2013. július 21., vasárnap

21. fejezet - 1. évad vége

Mielőtt elkezdeném a fejezetet, elmondom, hogy vége az első évadnak. Nem kell félni kedves olvasóimnak, mert következik a 2. évad! Kellemes olvasást!


A fesztivál



A hétvégén megrendezett eseményt a rezervátum külső területén tartották, ahol elég nagy hely volt a tömegnek, járműveknek, árusoknak, a színpadnak és egyéb dolgoknak, illetve közel volt a településhez is. Dave már hajnali 5 órakor felkelt, hogy bepakoljon mindent a kissé lerobbant lószállítóba, én fél 7-re érkeztem Paul kíséretében.
Paul izmai nagyon jól jöttek a pakolásban, Dave ígért neki egy korsó sört a kis fesztiválon. A két legnyugodtabb lovat vittük, mivel idegen helyen is megbízhatóak, és többnyire gyerekek fognak rájuk ülni. Amíg Paul a maradék cuccot pakolta be a járműbe, Dave fogott két kötőféket, az egyiket nekem adta, és szépen behoztuk Talizmánt és egy kedves kis kancát, aki a Diana névre hallgatott.
Dave felesége, Marilyn, akit elég ritkán láttam, most velünk tartott. Gyönyörű indián nő, aki életének húszas éveiben biztosan több férfi szívét megdobogtatta, de szépségéből nem vesztett semmit. Csillogó szemekkel cipelt ki a házból egy nagy hűtőládát és egy kosarat, amik tele voltak élelemmel.
- Segítsek? - kérdezte tőle Paul, látva a nehéz hűtőládát.
- Ó, ugyan! - nevetett Marilyn. - Emelek én ennél nehezebbet is!
Fél óra múlva úton voltunk a fesztivál felé. Paullal külön kocsival mentünk. Mikor megérkeztünk, a rendezvényszervező vidáman és magabiztosan köszöntött minket. Dave előttünk haladt a terepjáróval és a lószállítóval, de láttam, ahogy kihajol az ablakon, hogy beszéljen a férfival, aki mutogatott. Gondolom, elmagyarázta, mi hol parkoljunk le.
Óvatosan keresztülvágtunk a pakoló-rakodó embereken, akik árukat hoztak, legyen az játék, ékszer vagy kaja. Többen köszöntöttek minket egy barátságos intéssel. Dave egy a számunkra fenntartott tiszta területen állt meg. A füvet tegnap vághatták le. Elsőként azonnal levezettük a két lovat a lószállítóból és megsétáltattuk őket. Talizmán és Diana horkantott néhányat, szemügyre vették a helyet, a sürgést-forgást, de aztán nyugodtan baktattak mellettünk.
Körbejártuk a fesztivál egész területét, hogy a lovak megszokják az ingereket. Mire visszaértünk a helyünkre, Paul és Marilyn már felállítottak négy hordozható széket és egy asztalt. Az indián nő kitette a táblát, amire ki volt írva szolgáltatásunk ára. Tegnap festettem a táblára egy lófejet, hogy még szebb legyen.
A két lovat kikötöttük legelni. Dave hozott két takarót nyeregalátét helyett, mert régen ilyenekben lovagoltak az indiánok. Diana fekete tarka szőréhez remekül illik majd. A takarók gazdagon díszítettek voltak. Hoztunk két western nyerget, de egyébként csak egy voltizs hevedert szándékoztunk feltenni a lovakra. Dave készített a két ló sörényébe színes tollakat és kék festékkel rajzolt a lovak szőrére. Mire elhelyeztem a tollakat a lovak sörényébe, Dave is kész lett.
Marilyn az asztalra tette a reggelinket, amit gyorsan eltüntettünk. Az emberek még nem szállingóztak, így Paullal kéz a kézben sétáltunk egyet, elnézve az árusokat. Felállítottak egy nagy sátrat is asztalokkal és székekkel, de a gyerekeknek volt ugrálóvár és minden egyéb szokásos dolog.
- A fiúk mikor jönnek? - kérdeztem Paultól.
- Hát úgy... - megnézte a telefonja kijelzőjét. - fél óra múlva.
- Oké. Sajnálom, hogy dolgozom, és nem lehetek ma veled - tényleg bűntudatom volt.
- Ne legyen - rázta meg a fejét. - A fik itt lesznek, én pedig sokszor rád nézek majd.
- Nehogy elraboljon valami gonosz vámpír - nevettem, de úgy tűnt, Paul komolyan gondolta. - Paul, ez egy fesztivál... vámpírok nem járnak nappal ilyen helyekre.
- Igen? - horkantott. - Akkor Bella vámpírjai mik? Ők iskolába jártak! Emberek közé!
- Progresszív vámpírok.... fejlődnek a jó irányba, mert beépülnek az emberi társadalomba, hogy... - inkább elhallgattam, mikor Paul gyilkos pillantást vetett rám.
Tulajdonképen a nap további részében csak meneteltünk. A lovak délben kaptak másfél óra pihenőt, kaptak vizet és hoztunk nekik abrakot fűszénával. Addig mi is megebédeltünk. Paul vett nekem gyrost, amit imádok. A falka tagjai mind eljöttek és éhesen falták az ebédjüket.
A fesztiválon indiánok járkáltak tradicionális ruhákat öltve, íjászatot lehetett velük kipróbálni és más indián fegyvereket, tartottak mindenféle bemutatót, volt sámán is, mi pedig a lovaglást biztosítottuk. Rengeteg gyerek ült fel a lovakra, akik jámboran lépkedtek a nagy tömegben és zajban. Még idősebb fiatalok és felnőttek is befizettek egy körre, amit annyit tett, hogy a fesztivál területét egyszer megkerültük minden emberrel. Időnként felkerült a nyereg is a lovakra.
Az indián lótakarók, a tollak és a kék festés igazi indián lovakká varázsolta a két állatot, így sok-sok fénykép készült velük. A pénz folyt befelé, az én erőm meg lassan kifelé. Délutánra sajogtak a lábaim, de nem volt megállás.
Délután tartottunk egy tíz perces pihenőt. Lerogytam a székbe és fájó lábaimat dörzsöltem, amikor feltűnt Paul.
- Szia, kicsim! - lehajolt, hogy megcsókoljon és leült mellém. - Vettem neked valamit!
- Szia! Igen? De én nem kértem semmit...
- Ez ajándék, szívem - vigyorgott és előhúzott egy nyakláncot. A nyaklánc ezüst színben tündökölt, és volt rajta egy ezüst leopárd fej, amelyből kis láncok lógtak alá.
- Hű, de szép! - ámultam. Otthon már volt egy nyakláncom, amiről egy nagy ezüst leopárd mászott lefelé fekete pöttyeivel, tátott pofával. - Lesz társa a másiknak!
- Bizony.
- Elnézést, lehet lovagolni? - jött oda hozzánk egy nő a kislányával és kisfiával.
- Persze - állt fel Dave rögtön. 
- Mennem kell - mondtam Paulnak. Adtam neki a csókot. - Köszönöm!
Paul szerelmes tekintete elárulta, hogy nekem bármit megvenne, még a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha kérném. Egyszer Paul megjegyezte, hogy milyen jó barátnő vagyok, mert soha nem kérek semmit, talán ezért szokott néha meglepni valamivel.
Mire este bepakoltunk, feltettük a lovakat a szállítóba, visszamentünk Dave-ékhez, lemostuk a lovakról a festést szivacsokkal és langyos vízzel, kiszedtük a tollakat a sörényükből, elláttuk őket, már hullafáradt voltam. Paul mindenben segített szerencsére és Marilyn is.
Hazaérve Emily és Sam vacsorával vártak minket. Harley kitörő örömmel fogadott.
- Nem is láttunk titeket - jegyeztem meg.
- Elkerültük egymást. De Harley élvezte a fesztivált - mondta Em.
- Akkor jó. Party kutya! - nevettem.
Lefekvés előtt Paullal még megnéztünk egy filmet, ami nagy kihívás volt, tekintve, hogy teljesen kikészültem. A lábaim sajogtak, alig bírtam megmozdulni. Paul mellkasán nyugtattam a fejemet, mielőtt elaludtam volna. Arról álmodtam, hogy az erdőben vagyok egyedül és hogy egy vörös árny kísért. Mikor felébredtem, zihálva szedtem a levegőt. Mellettem Paul nyugodtan aludt, mellkasa egyenletesen süllyedt és emelkedett. A sötétben nem láttam jól, és mivel az erdőben volt a ház, kintről sem szűrődött be utcai lámpa fénye, de azért kivettem Paul körvonalait. Harley az ágy lábánál feküdt a földre terített takaróján.
Mivel nem tudtam visszaaludni, ébren feküdtem órákon át, míg végül elszunyókáltam.

Másnap kemény napot húztam le a lovardában, főleg, mert Dave tényleg akar lovagoltatni. Marilyn már a hirdetés terveit szövögette, a holnap készítést, Dave pedig a lovakra tartozó részekről számolt be.
- Persze az oktatásért cserébe kapsz fizetést - tette hozzá beszámolója végén.
- Jól hangzik - bólintottam. - Tess segíthetne. Gyorsan tanul. Mit szólsz?
- Nekem jó - egyezett bele Dave.
- Alig várom! - ujjongott Tess. Tudtam, ez sokat számít neki és jó volt látni az örömét és fülig érő vigyorát.
Dave a papírjai között matatott, hogy folytassa a tájékoztatást. Nem volt nagy tervei, nem szállt el magától és tisztában volt a korlátaival, ezért minden egyes részlet megfelelt és kivitelezhető volt. A fél nap ráment erre, de utána még jöttek a lovak, Tess kért lovaglóleckét tőlem, Rómeót is le kell mozgatni, szóval a vasárnap is mozgalmasra sikerült.
Estefelé Sam kocsija jelent meg értem Em vezetésével. Harley is vele volt.
- Hol van Paul? - kérdeztem tőle. - Nem ő jött volna?
- De igen. - Emily sápadt volt.
- Baj van?
- Szállj be! Elmesélem!
Idegesen vártam, hogy Emily belekezdjen a mondandójába. Végül megszólalt.
- Sam és a falka elment. Valami harcra készülnek a helyi vámpírokkal valami idegenek ellen.
A gyomrom görcsbe rándult. Harc? Nem, ez nem lehet... Itt nem lehet harc, ők nem harcolhatnak, megsérülnek vagy... Ó, egek, mi jöhet még?



Paul ajándéka
Voltizs heveder:


2013. július 1., hétfő

20. fejezet (+18)



Találkozás



... még három! Egy, kettő, három!
A délelőtti 30 felülést simán lenyomtam. Elhatároztam, hogy kicsit tornázok, formálom az alakomat, habár Paul tiszta hülyének nézett, amikor bejelentettem. Azt kérdezte, minek nekem torna, mikor nincs is rajtam felesleg. Erre azt feleltem, hogy csak picikét szeretnék formálni a hasamon és a fenekemen, de nem akarok úgy kinézni, mint azok a szörnyű testépítő nők.
A felülés után megcsináltam még 15 női könnyített fekvőtámaszt. Na, igen. A fekvőtámaszban nagyot csalódtam. Középiskolában kemény tesi órákat kaptam, fitt voltam, és simán elvégeztem 20-25 rendes fekvőtámaszt is, még fél kezeset is. Most meg, mióta 2 éve nincs testnevelés óra, egyet nem bírtam rendesen megcsinálni. Ez feldühített és még inkább akartam a tornát.
A délelőtti gyakorlatok végeztével összefogtam a hajamat egy csattal és lementem a konyhába segíteni Emilynek. Az indián nő éppen sült csirkeszárnyakat készített krumplival.
- A fiúknak egész kacsák kellenének, nem csirkeszárnyak - nevettem, meglengetve egy vézna kis szárnyat.
- Tudom, tudom. De be kell érniük ennyivel. Ez van - vont vállat Emily.
- A fiúk merre vannak? - kérdeztem.
- Odakint a kutyával.
- Oké. Egy perc és jövök.
Sam és Paul a garázsban görnyedtek egy autó motorja fölé. Harley egy csontot rágcsált a takaróján, amit Sam rakott le neki.
- Hát ti mit csináltok? - somfordáltam oda. Paul fekete pólót viselt farmerral, és észbontó vigyort eresztett felém. Mikor odaértem hozzájuk, fél kézzel átkarolt.
- Nézzük a motort - felelte Paul.
- Fiúk... - kezdtem. - Valamit mondanom kell. - azzal elmeséltem nekik a tegnapi esésemet. Tudtam, hogy mérgesek lesznek, de ezt már nem hallgathattam el előlük.
Ahogy beszéltem, Sam lassan felegyenesedett és tágra nyílt szemekkel meredt rám, Paul pedig egyre dühösebbé vált. Reméltem, nem változik át mérgében.
- Erről most kell szólnod? - kérdezte Paul hitetlenkedve. - Mi van, ha bajod esik, agyrázkódást kapsz, vagy megtámad a vérszopó....?
- De nem történt semmi, ezért nem szóltam. Jól vagyok, oké? - védekezőn magam elé emeltem a kezemet. - Csak el akartam mondani.
- Körül kell néznünk, Paul - mondta Sam komolyan. - Ha itt ólálkodik a rezervátum területén, az nem jó. Veszélyben lehet a törzsünk. Ma éjjel mind kimegyünk járőrözni.
- Rendben - bólintott Paul, majd felém fordult. - Kicsim, máskor azonnal szólj!
- Jó, jó... - motyogtam és hagytam, hogy Paul finoman megcsókoljon.
A két fiú visszatért a motorhoz, én visszaballagtam Emilyhez. Tettünk-vettünk a konyhában, nevetgéltünk és az idő gyorsan elröppent. Az ebéd készen lett, a falka tagjai lassan megérkeztek. Leah kivételével mindenki jelen volt. Az indián fiúk olyan izmosak és nagyok lettek, hogy kezdtem kényelmetlenül érezni magam a 160 cm magasságommal és 55 kilómmal.
Nem csoda, hogy pillanatok alatt befalták a csirkeszárnyakat és a krumplit is, amihez készítettem majonézes- fűszeres öntetet. A viccek és beszólások csak úgy záporoztak a vidám kis társaságban.
- Mit szólnátok, ha holnap lemennénk a partra? Vinnénk szenyákat is - vetette fel Embry. Mindenki egyetértett.
Jake egy kissé komornak tűnt, és néha mintha nem lett volna velünk lélekben, csak testben. Biztosan azon a lányon jár az esze. Ő ment el legelőször.
-Seth, ne egyél annyit, mert még olyan kövér farkas lesz belőled, mint a nagyik kutyái - ugratta a srácot Paul. - A földön fogod húzni a hájas hasadat. - Ezen a fiúk nagyot röhögtek, mire Seth Paul felé hajított egy csontot, de Paul elkapta és visszadobta.
Az ebéd maradványait Harley tüntette el, aki a kiadós lakoma után elterült a földön és majdnem egész délután szunyókált. Emilyvel átmentünk Dave-hez lovagolni, onnan vacsora előtt értünk vissza.
Hazaérve átöltöztünk és négyünknek megterítettünk. Az asztalra került kenyér, vaj, felvágott, paradicsom, paprika, lekvár és méz az elengedhetetlen tej társaságában. Paul és Sam ismét bekajáltak, aztán elbúcsúztak és eltűntek az éjszakában.
Em kezdett aggódni, hogy a vámpírok bejönnek a törzs területére is, és bevallom, engem is nyugtalanított. Mialatt kivittem Harleyt még egy utolsó esti szaladgálásra, azon kaptam magam, hogy mindenhol vörös foltot keresek, vörös szempárt, ami rám vár.

Éjjel azt álmodtam, hogy az utcán sétálok, és valami motoz mellettem. Aztán rájöttem, hogy nem álmodom. Már éppen megijedtem, hogy a vámpír mégiscsak itt van, amikor forróságot éreztem magam mellett. Paul...
- Aludj vissza - suttogta, miközben bebújt a takaró alá. - Nem akartalak felébreszteni.
- Nem vagyok mélyen alvó - suttogtam vissza és a mellkasára hajtottam a fejemet. - Mennyi az idő?
- Hajnali három felé jár - válaszolt és ásított egy nagyot. - Nem volt odakint semmi.
- Akkor jó.
Volt egy olyan kósza érzésem, hogy Paul még nem szeretne aludni, mivel sejtelmesen simogatta a hátamat, amitől megborzongtam. 
- Azt hittem, hullafáradt vagy - susogtam.
- Még van erőm valami másra - válaszolt mosolyogva.
Felemeltem a fejemet és Paul azonnal megcsókolt. A csókja hosszú volt és szenvedélyes. Rögtön tudtam, mit akar, és elhihetitek, hogy nem bélyeget akart nézegetni.
Maga alá fordított hosszasan csókoltuk egymást, mintha évek óta nem láttuk volna egymást. Isteni érzés volt, ahogy felém tornyosult és belenyomott az ágyba. Sosem éreztem ilyet, de kívántuk egymást. Mivel Paul nem viselt felsőt, csak egy alsónadrágot, így csak az én toppom kellett gyorsan levennie, aztán jöhetett a bugyi és az ő alsónadrágja.
Hamarosan megéreztem kemény férfiasságát, amit a lábam közé dörgölt. Kis híján felnyögtem a vágytól. Paul még jobban széttárta a lábamat, a csípőmnél fogva lejjebb húzott erős karjaival, és nemsokára magamban érezhettem.
Először lassabb tempót diktált, de a percek múlásával egyre növelte a tempót, és a végén olyan hévvel mozgott, hogy azt hittem, ha ezt fokozza, elájulok. A lélegzetünk kapkodóvá vált, a csúcsot elérve pedig alig kaptunk levegőt.
Levegőért kapkodva pihentünk meg, aztán szépen elnyomott minket az álom. Utoljára még éreztem, hogy Paul átkarol.
Másnap érdekes esemény történt. A fiúk nálunk ebédeltek, és még Leah is eljött. Most Jacob nem volt ott. Vígan falatoztunk, amikor motor hangját hallottuk meg.
- Jake! - Quil felugrott és az ajtó felé iramodott. - És nincs egyedül.
Erre a fiúk egymást lökdösve kiviharzottak, mint egy csürhe. Paul még a csirkecombot is magával vitte. A fejemet csóválva, de nevetve felálltam, hogy Sam és Em egyszerre jöjjön ki velem. Leah kisurrant előttünk.
Odakint a fiúk hangosan vihogtak és viccelődtek valamin. Sam és Emily nyomában én is kimentem az udvarra, megnézni, ki a látogató.
A látogató egy barna hajú, vékony lány volt, aki bátortalanul mosolygott a srácokon.
- Ő ki? -kérdeztem halkan, miközben arra figyeltem, ne essek le a lépcsőn a nagy nézelődésben.
- Bella - súgott vissza Em.
- Óóóó! - na, ez szép.
Em udvariasan, melegen üdvözölte a lányt, meg is ölelte. Sam arcán düh villant át, de hamar felülkerekedett rajta. Paul mellém lépett, a csirkecomb eltűnt a kezéből.
- Kyra, ő itt Bella. Bella, Kyra - mutatott be minket Emily.
- Szia - köszöntem mosolyogva. - Helló, Jake.
Bellával kezet fogtam, semmi puszilkodás vagy ölelés. Csak kimérten. A fiúk egymást taposva berohantak az erdőbe, csak én, Sam, Emily, Jake és Bella maradtunk. Kiültünk a teraszra kávézni, és szépen elbeszélgettünk. Bella nem sokat beszélt. Még nálam is félénkebb.
- Szóval Bella, te hová jársz? - kérdeztem.
- A gimibe. Most vagyok végzős. És te?
- Én most vagyok utolsó éves a főiskolán. Tervezel valamit a gimi után?
- Egyetemet, főiskolát... - mondta. - Talán máshol, nem a közelben.
- Értem. - Pedig nem értettem, de barátságosan mosolyogtam. - Sok sikert hozzá!
- Köszi!
- Elmegyünk sétálni Bellával - állt fel Jake. Így elköszöntek tőlünk.
- Ez is megvolt - mondtam, miután elmentek. - Jól viseltétek.
- Bella aranyos lány... - szólalt meg Em.
- Csak veszélyt hoz magával - nézett ránk Sam.

-------------------------------------------------------------
Sajnálom, hogy csak most hozom az új fejezetet. Előző héten tettem szakmai vizsgát, amit szerencsésen elvégeztem, és így túl vagyok a fősulin is! :XD
Kicsit pihennem kellett a nagy hajtás és feszültség után, de végre fellélegezhetek és beindulhat a nyári szezon!
Remélem, ti is élvezitek a nyarat és közben majd olvassátok Paul és Kyra történetét!