25. fejezet

Rivális?

Egy hét telt el a húgom ballagása óta. Semmi szokatlan nem történt, nem támadtak vámpírok, nem voltak családi viták, csak ment az élet a maga módján. Sok időt töltöttem a lovakkal, keményen dolgoztam velük, miközben Paul dolgozott.

Egy nap hamar végeztem a teendőkkel, ezért úgy döntöttem, benézek a műhelybe. Paullal elhoztuk a biciklimet, és Paul még aznap rendbe is tette, hogy tudjam használni. 

- A műhelybe mész? - kérdezte Emily.

- Igen.

- Akkor bevinnéd ezt? - nyomott a kezembe egy zacskót. - Ígértem a fiúknak süteményt, de be kell mennem a városba, mielőtt minden bezár.

- Persze, elviszem - mondtam. - Nem, Harley, te most maradsz!

A kutyám csalódottan nézett rám, de nem tudok biciklizni és őt is vinni egyszerre. Kitoltam a garázsból a bicajt, felpattantam rá és elindultam. A földes úton tekerni nem a legkönnyebb, így megszenvedtem néhány résznél, össze-vissza állítgatva a váltókat, hogy könnyebb legyen tekerni. Még szerencse, hogy fel vannak fújva a kerekek.

Sosem szerettem zenét hallgatni bicajozás közben, mivel így nem hallottam a külvilág a zajait, és nem igen szeretném, ha elütnének. Az aszfaltozott útra kiérve megkönnyebbülve tekertem tovább, csupán egy-két emelkedő adta fel a leckét.

Jó fél órát tekertem, mire elértem Sam műhelyét. A biciklit a falhoz támasztottam. Bentről női hang szűrődött ki a zene mellett. Biztosan egy barát vagy ügyfél. A műhelybe belépve először nem láttam senkit a bent lévő kocsiktól, de hirtelen felbukkant Paul.

- Kicsim! - meglepetten pislogott, de aztán elvigyorodott és a karjaiba zárt.

- Em küldött sütit nektek.

- Gyere beljebb!

Paul kézen fogva bevezetett a műhely belsejébe, ahol Sam állt egy autó fölé görnyedve. Az autó egy drága Mercedes volt, ami errefelé elég szokatlan látvány a sok terepjáró és régebbi kocsi mellett. Már majdnem megkérdeztem, honnan szalajtották a Mercit, mikor arrébb lépve megpillantottam egy széken ücsörgő lányt. Körülbelül olyan idős lehetett, mint én, hosszú szőke haját birizgálta és csavargatta. Csizmája és az összes ruhája meg ékszere a felső árkategóriákban mozgott. A tekeréshez egyszerűbb ruhát vettem fel, de hirtelen szinte kisebbségi komplexusom lett. A Mercedes az övé lesz.

- Szia - köszöntem oda, majd letettem a zacskónyi süteményt. A lány biccentett és megvetően nézett végig rajtam. A tekeréstől zilált hajamat gyorsan megigazgattam az ujjaimmal a lány felé vetettem egy barátságtalan pillantást. Tudod, kire nézzél így, kisanyám....

Paul odalépett Samhez és folytatta a munkát.

- Sürgős munka, mi? - kérdeztem a motor fölé hajolva.

- Igen. A hölgynek lerobbant a kocsija - felelte Sam. Paullal összenéztek a szemüket forgatva. - De hamar meglesz.

A fiúk háta mögött újra ránéztem a szőke hajú teremtésre, aki éppen Pault vizslatta olyan szemekkel, hogy kedvem lett volna odalépni hozzá és lekeverni egy csattanós pofont. Vettem egy mély levegőt.

- Ha végeztek, egyétek meg a sütit - mondtam. - Elindulok hazafelé. Azt hittem, könnyebb lesz az út biciklivel, de majdnem megfulladtam.

- Te biciklivel jársz? - kérdezte a lány egyértelműen gúnyos modorban.

- Igen. Nem árt a mozgás, tudod. Az egészség meg minden, de gondolom, te jól tudod ezeket a "Légy fitt!" dolgokat - feleltem.

Paul és Sam feltűnően hajoltak a motor fölé, hogy elnyomják kitörni készülő nevetésüket.

- Én fitnesz terembe járok. Ilyen vad környéken sosem járnék kocsi nélkül.

- Nos, ilyen ruhákban én is félnék. De adok gy tanácsot - itt Sam köhögött, hogy ne nevessen hangosan. - Ha bicajjal jönnél, akkor öltözz úgy mint én, és akkor senki nem fog bántani. A ragadozó állatok jobban szeretik a gazdagokat.

A lány hebegve nézett rám. Ezt neki, mosolyogtam rá, aztán sarkon fordultam és elindultam kifelé.

- Szia, Sam! Otthon találkozunk!

Paul a derekamat átfogva kikísért.

- Te aztán nem vagy semmi - nevetett és adott egy puszit. - Ez kemény volt.

- Vissza kellett vágnom - válaszoltam ártatlanul. - Na, menj dolgozni. Szia!

Másnap kimentem terepre Rómeóval. Velem tartott Tess is Diana nyergében. Én mentem elől, egy jó egy órás tereplovaglást tervezve. A lovakat megmászattuk, hogy erősödjön a hátizmuk, közben jókat csevegtünk.

Visszafelé az egyik útnál jobbról mező terült el, balról magas fűtenger nádassal. Lépésben haladtunk, mikor Rómeó felszegte a fejét és balra figyelt. Odanéztem és láttam, hogy az embernél is magasabb nádasban megmozdul valami. Biztosan egy őz. Vártam, hogy az őz elinduljon a másik irányba, hiszen az őzek, nyulak és fácánok mindig elfelé menekülnek, nem felénk.

Tess is látta a mozgást. Valami nagy őz lehet, gondoltam, mert a nádas meghajolt, ahogy mozgásba lendült. A baj az volt, hogy nem elfelé, hanem egyenesen felénk mozgott. Rómeó figyelte, megfeszült izmokkal.

- Tess, ügessünk!

A mozgás abbamaradt, de egy méter után ismét felénk tartott, méghozzá gyorsan. Rómeót még gyorsabb ügetésre ösztökéltem. Az állatok nem felénk jönnének, kivéve ha kutya, vaddisznó vagy valami más, amivel nem kéne összefutni.

Egy jobb- és bal kanyaros rész után visszanéztünk. Semmi nem volt az úton, így pár perc után lépésre fogtuk a lovakat. Tess mellém léptetett.

- Ez mi volt? - kérdezte.

- Nem tudom - ismét hátranéztem. Furcsa volt.

Visszaérve Paul már várt rám, és miután végeztünk a lovakkal, hazamentünk. Tess-t is hazavittük előtte.

- Tényleg, mi van a csajjal, akinek a Mercije lerobbant? - tettem fel a kérdést.

- Passz. Megjavítottuk a kocsit, fizetett és elment.

- Természetben vagy pénzben fizetett? - incselkedtem.

- Hahaha! Nagyon vicces! Egyébként, te természetben vagy pénzben akarsz fizetni a fuvarért? - nézett rám ördögi vigyorral.

- Nem fizetek neked a fuvarért, édes.

- Akkor ki lehet szállni. - Lelassított.

- Úgysem tennéd meg.

- Dehogynem. - Lehúzódott az út szélére, megállt, kiszállt és kinyitotta az ajtómat.

Keresztbe fontam a kezemet.

- Cseszd meg! - mondtam. Erre kicsatolta az övemet és minden tiltakozásom ellenére kiemelt a kocsiból.

 - Mi a francot művelsz?

- Fizetsz vagy gyalogolsz - felelte. A hátamat a kocsinak támasztottam. ő pedig szorosan elém lépett. - Szóval?

- Fizetek - egyeztem bele. - Pénzben.

- Az a baj, szivi, hogy annyi pénzed nincs, amennyiért fuvarozlak - csóválta meg a fejét.

- Akkor menj, majd holnapra hazaérek! - rántottam meg a vállam.

- Biztos?

- Nem.

- Akkor? Mi legyen?

- Mit értesz a természetben fizetés alatt? Mármint tudom, mit értesz alatta, mert ismerem a mocskos fantáziád, de nem mindegy, pontosan mi tartozik bele.

- Az titok. Ígéred, hogy fizetsz?

- Ígérem.

- Ez esetben visszaülhetsz. Madame - hajolt meg játékosan.

- Köszönöm, uram.

Hazaérve Emily finom vacsorával várt minket. Utána fogtuk Harley-t, mert az éjszakát Paulnál töltöm, és a kutyát is vinni akartuk. Saméknek is kell az egyedüllét. Paulnál filmet néztünk, játszottunk a kutyával, és forró teát iszogattunk a nasi mellé.

Este fél 9 körül Harley ugatni kezdett és az ajtóhoz rohant. Kintről reflektorok fénye szűrődött be és egy autó hangját hallottam.

- Ki a fene lehet ilyenkor? - morgott Paul. - Maradj, megnézem.

Felállt, én pedig tovább néztem a filmet, de azért füleltem is. Paul ajtót nyitott, és amikor meghallottam azt a hangot, megállt bennem az ütő. Felpattantam és fürgén a ajtó mellett termettem.

 -Nahát, miben segíthetünk? - kérdeztem a szőke lánytól, aki meglepve nézett rám.

- Paulhoz jöttem. Gondoltam, megköszönöm a segítségét - egyik kezében bort lóbált.

Ó, micsoda lotyó! Paul meredten bámulta a lányt és a bort, aztán egyszerűen csak rácsapta az ajtót a lányra. Kézen fogott és visszavezetett a kanapéra.

- Lazán kezelted - jegyeztem meg. - Csapjuk rá az ajtót! De nem fogja annyiban hagyni.

- Tudom - morogta. - Majd te adsz neki - vigyorgott.

- Naná! Várja csak ki a a végét!