21. fejezet - 1. évad vége

Mielőtt elkezdeném a fejezetet, elmondom, hogy vége az első évadnak. Nem kell félni kedves olvasóimnak, mert következik a 2. évad! Kellemes olvasást!

A fesztivál

A hétvégén megrendezett eseményt a rezervátum külső területén tartották, ahol elég nagy hely volt a tömegnek, járműveknek, árusoknak, a színpadnak és egyéb dolgoknak, illetve közel volt a településhez is. Dave már hajnali 5 órakor felkelt, hogy bepakoljon mindent a kissé lerobbant lószállítóba, én fél 7-re érkeztem Paul kíséretében.

Paul izmai nagyon jól jöttek a pakolásban, Dave ígért neki egy korsó sört a kis fesztiválon. A két legnyugodtabb lovat vittük, mivel idegen helyen is megbízhatóak, és többnyire gyerekek fognak rájuk ülni. Amíg Paul a maradék cuccot pakolta be a járműbe, Dave fogott két kötőféket, az egyiket nekem adta, és szépen behoztuk Talizmánt és egy kedves kis kancát, aki a Diana névre hallgatott.

Dave felesége, Marilyn, akit elég ritkán láttam, most velünk tartott. Gyönyörű indián nő, aki életének húszas éveiben biztosan több férfi szívét megdobogtatta, de szépségéből nem vesztett semmit. Csillogó szemekkel cipelt ki a házból egy nagy hűtőládát és egy kosarat, amik tele voltak élelemmel.

- Segítsek? - kérdezte tőle Paul, látva a nehéz hűtőládát.

- Ó, ugyan! - nevetett Marilyn. - Emelek én ennél nehezebbet is!

Fél óra múlva úton voltunk a fesztivál felé. Paullal külön kocsival mentünk. Mikor megérkeztünk, a rendezvényszervező vidáman és magabiztosan köszöntött minket. Dave előttünk haladt a terepjáróval és a lószállítóval, de láttam, ahogy kihajol az ablakon, hogy beszéljen a férfival, aki mutogatott. Gondolom, elmagyarázta, mi hol parkoljunk le.

Óvatosan keresztülvágtunk a pakoló-rakodó embereken, akik árukat hoztak, legyen az játék, ékszer vagy kaja. Többen köszöntöttek minket egy barátságos intéssel. Dave egy a számunkra fenntartott tiszta területen állt meg. A füvet tegnap vághatták le. Elsőként azonnal levezettük a két lovat a lószállítóból és megsétáltattuk őket. Talizmán és Diana horkantott néhányat, szemügyre vették a helyet, a sürgést-forgást, de aztán nyugodtan baktattak mellettünk.

Körbejártuk a fesztivál egész területét, hogy a lovak megszokják az ingereket. Mire visszaértünk a helyünkre, Paul és Marilyn már felállítottak négy hordozható széket és egy asztalt. Az indián nő kitette a táblát, amire ki volt írva szolgáltatásunk ára. Tegnap festettem a táblára egy lófejet, hogy még szebb legyen.

A két lovat kikötöttük legelni. Dave hozott két takarót nyeregalátét helyett, mert régen ilyenekben lovagoltak az indiánok. Diana fekete tarka szőréhez remekül illik majd. A takarók gazdagon díszítettek voltak. Hoztunk két western nyerget, de egyébként csak egy voltizs hevedert szándékoztunk feltenni a lovakra. Dave készített a két ló sörényébe színes tollakat és kék festékkel rajzolt a lovak szőrére. Mire elhelyeztem a tollakat a lovak sörényébe, Dave is kész lett.

Marilyn az asztalra tette a reggelinket, amit gyorsan eltüntettünk. Az emberek még nem szállingóztak, így Paullal kéz a kézben sétáltunk egyet, elnézve az árusokat. Felállítottak egy nagy sátrat is asztalokkal és székekkel, de a gyerekeknek volt ugrálóvár és minden egyéb szokásos dolog.

- A fiúk mikor jönnek? - kérdeztem Paultól.

- Hát úgy... - megnézte a telefonja kijelzőjét. - fél óra múlva.

- Oké. Sajnálom, hogy dolgozom, és nem lehetek ma veled - tényleg bűntudatom volt.

- Ne legyen - rázta meg a fejét. - A fik itt lesznek, én pedig sokszor rád nézek majd.

- Nehogy elraboljon valami gonosz vámpír - nevettem, de úgy tűnt, Paul komolyan gondolta. - Paul, ez egy fesztivál... vámpírok nem járnak nappal ilyen helyekre.

- Igen? - horkantott. - Akkor Bella vámpírjai mik? Ők iskolába jártak! Emberek közé!

- Progresszív vámpírok.... fejlődnek a jó irányba, mert beépülnek az emberi társadalomba, hogy... - inkább elhallgattam, mikor Paul gyilkos pillantást vetett rám.

Tulajdonképen a nap további részében csak meneteltünk. A lovak délben kaptak másfél óra pihenőt, kaptak vizet és hoztunk nekik abrakot fűszénával. Addig mi is megebédeltünk. Paul vett nekem gyrost, amit imádok. A falka tagjai mind eljöttek és éhesen falták az ebédjüket.

A fesztiválon indiánok járkáltak tradicionális ruhákat öltve, íjászatot lehetett velük kipróbálni és más indián fegyvereket, tartottak mindenféle bemutatót, volt sámán is, mi pedig a lovaglást biztosítottuk. Rengeteg gyerek ült fel a lovakra, akik jámboran lépkedtek a nagy tömegben és zajban. Még idősebb fiatalok és felnőttek is befizettek egy körre, amit annyit tett, hogy a fesztivál területét egyszer megkerültük minden emberrel. Időnként felkerült a nyereg is a lovakra.

Az indián lótakarók, a tollak és a kék festés igazi indián lovakká varázsolta a két állatot, így sok-sok fénykép készült velük. A pénz folyt befelé, az én erőm meg lassan kifelé. Délutánra sajogtak a lábaim, de nem volt megállás.

Délután tartottunk egy tíz perces pihenőt. Lerogytam a székbe és fájó lábaimat dörzsöltem, amikor feltűnt Paul.

- Szia, kicsim! - lehajolt, hogy megcsókoljon és leült mellém. - Vettem neked valamit!

- Szia! Igen? De én nem kértem semmit...

- Ez ajándék, szívem - vigyorgott és előhúzott egy nyakláncot. A nyaklánc ezüst színben tündökölt, és volt rajta egy ezüst leopárd fej, amelyből kis láncok lógtak alá.

- Hű, de szép! - ámultam. Otthon már volt egy nyakláncom, amiről egy nagy ezüst leopárd mászott lefelé fekete pöttyeivel, tátott pofával. - Lesz társa a másiknak!

- Bizony.

- Elnézést, lehet lovagolni? - jött oda hozzánk egy nő a kislányával és kisfiával.

- Persze - állt fel Dave rögtön. 

- Mennem kell - mondtam Paulnak. Adtam neki a csókot. - Köszönöm!

Paul szerelmes tekintete elárulta, hogy nekem bármit megvenne, még a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha kérném. Egyszer Paul megjegyezte, hogy milyen jó barátnő vagyok, mert soha nem kérek semmit, talán ezért szokott néha meglepni valamivel.

Mire este bepakoltunk, feltettük a lovakat a szállítóba, visszamentünk Dave-ékhez, lemostuk a lovakról a festést szivacsokkal és langyos vízzel, kiszedtük a tollakat a sörényükből, elláttuk őket, már hullafáradt voltam. Paul mindenben segített szerencsére és Marilyn is.

Hazaérve Emily és Sam vacsorával vártak minket. Harley kitörő örömmel fogadott.

- Nem is láttunk titeket - jegyeztem meg.

- Elkerültük egymást. De Harley élvezte a fesztivált - mondta Em.

- Akkor jó. Party kutya! - nevettem.

Lefekvés előtt Paullal még megnéztünk egy filmet, ami nagy kihívás volt, tekintve, hogy teljesen kikészültem. A lábaim sajogtak, alig bírtam megmozdulni. Paul mellkasán nyugtattam a fejemet, mielőtt elaludtam volna. Arról álmodtam, hogy az erdőben vagyok egyedül és hogy egy vörös árny kísért. Mikor felébredtem, zihálva szedtem a levegőt. Mellettem Paul nyugodtan aludt, mellkasa egyenletesen süllyedt és emelkedett. A sötétben nem láttam jól, és mivel az erdőben volt a ház, kintről sem szűrődött be utcai lámpa fénye, de azért kivettem Paul körvonalait. Harley az ágy lábánál feküdt a földre terített takaróján.

Mivel nem tudtam visszaaludni, ébren feküdtem órákon át, míg végül elszunyókáltam.

Másnap kemény napot húztam le a lovardában, főleg, mert Dave tényleg akar lovagoltatni. Marilyn már a hirdetés terveit szövögette, a holnap készítést, Dave pedig a lovakra tartozó részekről számolt be.

- Persze az oktatásért cserébe kapsz fizetést - tette hozzá beszámolója végén.

- Jól hangzik - bólintottam. - Tess segíthetne. Gyorsan tanul. Mit szólsz?

- Nekem jó - egyezett bele Dave.

- Alig várom! - ujjongott Tess. Tudtam, ez sokat számít neki és jó volt látni az örömét és fülig érő vigyorát.

Dave a papírjai között matatott, hogy folytassa a tájékoztatást. Nem volt nagy tervei, nem szállt el magától és tisztában volt a korlátaival, ezért minden egyes részlet megfelelt és kivitelezhető volt. A fél nap ráment erre, de utána még jöttek a lovak, Tess kért lovaglóleckét tőlem, Rómeót is le kell mozgatni, szóval a vasárnap is mozgalmasra sikerült.

Estefelé Sam kocsija jelent meg értem Em vezetésével. Harley is vele volt.

- Hol van Paul? - kérdeztem tőle. - Nem ő jött volna?

- De igen. - Emily sápadt volt.

- Baj van?

- Szállj be! Elmesélem!

Idegesen vártam, hogy Emily belekezdjen a mondandójába. Végül megszólalt.

- Sam és a falka elment. Valami harcra készülnek a helyi vámpírokkal valami idegenek ellen.

A gyomrom görcsbe rándult. Harc? Nem, ez nem lehet... Itt nem lehet harc, ők nem harcolhatnak, megsérülnek vagy... Ó, egek, mi jöhet még?

Paul ajándéka

Voltizs heveder: