22. fejezet - 2. évad 1. rész

Csatamező és aggódás

Az otthon szinte ridegnek hatott a fejemben kavargó zűrtől. Nem tudtam felfogni, hogy életem szerelme harcba készül a falkával. Miért nem hagyják rá a vámpírokra? Ez az ő mocskuk, takarítsák fel maguk. Emily idegesen tett-vett a konyhában, miközben én odakint sétáltam és játszottam Harleyval, aki boldogan rohangált a játéka után.

Mikor asztalhoz ültünk, csendben ettünk, csupán néhány szót váltottunk egymással. Elvileg ma gyakorolni voltak a vámpírokkal, hogy a harcban ők nyerjenek, de akkor is. Nem kéne ezt tenniük.

Sem Em, sem én nem tudtunk aludni, ezért a nappaliban kuksoltunk a kanapén, takarókba burkolva magunkat és üres tekintettel bámultuk a tv-t. Valami műsor ment egy médiumról, aki inkább hazugnak tűnt, mint igazi médiumnak.

Az óra elütötte az éjfélt, mire neszek szűrődtek be a teraszról. Harley felpattant és a farkát csóválva az ajtóhoz rohant. Megdörzsöltem a szemem, mivel kicsit elbóbiskoltam, és kibújtam a takarók alól. Sam és Paul fáradtan lépték át a küszöböt.

Emily Samhez sietett és átölelte. Paul erős karjai körém fonódtak, arcát a hajamba temette.

- Idáig fent voltatok? -kérdezte.

- Mondjuk. Én már majdnem elaludtam - mondtam álmosan.

- Gyere, menjünk fel.

A szobámba érve bebújtunk az ágyba, Paul átkarolt és hamar álomba merültünk a fáradtságtól.

Másnap Paul elment dolgozni, én pedig a főiskolán szenvedtem az utolsó köröket. A záróvizsga gondolata új erőt adott a küzdéshez, és örültem, hogy soha többé nem kell látnom pár szaktársamat és más arcokat. Elegem volt a képzésből, mert annyira rossz volt, hogy mindenki csak bosszankodott miatta.

Az utolsó két óra egy teljesen értelmetlen tárgy volt, ezért úgy döntöttünk a barátnőmmel, Roxy-val, hogy inkább elmegyünk vásárolni és kajálni. A lógás üdítő volt. Sokkal jobb volt a szabadban mászkálni, mint két unalmas órán rohadni, mivel nem figyelnénk és a tanár semmit nem tanított igazán.

Roxy vidámsága belőlem is kihozta a formámat, így jókat nevettünk és dumáltunk. Bejártunk pár ruha üzletet, aztán elmentünk főtt kaját enni a kedvenc éttermünkbe, majd onnan átsétáltunk egy cukrászdába.

- Ó, teli vagyok - mondtam hátradőlve a széken. A tányérról eltűnt a süti.

- Én is - fújt egy nagyot Roxy. - Ez megérte!

- Jah! A többiek hadd szenvedjenek!

- Így van! Persze aki ott volt az órán... mert sokan meglógtak.

- Csodálod? Tiszta szar az az óra... kínzás. Na, induljunk, nehogy lekéssük a buszt.

A megállóba érve öt percet vártunk a buszra, de beszélgetéssel hamar eltelt. A buszon sokan voltak, és pár hangos kölyöktől alig lehetett érteni, mit mond a másik. Roxy mesélt a lovairól, én is a sajátomról és a többi lóról.

Szerencsre egészen jól elfeledkeztem egy kicsit a harcról, és pár óráig nem aggódtam semmi miatt. Jól éreztem magam. A buszról leszállva Paul várt a kocsijának támaszkodva.

- Szia, cica! - köszönt mosolyogva és adott egy csókot. - Milyen napod volt?

- Jó! - azzal beszámoltam a lógásról. - Nem szép dolog lógni, de nem lesz következménye, szóval miért ne? Eddigi életemben sosem lógtam el semmit, mindig becsületes diák voltam, de most vége... Muszáj volt szabályt szegni.

- A suliban én is lógtam néha - vont vállat Paul.

- Belőled kinézi az ember, de belőlem nem.

- Na, kösz. Én született lógósként nézek ki - horkantott.

- Nem úgy értettem.

- Akkor adj egy hosszú csókot, különben megsértődöm - nézett rám, majd vissza az útra.

Olyan hosszú csókot nem kapott, mivel vezetett, de megígértem, később megkapja. Paul elmondta, hogy ma este is elmennek gyakorolni, erre én az összes gondolatomat kiöntöttem erről az egészről.

- Tudom, tudom - helyeselt. - De meg kell tennünk.

- Miért? A törzsért? Belláért? Ki mondta, hogy belementek ebbe? Sam?

- Jake beszélt Bellával...

- Áh, szóval Jacob ment bele Sam helyett. Mert Jacob nem bír magával, és bele van esve abba a lányba, akkor mindenki vigye vásárra a bőrét! - mondtam dühösen.

- Ez van... Nem lesz baj - Paulnak sem tetszett, de a falka ment és kész.

Jobb lesz témát váltani.

- Öt nap múlva ballagás. Holnap Emmel elmegyünk ruhát venni nekem - szóltam.

- Helyes. Az idegenek holnapután érnek ide. Egy kiadós harc, aztán a ballagás... Sűrű program.

- Nem mi tehetünk róla.

Hazaérve Sam és Emily nem hozták szóba a harcot, gondolom megbeszélték egymás közt. Ám az elkövetkező két nap borzalmas volt. Habár találtunk egy csodaszép ruhát a ballagásra, a feszültség nőttön nőtt.
A csata előtti estén Sam és Emily otthon maradtak, mi Paullal átmentünk hozzá. A kis ház melege mindig megnyugtatott. Paullal vacsorát főztünk, ami az ideg miatt nem csúszott olyan jól, úgy kellett leerőszakolni a torkomon. Talán sok ember egy ilyen helyzetben azt várná, hogy hosszas szeretkezés következik, mert hátha nem tér vissza a másik, de én tudtam, hogy az én nagy farkasom visszatér, sértetlenül. Ezért nem vittük túlzásba a dolgot; filmeket néztünk popcornnal felszerelkezve, nevettünk és Paulhoz bújva feküdtem a kanapén.

Reggel egyáltalán nem voltam képes enni, Paul viszont igen. Megértettem, hiszen kellett neki az energia. Paul kocsival visszavitt Samék házába.
- Vigyázz magadra! - mondtam a verandán akaratlanul. Féltettem, a fenébe is.
- Vigyázok, nyugi. Velem nem végezhet holmi vérszopó - vigyorgott Paul. Közben Sam és Emily is elbúcsúztak egymástól.
- Kyra, Emily, maradjatok ma itthon és ne menjetek ki a házból! - mondta Sam komolyan. - Zárkózzatok be!
- Rendben, Sam - bólintottam.
Emily elpotyogtatott pár könnycseppet, én nem, mert bizakodó voltam. Miután a fiúk elviharzottak, megvigasztaltam a nőt, főztem neki teát, aztán Harleyt még kivittük játszani, majd Samnek engedelmeskedve bezárkóztunk.
Meg kell mondjam, ideges voltam, és a konyhában lévő kések némi megnyugvással töltöttek el, míg rá nem jöttem, hogy vámpíroknak nem sokat árt egy konyhakés. A napot a kanapén feszengve ütöttük el a tv előtt. A sok adás és műsor mind értelmetlennek tűnt. Még a laptopot is lehoztam és humoros videókat nézettem az indián nővel, hogy segítsek rajta.
Késő délután megcsörrent a telefonom, de csak anyám volt az.
- Azért hívlak, hogy megbeszéljük a ballagást - mondta köszönés után.
- Jó. Mikorra érjünk oda? - kérdeztem.
- Úgy fél négy fele. Tudod, hol van az iskola.
- Tudom. Pénzt adok neki, ahogy mondtam már.
- Igen. Akkor jön a második személy is? Jól teszed, hogy meghívtad egy barátodat.
- Jah. - De még milyen barátomat. - És hogy vagytok?
- Jól, bár Sheelagh kikészít a költekezésével. Tudja ám szórni a pénzt. És ti hogy vagytok?
- Nagyon királyul - Éppen  a szerelmem küzd egy csapat vámpírral, no meg Sam és egy falkányi indián, de ezen kívül semmi, mondtam majdnem. - Figyelj, majd hívlak, ha van valami. Szia.
Este 8 órakor megint megszólalt a telefon, de ezúttal nem anyám volt, hanem Paul.
- Jól vagyok - mondta. - Jake megsebesült, eltörtek a csontjai, hamar felépül. Amúgy mindenki sértetlen.
- Hála az égnek! - sóhajtottunk fel egyszerre Emily-vel.
- Nemsokára otthon leszünk!
Ezután Emily boldogan látott neki egy gyors vacsorát összeütni a két fiúnak. Rántottát készített négy személynek. Harley kimehetett végre a szabadba, és mire Emily végzett a kajával, befutott Sam és Paul. Azonnal Paul karjaiba ugrottam és szorosan átöleltem.
- Tudtam, hogy túléled - mosolyogtam rá. - Én farkasom...
- Na igen, elintéztük őket. Mind meghalt. Van kaja?
- Te! - csaptam rá a mellkasára. - Igen, van. Gyere, együnk!
A vacsora még ízletesebb volt a győzelem és a fiúk miatt. Sam és Paul beszámoltak a harcról, elmondták, hogy Leah le akart szerelni egy vámpírt, de nem sikerült neki, ezért sebesült meg Jacob. Miután mindent elmondtak, a harc témája nem merült fel aznap többször.

--------------------------------------------
Itt a 2. évad!!!!!! Remélem, örültök!
A blognak immár 21.666 látogatója volt, ezentúl szeretném megköszönni minden kedves olvasómnak ezt a csodaszép számot!

Kyra ballagási ruhája: