átjön hozzánk - mondta Emily.
- Rendben - bólintottam.
- Látom, jól kijössz vele - mosolygott Em. - Kivirultál, mióta megjelent az életedben. Azelőtt csak akkor mosolyogtál őszintén, amikor lovakkal voltál.
- Tudom - kavargattam a kávémat, belebámulva a kávé sötét örvényeibe. - Jó, hogy egymásra találtunk. Életmentő volt.
A kávé és sajtroló elpusztítása után hazamentünk. Átöltöztem és megkajáltam, hogy aztán indulhassunk a lovakhoz. Emily melegítőben jött, én meg elterveztem, hogy ma felrakom egy lóra.
Dave éppen odakint öntött vizet az itatóba, mikor kiszálltunk a kocsiból.
- Szia, Dave! - köszöntem. - Hogy vagy?
- Sziasztok! - köszönt az indián. - Remekül vagyok, köszönöm. Nemsokára csikónk születik.
- Tényleg? Csodás! - mondtam boldogan. - Mikorra várható?
- Úgy két nap múlva kellene ellenie Gyémántnak.
- De jó! Imádom a kiscsikókat! Figyelj csak, Dave... Melyik lovadon lehetne tanítani Emily-t?
- Lássuk... - Dave körbenézett a nagy legelőn, amiket fák határoltak. Szemügyre vette a lovait, hogy melyik jó lovagoltatásra. - Talán Kitty. Látod a bal szélen azt a pej kancát, ami most éppen felénk fordította a fejét? Hókás, három láb kesely kanca.
- Látom. Gyere, Emily! Hozzuk ki Kitty-t! - intettem a nőnek. Kerestem egy kötőféket vezetőszárral, odanyomtam a nő kezébe és ketten elindultunk a kanca felé. Kitty nagyon aranyos, jófej kanca volt. Nem volt nagy termetű és egészen csinos kinézete volt.
Hagyta magát kivezetni a legelőről. A nyergesben kerestem rá megfelelő kantárt, amin talán még kell majd állítani. A saját nyergemet vittem ki, és elvettem még egy nyeregalátétet nyeregemelő párnával. A segítségemmel Emily ügyesen felszerelte a kancát, aki félálomban álldogált egy helyben.
- Hát nem fog megenni, az biztos - mondtam. - De nyugodt ló és lehet rajta tanítani.
- Akkor jó.
- Rád fér az én kobakom... De próbáld fel.
Átnyújtottam a lovagló kobakomat a nőnek, akinek tökéletesen passzolt a fejére. Állítani sem kellett rajta. Fogtam a futószárat, az ostort és arrébb léptem.
- Gyere, bevezetjük a pálya közepére - intettem az ostor hegyével a pálya felé. Emily szépen bevezette a kancát. - Most húzunk még a hevederen.
Két perc múlva Emily már fent ült a lovon, én pedig tartottam neki egy jó kemény órát futószáron. Kitty tényleg rendes kanca, egy rossz mozdulata nem volt és simán tűrte Emily ügyetlenkedéseit.
- Egész ügyes vagy! - dicsértem az indián nőt, aki fülig érő vigyorral szállt le a lóról. Mosolya elnyomta a torz heget az arcán.
Kitty jutalmul kapott egy kis répát és almát, majd visszaengedtük a legelőre. Utolsóként felültem Rómeóra és edzés közben magyaráztam Emily-nek, hogy mit, miért és hogyan csinálom a lóval. Megizzadtam az edzés során, így a hajam a kobak alatt zilált és vizes lett, akárcsak Emé. Jókedvűen mentünk haza a sötétben, mert segítettünk Dave-nek megetetni.
Otthon Paul és Sam vártak ránk. Az autón szereltek valamit, de mikor megérkeztünk, abbahagyták a munkát. Egyenesen Paul felé vettem az irányt, aki boldogan, csillogó szemekkel támaszkodott a kocsinak.
- Szia, kicsim! - köszönt és egy szenvedélyes, hosszú csókot nyomott a számra. - Hogy vagy?
- Remekül! Te?
- Most már tökéletesen boldog vagyok - vigyorgott. - Rátok vártunk.
- Miért? - néztem rá.
- Vacsoraidő van - kacsintott rám.
- Jaj, mi más is lett volna - forgattam a szemem. - Na jó, menjünk vacsizni. Egyébként is éhes vagyok.
A négyesben elköltött fenséges vacsorát követően elvonultam a szobámba Paullal és kiterültünk az ágyon. A laptopon néztünk egy vígjátékot. A fejem Paul karján nyugodott, aki átölelt, és ennél aligha érezhettem volna jobban magam.
Egyszerre csak megcsörrent a mobilom. Kelletlenül nyúltam érte, majd a kijelzőre pillantva elfintorodtam. Anyám hívott. Ez egyáltalán nem hiányzott, főleg nem most, ezekben a szent órákban.
- Basszus - szitkozódtam. - Anyám hív. Szia, anya.
- Szia, Kyra! Gondoltam felhívlak, régen beszéltünk. Mi van veled mostanában?
- Áááá, semmi. Lovagolok és tanulok. Rómeó is remekül van, Sam és Emily úgyszintén. Veletek mizu? - kérdeztem közömbösen.
- Megvagyunk. Pár napja éppen kirándulni mentünk a hegyekbe. Isteni volt, jól éreztük magunkat - anyám a szokásos vidám hangján beszélt.
- Az jó. Hát, én a nap 24 órájában élvezhetem a természet közelségét.
- Hallom, vannak már barátaid is.
- Igen. Indiánok és jóban vagyunk. Figyelj, majd küldök e-mailt, de most... tanulnom kell az állattenyésztés ZH-ra.
- Ó, rendben. Én pedig küldök képeket a kirándulásról. Ja, és képzeld, veszünk egy nyaralót a hegyeknél. Egy nagy tó mellett van, holnap megyünk el megnézni újra.
- Remekül hangzik! Várom a képeket. Szia!
Rögtön kinyomtam a telefont és elkezdtem motyogni:
- Küldök képeket az isteni kirándulásról a hegyekben... ja és nyaralót veszünk... - nem éppen finoman levágtam a telefont az éjjeliszekrényre.
- Na, miért vagy mérges? És miért voltál olyan rideg anyáddal? - Paul értetlenül figyelt engem.
- Nem vagyok mérges, és nem voltam rideg - feleltem. - Nem jó a kapcsolatom anyámmal, és az utóbbi időben a húgommal sem. Szóval a mentsváram ez a hely és örülök, hogy ide költözhettem. Nem szándékozom hazamenni.
- Akkor jó, mert nem is engedem, hogy hazamenj - mondta és hirtelen mozdulattal az ágyra tepert, maga alá persze. - Ugyanis örökre az enyém vagy.
- Nem mondod... - nevettem fel halkan. - Magadhoz is láncolsz?
- Ha muszáj...
Ajkai megérintették az enyémet és kínzó lassúsággal cirógatták az enyémet. Aztán megcsókolt és el is felejtettem anyám hívását. Pault azonban nem hagyta nyugodni az anyámmal folytatott beszélgetés, ezért pár perc után rákérdezett:
- De tényleg... Miért vagytok rosszban? Az anyák jól kijönnek a lányaikkal, nem?
- Igen, de én kivétel vagyok, úgy tűnik. Ez hosszú történet - ültem fel.
- Van időnk - mosolygott.
- A lényeg az, hogy a húgommal tök jól kijön anyám, mert mindkettejüknek van pasija, csak nekem nem... volt. Anyám ezért nem osztott meg velem semmilyen információt, csak a húgommal, én meg egy ideig nem tudtam semmiről. Aztán egy-két éve a húgom elszólta magát.
- Mit mondott?
- Nagyim is benne volt abban. Elvittek engem hazulról vásárolni, hogy anyám nálunk tudjon hetyegni a hapsijával. Nem kell mondanom, hogy mit műveltek... Szóval, ez kiderült a végén, és irtó nagy veszekedés lett belőle. Anyám megígérte, hogy azután mindent megbeszél velem is, de nem így volt. Mielőtt eljöttem volna, annyira pocsékul éreztem magam otthon, hogy jóformán csak sírtam. A szobámban ülve hallgattam, ahogy anyám mindenről beszámol a húgomnak, nekem meg soha semmit nem mondott.
- Ez durva és nem igazságos. Pusztán azért, mert neked nem volt fiúd... - Paul elég mérgesnek látszott.
- Ennél volt durvább is. Képzeld, a biosz érettségim után hazamentem. Akkor már a nagypapám haldoklott és anyám sem dolgozott, hogy át tudjon menni hozzájuk. Mikor hazaértem, anyám nyitott ajtót. Az előszobában megláttam egy férfi cipőjét, anyám meg meztelen volt, csak egy köntös volt rajta. Mikor megkérdeztem, mit csináltak, azt felelte vigyorogva, hogy beszélgettek. Na persze, meztelenül! - horkantam fel. - A nagyapám haldoklott, ő meg nálunk kefélt egy kopasz pasival, akinek családja volt. Ja, és mondta még, hogy én ezt nem érthetem, mert nekem nincs senkim, ezért nem érthetem meg a vágyait.
- Ilyeneket mond neked? - Paul alig hitt a fülének. - Nem hiszem el! Így is elég szar volt neked, még rátett pár lapáttal!
- Igen - sóhajtottam. - Eldöntöttem, hogy mivel ő így viselkedik velem, én is így játszok majd vele szemben. Azt kapja, amit nekem ad, semmi mást. Nem szólok neki rólad, majd valakitől megtudja.
- Helyes. Hát, ez komolyan feldühített.
- Azt látom. Én már megtanultam pókerarcot vágni. Úgy teszek, mintha semmit nem hallottam és nem láttam volna. Néha megpróbált lekenyerezni csokival meg mindenféle jóval, hogy ne haragudjak rá. Totál hülyének néz. Ez van. Elköltöztem és boldog vagyok. Már nem számít, mit művelnek velem, mert itt vagyok.
- Pontosan. Én pedig nem fogom hagyni, hogy bárki is úgy bánjon veled - nyomott egy puszit az arcomra.
- Farkassá változva megeszed őket? Te leszel a nagy, gonosz ordas.
- Felfalom őket, mint a Piroskában.
- De ott a farkast lelőtték - vigyorogtam.
- Hopp, igaz. Engem nem fognak - jelentette ki eltökélten.
- Remélem is, mert te vagy az én farkasom.
Előrehajoltam és megcsókoltam. Paul azonnal lenyomott az ágyra, ujjai hamarosan a felsőm alatt kalandoztak. Forró, vágyakozó érzés áradt szét bennem, amit eddig még soha nem tapasztaltam. A vérem forrni kezdett, a levegő pedig hirtelen kevésnek bizonyult. Kapkodó lélegzettel próbáltam pótolni az oxigénhiányomat, ahogy Paul is. Végül aztán kénytelenek voltunk elválni egymástól.
- Elmegyek lefürdeni - mondtam halkan, amint rendesen kaptam levegőt.
- Segítsek? - kérdezte Paul kuncogva és apró csókokat lehelt a nyakam hajlatába. Egy percig élveztem a kényeztetését, majd ellöktem magamtól és felkeltem. Összeszedtem a pizsamámat és elmentem a fürdőszobába. A meleg víz simogatóan zúdult rám és legszívesebben ki sem álltam volna alóla. Egy gyors fogmosás, öltözködés, és máris újra a szobámban voltam. Paul is lefürdött, hogy aztán bebújjon mellém az ágyba egy szál alsónadrágban. Lávaként izzó teste szinte vonzott magához, erős karjaival magához vont és békésen feküdtünk a sötétben, ki tudja meddig.
A következő hetek eseménytelenül teltek, egészen egy pénteki napig. Emily és én bementünk a városba, hogy bevásároljunk, amikor váratlan látogatókba botlottunk. A bolt sorai között császkáltunk és vidáman csevegtünk, mikor ismerős hangot hallottam meg egy sorral arrébb.
- Hallod, Em? - intettem le a nőt és fülelni kezdtünk. - Ez nagyi hangja...
- Igen, valóban. Nem szólt nekünk, hogy jön - Emily értetlenül nézett rám.
- Nézzük meg - javasoltam. Gyors léptekkel átsiettünk a következő sorba, ahol ott állt a nagymamám teljes valójában. Ám nem volt egyedül. Két ismeretlen öregasszony, egy idős bácsi és egy férfi társaságában időzött. - Nagyi?!
- Kyra? - nagymamám megperdült és tátott szájjal bámult, mintha nem számított volna ránk itt. - Kyra, Emily! Nahát, micsoda meglepetés! Éppen hozzátok készültünk!
- Szia, nagyi - köszöntem neki kicsit meglepetten. - Nem szóltál róla, hogy jössz... És kik ezek? Veled utaztak?
- Szia, Emily drágám! - nagyi puszit nyomott Emily arcára, aztán felém fordult. - Ő itt Maria, Cecilia és John.
A három nyugdíjas kedvesen mosolyogva üdvözölt minket. De akkor sem tudom, kicsodák, miért jöttek el a nagyival és mit terveznek itt.
- Ez a fiatalember pedig Ben - nagyi büszkén mutatott be a velem kb. egykorú férfinak, aki hát... elég csúnya volt. Nem tudok rá mást mondani, de elsőre azt hittem, hogy fogyatékos. Mindenesetre udvariasan köszöntem neki egy elsietett kézrázással.
- És mit keresnek itt? - tettem fel a kérdést újra, immár nyomatékosabban.
- Majd elmondom - legyintett nagyi. - A helyi szállóban fognak lakni, amíg itt vagyunk.
- Hány napra maradtok?
- Két hétre. Csodás lesz!
- Csúcs... - morogtam. Megzavarodva fizettünk Emily-vel és a parkolóban vártuk meg nagyiékat. - Emily, az a Ben nagyon bámult engem, nem?
- De, észrevettem - válaszolt Em. - Szegénynek nem hinném, hogy van barátnője.
- Tuti nincs neki, és lehet, nem is lesz. Kicsit ijesztően néz ki. De nem értem, mi ez az egész.
Kérdésemre hamar választ kaptam, mert amint nagyiék kiértek a parkolóba, elkaptam a karját és félrevontam.
- Nagyi, mit művelsz? - sziszegtem. - Van ennek köze hozzám vagy csak egy egyszerű csoportos kiruccanást látok?
- Hát, Ben is egyetemre jár, akárcsak te - felelte nagyi - Idén végez a jogi egyetemen. Az anyja és az apja minden nap átjárnak hozzám egy teára, és kitaláltuk, hogy mivel se neki, se neked nincs senkid, ezért összehozunk titeket.
Nagymamám ezt olyan magabiztosan jelentette ki, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Kővé dermedve meredtem rá, majd a hajamat markolva majdnem felvisítottam.
- Mi van???!!! Én... soha... nem fogok... ezzel... összejönni! - vicsorogtam.
- Halkabban, Kyra!- korholt. - Rendes fiú és összeilletek!
- Nem, nem, nem! - felemelt kezekkel rohantam vissza Emily-hez. - Gyerünk! Azonnal!
- Jó,jó... -Emily bepattant a kocsiba velem együtt és szó nélkül otthagytuk a többieket a parkolóban. - Mi történt?
- Úristen! - magamon kívül felvázoltam a helyzetet. - De nekem itt van Paul. És ha ezt megtudja... ezt nem hiszem el!!!
- Kitalálunk valamit.
- Paul fel fog robbanni, bár ahogy Ben kinéz, az is lehet, hogy csak röhög egy jót - morogtam és feldúltan néztem a tájat. - Még hogy összeillünk.
Két perc múlva Emily már fent ült a lovon, én pedig tartottam neki egy jó kemény órát futószáron. Kitty tényleg rendes kanca, egy rossz mozdulata nem volt és simán tűrte Emily ügyetlenkedéseit.
- Egész ügyes vagy! - dicsértem az indián nőt, aki fülig érő vigyorral szállt le a lóról. Mosolya elnyomta a torz heget az arcán.
Kitty jutalmul kapott egy kis répát és almát, majd visszaengedtük a legelőre. Utolsóként felültem Rómeóra és edzés közben magyaráztam Emily-nek, hogy mit, miért és hogyan csinálom a lóval. Megizzadtam az edzés során, így a hajam a kobak alatt zilált és vizes lett, akárcsak Emé. Jókedvűen mentünk haza a sötétben, mert segítettünk Dave-nek megetetni.
Otthon Paul és Sam vártak ránk. Az autón szereltek valamit, de mikor megérkeztünk, abbahagyták a munkát. Egyenesen Paul felé vettem az irányt, aki boldogan, csillogó szemekkel támaszkodott a kocsinak.
- Szia, kicsim! - köszönt és egy szenvedélyes, hosszú csókot nyomott a számra. - Hogy vagy?
- Remekül! Te?
- Most már tökéletesen boldog vagyok - vigyorgott. - Rátok vártunk.
- Miért? - néztem rá.
- Vacsoraidő van - kacsintott rám.
- Jaj, mi más is lett volna - forgattam a szemem. - Na jó, menjünk vacsizni. Egyébként is éhes vagyok.
A négyesben elköltött fenséges vacsorát követően elvonultam a szobámba Paullal és kiterültünk az ágyon. A laptopon néztünk egy vígjátékot. A fejem Paul karján nyugodott, aki átölelt, és ennél aligha érezhettem volna jobban magam.
Egyszerre csak megcsörrent a mobilom. Kelletlenül nyúltam érte, majd a kijelzőre pillantva elfintorodtam. Anyám hívott. Ez egyáltalán nem hiányzott, főleg nem most, ezekben a szent órákban.
- Basszus - szitkozódtam. - Anyám hív. Szia, anya.
- Szia, Kyra! Gondoltam felhívlak, régen beszéltünk. Mi van veled mostanában?
- Áááá, semmi. Lovagolok és tanulok. Rómeó is remekül van, Sam és Emily úgyszintén. Veletek mizu? - kérdeztem közömbösen.
- Megvagyunk. Pár napja éppen kirándulni mentünk a hegyekbe. Isteni volt, jól éreztük magunkat - anyám a szokásos vidám hangján beszélt.
- Az jó. Hát, én a nap 24 órájában élvezhetem a természet közelségét.
- Hallom, vannak már barátaid is.
- Igen. Indiánok és jóban vagyunk. Figyelj, majd küldök e-mailt, de most... tanulnom kell az állattenyésztés ZH-ra.
- Ó, rendben. Én pedig küldök képeket a kirándulásról. Ja, és képzeld, veszünk egy nyaralót a hegyeknél. Egy nagy tó mellett van, holnap megyünk el megnézni újra.
- Remekül hangzik! Várom a képeket. Szia!
Rögtön kinyomtam a telefont és elkezdtem motyogni:
- Küldök képeket az isteni kirándulásról a hegyekben... ja és nyaralót veszünk... - nem éppen finoman levágtam a telefont az éjjeliszekrényre.
- Na, miért vagy mérges? És miért voltál olyan rideg anyáddal? - Paul értetlenül figyelt engem.
- Nem vagyok mérges, és nem voltam rideg - feleltem. - Nem jó a kapcsolatom anyámmal, és az utóbbi időben a húgommal sem. Szóval a mentsváram ez a hely és örülök, hogy ide költözhettem. Nem szándékozom hazamenni.
- Akkor jó, mert nem is engedem, hogy hazamenj - mondta és hirtelen mozdulattal az ágyra tepert, maga alá persze. - Ugyanis örökre az enyém vagy.
- Nem mondod... - nevettem fel halkan. - Magadhoz is láncolsz?
- Ha muszáj...
Ajkai megérintették az enyémet és kínzó lassúsággal cirógatták az enyémet. Aztán megcsókolt és el is felejtettem anyám hívását. Pault azonban nem hagyta nyugodni az anyámmal folytatott beszélgetés, ezért pár perc után rákérdezett:
- De tényleg... Miért vagytok rosszban? Az anyák jól kijönnek a lányaikkal, nem?
- Igen, de én kivétel vagyok, úgy tűnik. Ez hosszú történet - ültem fel.
- Van időnk - mosolygott.
- A lényeg az, hogy a húgommal tök jól kijön anyám, mert mindkettejüknek van pasija, csak nekem nem... volt. Anyám ezért nem osztott meg velem semmilyen információt, csak a húgommal, én meg egy ideig nem tudtam semmiről. Aztán egy-két éve a húgom elszólta magát.
- Mit mondott?
- Nagyim is benne volt abban. Elvittek engem hazulról vásárolni, hogy anyám nálunk tudjon hetyegni a hapsijával. Nem kell mondanom, hogy mit műveltek... Szóval, ez kiderült a végén, és irtó nagy veszekedés lett belőle. Anyám megígérte, hogy azután mindent megbeszél velem is, de nem így volt. Mielőtt eljöttem volna, annyira pocsékul éreztem magam otthon, hogy jóformán csak sírtam. A szobámban ülve hallgattam, ahogy anyám mindenről beszámol a húgomnak, nekem meg soha semmit nem mondott.
- Ez durva és nem igazságos. Pusztán azért, mert neked nem volt fiúd... - Paul elég mérgesnek látszott.
- Ennél volt durvább is. Képzeld, a biosz érettségim után hazamentem. Akkor már a nagypapám haldoklott és anyám sem dolgozott, hogy át tudjon menni hozzájuk. Mikor hazaértem, anyám nyitott ajtót. Az előszobában megláttam egy férfi cipőjét, anyám meg meztelen volt, csak egy köntös volt rajta. Mikor megkérdeztem, mit csináltak, azt felelte vigyorogva, hogy beszélgettek. Na persze, meztelenül! - horkantam fel. - A nagyapám haldoklott, ő meg nálunk kefélt egy kopasz pasival, akinek családja volt. Ja, és mondta még, hogy én ezt nem érthetem, mert nekem nincs senkim, ezért nem érthetem meg a vágyait.
- Ilyeneket mond neked? - Paul alig hitt a fülének. - Nem hiszem el! Így is elég szar volt neked, még rátett pár lapáttal!
- Igen - sóhajtottam. - Eldöntöttem, hogy mivel ő így viselkedik velem, én is így játszok majd vele szemben. Azt kapja, amit nekem ad, semmi mást. Nem szólok neki rólad, majd valakitől megtudja.
- Helyes. Hát, ez komolyan feldühített.
- Azt látom. Én már megtanultam pókerarcot vágni. Úgy teszek, mintha semmit nem hallottam és nem láttam volna. Néha megpróbált lekenyerezni csokival meg mindenféle jóval, hogy ne haragudjak rá. Totál hülyének néz. Ez van. Elköltöztem és boldog vagyok. Már nem számít, mit művelnek velem, mert itt vagyok.
- Pontosan. Én pedig nem fogom hagyni, hogy bárki is úgy bánjon veled - nyomott egy puszit az arcomra.
- Farkassá változva megeszed őket? Te leszel a nagy, gonosz ordas.
- Felfalom őket, mint a Piroskában.
- De ott a farkast lelőtték - vigyorogtam.
- Hopp, igaz. Engem nem fognak - jelentette ki eltökélten.
- Remélem is, mert te vagy az én farkasom.
Előrehajoltam és megcsókoltam. Paul azonnal lenyomott az ágyra, ujjai hamarosan a felsőm alatt kalandoztak. Forró, vágyakozó érzés áradt szét bennem, amit eddig még soha nem tapasztaltam. A vérem forrni kezdett, a levegő pedig hirtelen kevésnek bizonyult. Kapkodó lélegzettel próbáltam pótolni az oxigénhiányomat, ahogy Paul is. Végül aztán kénytelenek voltunk elválni egymástól.
- Elmegyek lefürdeni - mondtam halkan, amint rendesen kaptam levegőt.
- Segítsek? - kérdezte Paul kuncogva és apró csókokat lehelt a nyakam hajlatába. Egy percig élveztem a kényeztetését, majd ellöktem magamtól és felkeltem. Összeszedtem a pizsamámat és elmentem a fürdőszobába. A meleg víz simogatóan zúdult rám és legszívesebben ki sem álltam volna alóla. Egy gyors fogmosás, öltözködés, és máris újra a szobámban voltam. Paul is lefürdött, hogy aztán bebújjon mellém az ágyba egy szál alsónadrágban. Lávaként izzó teste szinte vonzott magához, erős karjaival magához vont és békésen feküdtünk a sötétben, ki tudja meddig.
A következő hetek eseménytelenül teltek, egészen egy pénteki napig. Emily és én bementünk a városba, hogy bevásároljunk, amikor váratlan látogatókba botlottunk. A bolt sorai között császkáltunk és vidáman csevegtünk, mikor ismerős hangot hallottam meg egy sorral arrébb.
- Hallod, Em? - intettem le a nőt és fülelni kezdtünk. - Ez nagyi hangja...
- Igen, valóban. Nem szólt nekünk, hogy jön - Emily értetlenül nézett rám.
- Nézzük meg - javasoltam. Gyors léptekkel átsiettünk a következő sorba, ahol ott állt a nagymamám teljes valójában. Ám nem volt egyedül. Két ismeretlen öregasszony, egy idős bácsi és egy férfi társaságában időzött. - Nagyi?!
- Kyra? - nagymamám megperdült és tátott szájjal bámult, mintha nem számított volna ránk itt. - Kyra, Emily! Nahát, micsoda meglepetés! Éppen hozzátok készültünk!
- Szia, nagyi - köszöntem neki kicsit meglepetten. - Nem szóltál róla, hogy jössz... És kik ezek? Veled utaztak?
- Szia, Emily drágám! - nagyi puszit nyomott Emily arcára, aztán felém fordult. - Ő itt Maria, Cecilia és John.
A három nyugdíjas kedvesen mosolyogva üdvözölt minket. De akkor sem tudom, kicsodák, miért jöttek el a nagyival és mit terveznek itt.
- Ez a fiatalember pedig Ben - nagyi büszkén mutatott be a velem kb. egykorú férfinak, aki hát... elég csúnya volt. Nem tudok rá mást mondani, de elsőre azt hittem, hogy fogyatékos. Mindenesetre udvariasan köszöntem neki egy elsietett kézrázással.
- És mit keresnek itt? - tettem fel a kérdést újra, immár nyomatékosabban.
- Majd elmondom - legyintett nagyi. - A helyi szállóban fognak lakni, amíg itt vagyunk.
- Hány napra maradtok?
- Két hétre. Csodás lesz!
- Csúcs... - morogtam. Megzavarodva fizettünk Emily-vel és a parkolóban vártuk meg nagyiékat. - Emily, az a Ben nagyon bámult engem, nem?
- De, észrevettem - válaszolt Em. - Szegénynek nem hinném, hogy van barátnője.
- Tuti nincs neki, és lehet, nem is lesz. Kicsit ijesztően néz ki. De nem értem, mi ez az egész.
Kérdésemre hamar választ kaptam, mert amint nagyiék kiértek a parkolóba, elkaptam a karját és félrevontam.
- Nagyi, mit művelsz? - sziszegtem. - Van ennek köze hozzám vagy csak egy egyszerű csoportos kiruccanást látok?
- Hát, Ben is egyetemre jár, akárcsak te - felelte nagyi - Idén végez a jogi egyetemen. Az anyja és az apja minden nap átjárnak hozzám egy teára, és kitaláltuk, hogy mivel se neki, se neked nincs senkid, ezért összehozunk titeket.
Nagymamám ezt olyan magabiztosan jelentette ki, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Kővé dermedve meredtem rá, majd a hajamat markolva majdnem felvisítottam.
- Mi van???!!! Én... soha... nem fogok... ezzel... összejönni! - vicsorogtam.
- Halkabban, Kyra!- korholt. - Rendes fiú és összeilletek!
- Nem, nem, nem! - felemelt kezekkel rohantam vissza Emily-hez. - Gyerünk! Azonnal!
- Jó,jó... -Emily bepattant a kocsiba velem együtt és szó nélkül otthagytuk a többieket a parkolóban. - Mi történt?
- Úristen! - magamon kívül felvázoltam a helyzetet. - De nekem itt van Paul. És ha ezt megtudja... ezt nem hiszem el!!!
- Kitalálunk valamit.
- Paul fel fog robbanni, bár ahogy Ben kinéz, az is lehet, hogy csak röhög egy jót - morogtam és feldúltan néztem a tájat. - Még hogy összeillünk.
