16. fejezet

Harley

Álmomban sötétség honolt. Az árnyak alapján valószínűleg egy erdőben voltam. Síri csend honolt és semmit nem láttam. Ahogy kezdtem megszokni a helyzetet, hirtelen hangos és velőig hatoló vonyítás törte meg a csendet. A farkasvonyítás hosszú, félelmetes és figyelemfelkeltő volt. Aztán újabb vonyítások csatlakoztak az elsőhöz és csodálatos kánont adtak elő.

Mellettem valami megmozdult és susogott. A szemeim felpattantak és tágra nyílt szemekkel meredtem a sötétbe. A szeme sarkából egy árny mozgott. Odakaptam a tekintetemet, hogy reagálni tudjak, és mint akit kötélen rántottak meg, felültem.

- Nyugi, én vagyok - suttogta Paul.

- Mi van? Jézusom, megijesztettél! - sziszegtem álmosan. Paulra néztem, aki felkelni készült. - Te meg hová mész?

- Nem hallod? Valami baj van - mondta Paul és felállt.

Nem is kellett hallgatóznom, hogy rájöjjek, a vonyítások nem álombeliek, hanem valóságosak. A falka tagjai üvöltenek. Samék szobájából valaki halkan kilopózott és elindult lefelé a lépcsőn.

- Maradj itt, Kyra. Majd jövök - Paul egy csókot nyomott az arcomra és elviharzott.

Álmosan néztem utána, majd visszahanyatlottam a párnára és elaludtam. 

A kaparó hangok egyre erősödtek, ahogy ébredeztem. Csak nem Paul az? Felkeltem és pillanatnyi értetlenséggel bámultam a sovány kutyára, aki az ajtómat kaparta. Biztosan ki kell mennie.

- Gyere szépen - kerestem egy madzagot, ami éppen a fürdőköpenyemhez tartozott és a puha anyagot a nyakára tettem, így csináltam átmeneti pórázt.

A kutya szinte rohant lefelé, alig győztem utána menni anélkül, hogy el ne rántott volna. Meg sem álltunk az udvarig, ahol levettem róla a kötelet. Amíg vacogva vártam, hogy elvégezze a dolgát, felbukkant Sam kocsija hangosan bőgve és megállt a terasz előtt. Emily szállt ki belőle. Biztosan a városban volt bevásárolni.

- Szia! - köszönt és a kutyára nézett.

- Szia! Hová rohantak Samék? - kérdeztem.

- Nem tudom - csóválta a fejét Emily. - Csak a vonyításokat hallottam. Sam pedig elrohant. Azóta se jött haza. Remélem, jól vannak mindannyian.

- Én is remélem - a gyomrom görcsbe rándult, mert a fejemben megjelent egy vámpír, aki a farkasok fölé hajolva készül belőlük kiinni az életet. Megborzongtam és megráztam a fejemet. - Segítek bepakolni.

- Azt megköszönöm.

Emily négy zacskónyi élelmiszert vásárolt, amit perceken át pakoltunk el a konyhában. Miután végeztünk, kisiettem az udvarra. A kutya a bokrok között szaglászott. Leguggoltam és kedves hangon hívni kezdtem.

- Gyere ide, kutyus! Emily vett neked konzervet. Éhes vagy? - gügyögtem az állatnak, aki komótosan odajött hozzám.

Emily egy tálra kirakta a kutyakonzerv tartalmának egy részét, a kutya pedig azonnal habzsolni kezdte az ételt. Főztem egy kávét, amíg Emily tükörtojást készített kettőnknek. Reggeli közben a szokásos témák merültek fel.

- Találtam Port Angelesben egy helyes menyasszonyi ruha boltot. Nemrég nyíltak és a katalógusuk szerint nagyon szép darabjaik vannak jó áron. Nem kísérnél el ma délután? - Em beleharapott a kenyérbe.

- De, elkísérlek. A kutyának is venni kell cuccokat.

A finom reggeli után elvégeztem napi teendőimet és immár egy jobb rögtönzött póráz-nyakörv kombinációval sétálni vittem a kutyát, miután megfürdettük. Séta közben elkezdtünk megismerkedni egymással, és azon töprengtem, mi is legyen a neve. Valami hozzáillő, vagány nevet akartam neki adni, nem pedig olyan unalmas, sablonneveket mint a Lucky.

Az erdő kezdett csendesedni, ahogy beköszöntött a hideg. A vastag avarban élvezet volt sétálni. A kutya az avarba túrta az orrát és úgy ment előre.

- Lehetne a neved Caesar is... vagy Malcolm... nem, ezek nem jók... - nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz nevet adni egy kutyának.

A kutya hirtelen megdermedt és vészjósló morgásba fogott. Oldalra meredt. A szívem először kihagyott egy ütemet, utána hevesen verni kezdett.

- Paul? - ha ő az, megfojtom, amiért ijesztget. - Gyere elő, nem szeretem, ha ezt csinálod! Paul!

A sűrű bozótoson nem tudtam átlátni. Talán a falka egyik tagja. Vagy valami kis állat. A bozótos reszketni kezdett, a lábaim pedig belegyökereztek a földbe. Egy pillanatra mintha egy pirosan izzó szempárt láttam volna, de mire jobban megnézhettem volna, eltűnt. A kutya abbahagyta a morgást.

- Menjünk innen, gyere gyorsan - mondtam a kutyának és futva indultam meg. Jó ideig futottam és akkor álltam csak meg, mikor már tudtam, hogy közel vagyunk a házhoz. A kutya lihegett és én is alig kaptam levegőt.

Azonnal a biztonságos házba mentem, ahol Em főzött. Csodás illatok lengték be a házat.

- Mi az? - nézett rám a nő. - Baj van? Kyra?

- Én jól...jól vagyok - nyeltem. - Csak, valami mozgott odakint és inkább eljöttem.

- Jó ég! Nem kellene mászkálnod. A fiúk is elrohantak valamiért, ki tudja, mi van odakint.

- Tudom. De nem történt semmi. Segítek főzni.

Délutánra a fiúk még nem voltak sehol. Emily, én és a kutya felkerekedtünk. Elsőként a ruhaboltot néztük meg, ahol fél órát elnézelődtünk. Emily egy ruhát talált, amit félretetetett, hogy legyen ideje este eldönteni, azt a ruhát akarja-e. Utána a kutyás boltba mentünk, ahová már a kutyát is magunkkal vihettük. Vettünk neki két tálkát, egy barna színű nyakörvet, és egy bőr pórázt. Az eladó ajánlásával kutyatápot és konzervet is a kosárba tettünk.

- Na, most már jó dolgod lesz nálunk - mondta Emily a kutyának, miután kijöttünk az üzletből. Útban az állatorvos felé neveket vetettünk fel.

Harley... a tökéletes név. A kutyus neve Harley lett.

Az állatorvosnál hamar végeztünk. A pikárdiai juhászkutya hivatalos neve Harley. Büszkén jöttünk el dokitól, és vidáman mentünk haza. 

Amint beléptünk a házba, az asztalnál megpillantottuk Samet és Pault. Tömték magukba az ételt.

- Jól vagytok? - kérdeztük egyszerre Emily-vel. - Mi történt?

Sam lenyelte a falatot és tömören válaszolt:
- Riasztás volt. Vámpírok hatoltak be a rezervátumba.

- A helyiek? - nyaggattam.

- Nem, szívem - felelt Paul. - Idegen vámpírok voltak. Nem sikerült elkapni őket.

Evés után Paullal felmentünk a szobámba. Hiába kérdezgettem, nem sok mindent húztam ki belőle.

- Biztos, hogy elhagyták a rezervátum területét? - kérdeztem óvatosan.

- Igen. Miért?

- Mert én láttam egy vörös szempárt, mikor délelőtt a kutyával sétáltam...

Paul először nem szólt semmit, csak bámult rám. Aztán kitört:

- Kyra, megmondtam, hogy ne menj sehová!

- Azt nem mondtad - tiltakoztam.

- Jó, lehet hogy nem mondtam, hogy maradj itt, de gondolhattál volna rá! Azt hittem, nem kell mondanom.

- A városba is bementünk.

- Az más. Ott emberek vannak, sok ember, fény és segítség - Paul idegesen fészkelődött az ágyon. - Délelőtt még üldöztük őket. Csoda, hogy nem öltek meg.

Válasz helyett bekapcsoltam a laptopot és oldalakat böngésztem a neten.

- Jön a vizsgaidőszak - sóhajtottam. - Megint lesz mit tanulni. Ráuntam a tanulásra.

- Nem hiszem, hogy neked akadály lenne a tanulás.

- Nem az.

- Ez a helyes válasz. Tényleg, mi lett a kutya neve? - bökött Paul a földre terített pokrócokon alvó kutya felé.

- Harley.

- Harley.... Jó kis név - Paul akkorát ásított, hogy ettől nekem is ásítanom kellett. - Kifáradtam. Aludnom kell.

- Jó. Én még megnézem a tételeket a tantárgyakból.

Paul szinte azonnal elaludt. Jómagam csak 2 óra múlva követtem őt. Amint lefeküdtem, Paul erős karjai körém fonódtak és hozzám simult. Nem is sejtettem eddig, hogy milyen jó érzés, mikor van kivel feküdnöd és kelned.