2011. december 28., szerda

Chapter Six


Újraéledés II.

Ó, te jó ég! Mit művelek? Mire készülök? Normális vagyok?!
Ilyen őrült kérdések és gondolatok száguldoztak az agyamban fénysebességgel, miközben Rómeó gőzölgő testét dörzsöltem át egy marék szalmával. A mai pályán történő edzést követően nem volt több időm más lóra, így is kezdett sötét lenni. David megvárta, míg végzek a lovammal, utána megetettünk és gyorsan ellenőriztük a lovakat. Mivel minden rendben volt, összeszedtem a kabátomat és a táskámat, elköszöntem Dave-éktől, majd ugyanazzal a lendülettel bevágódtam Emily mellé a kocsiba.
- Milyen volt ma Rómeó? - kérdezte Emily.
- Csodás. Ráfért már a benti edzés, de szépen ment, szóval szavam se lehet. És te hogyan töltötted a délutánt? - érdeklődtem két korty víz között. Az egész délutáni lovazás alatt egyszer sem ittam, ezért nagyon szomjas voltam.
- Ó, hát könyvet olvastam, főztem és mostam. A holnapi randidra milyen sminket teszel fel?
- Nem tudom. De nem is érdekel. Nem igazán érdekel a sminkelés, csak úgy felteszek egy kicsit és kész.
- Jól van, drága. Figyelj, Kyra, Sammel beszélgettünk és arra jutottunk, hogy tavasszal megejtjük az esküvőnket. Itt lesz a rezervátumban, a szűk családi és baráti kört hívjuk meg.
- Remek! Nászútra hová mennétek?
- Ezt még nem döntöttük el. Egy csendes helyre. Keresgélünk a neten, aztán meglátjuk.
- Ha tavasszal esküdtök meg, akkor el kell kezdeni tervezgetni a dolgokat. Hamar itt a tavasz... és az esküvő az egy necces dolog - kinéztem a sötét erdőre. A fiúk valahol kint rohangálhatnak most is.
- Igen. De Sam sokat van oda. Dolgozik és itt van ez a farkasos történet. Fáradt, ahogy az egész falka az. Most éppen megint az erdőben vannak.
Ahogy elgondolkodtam a falkáról, úgy éreztem, melegség járja át a szívemet. Ők embernek néznek és úgy is kezelnek. Minő felüdülés. Na és Paul... Vele holnap randizok. Életem első randija, egy szuper jóképű pasival lesz, szóval össze kell kapnom magam délelőttre.

Emily és én ketten ültünk le az asztalhoz vacsorázni, mert Sam nem ért haza. Lefekvés előtt rám fért a hajmosás, de utána nem volt több teendőm, így beborultam az ágyba és rögvest elaludtam.
A reggel túl korán jött, legalábbis én így éreztem magam reggel fél 10kor. Amíg az összekócolódott hajammal küzdöttem, lentről hallottam Sam mély hangját. Samről meg eszembe jutott Paul és a randi. A tegnapi idegesség mostanra egy vonat erejével csapódott a gyomromba, és nagy erő kellett ahhoz, hogy ne húzzam magamra a takarót és jelentsek beteget. Megpróbáltam elhúzni a reggeli dolgaimat, persze előbb-utóbb le kellett mennem enni. Nem mintha tudtam volna enni ekkora gyomorgörcs mellett. A kávém könnyedén lement, a pirítós nem annyira. Emily mosolygott és bátorítóan megszorította a vállamat, Sam pedig hülye képpel vigyorgott.
- Jól vagyok - szólaltam meg - Csak egy randi és kész. Nem nagy szám. - És ezt komolyan gondoltam.
- Dehogynem! Az első randid! Ugyan már, Kyra, ez igenis nagy esemény! - Emily jobban örült, mint én és per pillanat ez nem tetszett. Számomra egy randi nem történelmi esemény.
- Nekem nem! Engem egy esküvő is hidegen hagy, és ezt ne vegyétek magatokra, de ennyi szenvedés után nem igazán jár át az ilyen dolgokban az öröm. Totál... közömbös vagyok e téren. Ez van.
Felemelt fejjel felálltam és a szobámba menekültem, hogy lenyugodjak. A telefon órája fél 11-et mutatott már. Sóhajtva leültem az íróasztalomhoz, elővettem a kis tükrömet és az apró sminkkészletemet, hogy kifessem magam. A minimális alapozó után fekete szemceruzával kihúztam a szemem és egy ezüst-fekete átmenetes szemhéjfestést is csináltam. A végén jött a szempillaspirál. A tükörbe nézve úgy gondoltam, nekem ez megfelel, jöhet a ruha. Lázasan aggattam magamra a nadrágot és a felsőt, meg a többi kiegészítőt. Megfésültem a hajam még egyszer, aztán bepakoltam az irataimat, pénztárcámat egy kis táskába a telefonommal egy csomag zsebkendővel együtt.
11 óra...Ideje lemenni teljes harci ruházatomban és szembenézni a feladattal. A lépcsőn lefelé trappolva nem is figyeltem, ki lehet a földszinten és ki nem, szóval villámcsapásként ért Paul ismerős hangja. A lépcső alján kővé dermedve meredtem a nekem háttal álló Paulra. Egy másodperc múlva Paul megfordult és tetőtől talpig végigmért. Emily a konyhából felemelte a kezét és vigyorogva felmutatta a hüvelykujját, tetszése jeléül. Feszengve ácsorogtam egy helyben, míg Paul sötét szemei ráérősen végigjártak rajtam, aztán a szája mosolyra görbült. Ettől a féloldalas mosolytól meg tudtam volna halni. Tudjátok, ez olyan mosoly, amit ha rád villant egy pasi, akkor ott helyben tócsává olvadsz, sőt a tócsa rögtön elpárolog.
- Mehetünk? - kérdeztem, mert az indiánsrác még nem tért magához.
- Ja, hogyne - rázta meg a fejét - Nagyon dögös vagy.
- Kösz - mondtam összeráncolt szemöldökkel. Ilyet se mondtak még nekem...
Kint hideg volt az idő, de Paul kocsijában volt fűtés szerencsére.
- Érezzétek jól magatokat! - intett oda nekünk Sam, aki egy szál pólóban állt a felnyitott motorháztető előtt.
- Meglesz - felelte Paul.
A kocsiban ülve pár percig némán ültünk. Paul vezetett, én meg néztem ki az ablakon. Gondoltam, kéne valami téma. De mi?
- Tudok egy jó kis éttermet Port Angelesben. Isteni kajákat készítenek. Utána sétáljunk vagy mozizzuk vagy...? - végre, egyikünk megszólalt.
- Sétálni szeretnék inkább - néztem rá.
- Rendben.
Szerencsémre Paul nem az a száguldós típus, ezért nyugodtan ültem az autóban minden félelem nélkül. Beszélgetés közben halkan szólt a rádió, ami kitöltötte a mondatok közti csendet. Port Angelesbe érve egyenesen az étterembe mentünk. A hangulatos kis étterem csalogatóan hívta a vendégeket. Egy szabad asztalt kiszemelve helyet foglaltunk, a kabátokat felakasztottuk a tartóra, és mire leültünk, a pincér jött és odaadta az étlapokat. Az étlap bő választékkal rendelkezett, nehezemre esett választani.
- Mit kértek? - tudakolta a pincérfiú, aki közben visszatért hozzánk.
- Én tengeri gyümölcsei tésztát kérnék kólával - adtam le a rendelésemet.
- Én meg sertésszeletet kérek rizzsel. És iszom én is egy kólát.
- Desszertet esetleg? Van isteni rizsfelfújtunk - szólt a pincér.
- Ó, nekem lesz egy erdei gyümölcsös palacsinta - mondtam.
Paul is ugyanazt a desszertet kérte, mert kiderült, azt ő is imádja. Remek, jön a kajás téma. Az ebédre várva kitárgyaltuk, ki milyen ételt és italt szeret. Paul imádja a húsokat. Én kevésbé. Én szeretem a tenger gyümölcsei dolgokat, ő nem.
- És a halat szereted? - kérdeztem.
- Persze. A tengeri halak a kedvenceim - mondta Paul.
- Cápa? - vigyorogtam.
- Nem arra gondoltam, de tuti, megenném - Paul egy pillanatra elgondolkodott ezen, de aztán azt mondta: - Csak a cápa az nagy.
- Szerintem nektek nem lenne akadály - nevettem, mivel a falka tagjai óriási étvággyal rendelkeznek.
A kiszolgálás jó gyors volt az étteremben, kb. 20 perc múlva már hozta is a pincér a rendelésünket. A tészta istenien illatozott és az íze sem okozott csalódást. A palacsinta porcukorral meghintve maga volt a mennyország. Kellemes ebéd volt és Paul társaságát különösen élveztem. Az ebédet is ő állta teljes mértékben.
- Van itt park? Mert akkor mehetnénk oda - néztem körbe.
- Van, de ahhoz kocsiba kell ülnünk. A város másik részén van a park. Gyere!
A rövid autóút után leparkoltunk a park szélén és elindultunk sétálni. A sárga falevelek táncot jártak a lábunk körül, a szél felborzolta a hajam.
- Kiskoromban is imádtam a szabadban lenni. Sétálni, játszani és most már lovagolni is. Sosem szerettem a társasházakat, ahol be vagy zárva egy csomó idióta emberrel - a múltra gondolva meredtem előre.
- Én nem tudnék városban élni. Egész életemben a rezervátumban éltem, ezt szoktam meg és nem bánom - vont vállat Paul - Most, farkasként pedig különösen felerősödött ez az érzés.
- Elhiszem - kinéztem egy fát, aminek a törzse kettéágazott, és két ember le tudott ülni a törzs elágazásába egymással szemben. Kényelmesen elhelyezkedtem az elágazás egyik részén, Paul velem szemben fészkelődött be.
Így elnézve Pault, boldogság fogott el, és ez a boldogság egyre csak nőtt. Elmosolyodtam és arra gondoltam, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen mindenkivel. Néha megkönyörül rajtunk és megadja a boldogságot...


-----------------------------
Nagy soká megjött az új fejezet, olvassátok és írjatok véleményt! :-) Remélem jól telik ez a kis téli szünet!!!!
Puszi mindenkinek

2011. december 7., szerda

Chapter Five



 Újraéledés I.

 A tengerparti kis pikniket követően kezdett komolyan megváltozni az életem. Miután Paullal szót váltottam a parton, alaposan elgondolkoztam a helyzetemről. Még mindig álomszerűnek tűnt, hogy valakit érdeklek, és sajnos növekvő félelemmel tekintettem az eljövendő időkre. Valahogy nem tudtam magam összekötni a randikkal, meghitt pillanatokkal és az új érzelmekkel... a többiről meg ne is beszéljünk. Egész eddigi életemben mindenféle védőfallal vettem körbe magam, hogy senki ne láthassa meg az igazi, összetört és megnyomorított énemet. Mert az erősek kivégzik a gyengéket, és én erősnek akartam látszani, ezért pedig mindent megtettem, még ha néha pokolian fájt is.
Miután a hétvégét és a következő hétköznapok délutánjait a lovammal töltöttem, kezdtem azt hinni, Paul felszívódott. Nem kerestem és látszólag ő sem keresett. Valahol belül kicsit csalódott voltam, de aztán úgy gondoltam, hogy ha eddig magányos voltam, most sem lesz rosszabb.

Péntek reggel nyögve keltem fel 5 órakor. Utáltam korán kelni, de muszáj volt, hogy átérjek az egyetemre. Félig csukott szemmel kimentem a fürdőszobába, ahol eltöltöttem fél órát. Feldobtam egy kis alapozót, a szemhéjamra sötétbarna színt vittem fel, aztán szempillaspirállal élesítettem a pilláimon. Fürdőköpenyben lebotorkáltam a konyhába, hogy egy gyors reggelit is megejtsek egy forró kávé kíséretében, utána a szobámban felöltöztem, összepakoltam és lesiettem a földszintre.
Meglepetten néztem Samre, aki ráérősen ette a tükörtojásait.
- Nem úgy volt, hogy ma te viszel ki a buszállomásra? - néztem rá kérdőn.
- De, úgy volt - mondta tele szájjal - Viszont tegnap valaki vállalkozott rá, hogy ma elvigyen téged.
- Ki? - én buta, pedig a válasz olyan egyértelmű.
- Paul. Nemsokára itt lesz. Addig foglalj helyet - paskolta meg az egyik széket.
Döbbenten lehuppantam a székre és idegesen majmoltam a táskám fogójával. Sam nyugodtan falatozott, Emily pedig csendesen elkészítette a saját reggelijét is, majd ő is enni kezdett. Kénytelen voltam ott ülni és elővenni a jogi füzetemet, hogy az anyagot nézegessem. Legalább így lekötöttem magam.
Gyomorháborgató 20 perc telt el, ami alatt Sam elment felöltözni, Emily meg elmosogatott. Már éppen kezdtem örülni, hogy Paul mégsem jön, amikor kintről közeledő kocsi hangja hallatszott. A kocsi motorja a ház elé érve leállt. Utána ajtócsapódást hallottam, rá 10 másodpercre meg kopogtak az ajtón.
- Bújj be! - kiáltotta Emily - Szia Paul! - köszöntötte vidáman a fiút.
- Sziasztok! - biccentett Paul, aztán az ajtófélfának támaszkodva rám nézett - Mehetünk?
Ahogy ott állt, hetykén támaszkodva, szívdöglesztő mosollyal az arcán, megdobbant a szívem. A fiú farmert viselt pulcsival és fekete bőrkabáttal.
Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan felálltam és felvettem a csizmámat.
- Igen, mehetünk - bújtam bele a kabátomba. A vállamra vetettem a táskámat, elköszöntem Emilytől és kiléptem a csípős hidegbe - Ó, egy Ford Xantia.
Paul szürke színű kocsija a ház előtt állt, nem kellett messze sétálnom a lépcsőtől. Mielőtt ki tudtam volna nyitni az ajtaját, Paul ott termett és megtette helyemet.
- Nahát, nem halt ki a lovagiasság - mosolyogtam - Kösz.
- Ugyan. Így ismered az autókat?
- Annyira nem. Csak néhányat.
Kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésen, amíg Paul is beszállt az autóba. Finom mozdulattal beindította a motort, betette egyesbe, azzal szépen kigördültünk az útra, ami kivezet a rezervátumból.
- Jól aludtál? - kérdezte.
- Aha. Bár nem akartam ma felkelni. Álmos vagyok.
- Ne is mondd. Sam mostanában meghajtja a falkát, szóval én sem aludtam sokat. Fázol?
- Nem, jó így a fűtés. Ha Sam hozott volna el, most aludhatnál.
- Igaz, de el akartam jönni érted - vigyorgott.
- Eltűntél. A piknik óta nem láttalak - mikor ezt kimondtam, tudtam, hogy rosszul fogalmaztam.
- Ó, szóval hiányoztam? - eresztett el egy bájos mosolyt, amitől majdnem elolvadtam.
- Hát... Jó lett volna beszélni veled - mondtam tétován.
- Miről?
- Bármiről.
- Ha már itt tartunk, holnap délelőtt elmehetnénk együtt valahová - határozottan megelőztünk egy kocsit, aztán újra rám irányult a fél figyelme.
- Oké.
- Hú, ez könnyen ment. Délelőtt 11 megfelel?
- Hogyne.
Az első randi ezennel meg lett beszélve. Ettől kis híján elájultam, mert nem hittem volna, hogy ez bekövetkezik az életemben. Persze amúgy kellemes volt a tudat, hogy randizni megyek.
Észre sem vettem, hogy befordultunk az egyetem utcájába, mert olyan jót dumáltunk Paullal mindenféléről, hogy elment az idő. Grimaszt vágva szedtem össze magam.
- Mi az első órád? - érdeklődött Paul, miután a parkolóba állva leállította a kocsit.
- Jogi ismeretek - feleltem - Nem rossz, érdekes.
- Te tudod.
- Tényleg szeretem! Mindegy. Köszi, hogy elhoztál. Szia!
- Szia.
Lehet, hogy Paul a köszönésnél többre is számított két mondatnál, de tőlem ennyi tellett. Hiszen még nem is randiztunk, hadd várjon. Mindenesetre boldogan vonultam be az előadóba, hogy letudjam a jogi előadást.

A két órányi jog után Emily-vel elmentünk bevásárolni. Az élelmiszerüzletekben összevásároltunk egy csomó szokásos dolgot, közben pedig elcsevegtünk. Mikor elmondtam a nőnek, hogy randim lesz Paullal, Emily átölelt és gratulált.
- Mit veszel fel? - kérdezte rögtön.
- Nem tudom... Valamit - vontam vállat.
- Ne viccelj. Az első randira kell valami jó kis ruha. Úgyhogy irány a ruhabolt!
- Ne máár! - nyafogtam, de Emily hajthatatlan volt.
Egy megbízható boltba mentünk, ahol ruhák tengere várta a vásárlókat. Hosszas nézelődést követően kiválasztottam a barna csizmámhoz egy hosszú, kissé bő barna színű felsőt, amihez világos árnyalatú öv is járt, meg egy fekete nadrágot, ami szorosan tapadt a lábamra. A ruhát felpróbálva úgy láttam, egész dögösen nézek ki, és mivel Emily véleménye is ez volt, megvettem a ruhákat.


Ez Paul kocsija

Ez pedig Kyra ruhája a randira

Remélem, ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket. Igyekszem a fejezet 2. részét is minél hamarabb felrakni.
Puszi

2011. november 26., szombat

Chapter Four

 

Kulcs a szívemhez

Dave volt olyan kedves, hogy megint hazavitt, úgyhogy Emily nyugodtan főzhette a vacsorát. Az úton beszélgettem az indiánnal, de a gondolataim igazából máshol jártak. Lelki szemeim előtt egyre csak Paul lebegett. Szerencsére Dave azt hitte, csak rá figyelek. Hát igen, a suliban már elsajátítottam ezt a tudást.
- Akkor holnap. Jó éjt! - köszönt el Dave.
- Holnap, és kösz a fuvart. Jó éjt! - becsuktam a furgon ajtaját és intettem az indiánnak. Már sötét volt és hideg, besiettem a meleg házba.
- Szia! Milyen volt a lovaglás? - kérdezte Emily a konyhából.
- Jó... - mondtam szórakozottan, miközben lehuppantam az ebédlőasztalhoz.
- Minden rendben? Úgy bámulod az asztalt, mintha másik világban lennél.
- Én csak... találkoztam valakivel - mondtam, de a szavak most valahogy idegennek tűntek.
- Nahát... Mesélj! Ki a fiú? - ült le velem szembe Emily és izgatottan nézett rám. - Hol találkoztatok?
- Az erdőben. Rómeó megijedt az erdőben, aztán feltűnt az a fiú... Bekötötte a kezemet, mert megvágtam valamivel. Kiderült, hogy ő is olyan farkas mint Sam.
Emily arcán először döbbenet futott át, aztán magához tért és előrehajolva rám zúdított egy csomó kérdést.
- Tényleg? Kivel? Mi a neve? Biztos, hogy a falkához tartozik?
- Igen. Volt olyan izés tetoválása is - mutattam azt a helyet a karomon, ahol Samnek van a tetkója.
- Mi a neve? - kérdezte újra Emily, aki szinte már pattogott a széken.
- Paul - böktem ki.
- Ez komoly? - döbbent meg a nő. Nem igazán értette a dolgot.
- Komoly. Paul volt a neve. Tőle ijedt meg a lovam, de odajött, hogy megnézze, nem esett-e bajom. Mikor meglátott, olyan furcsán bámult rám... Azt is mondta, hogy elbűvöltem.
Mindezt sikerült tökéletesen közömbösen mondani. Emily fél percig hallgatott, majd megszólalt:
- Ez csodás! Akkor bevésődtetek!
- Bevésődés? Jah, amiről beszéltetek a múltkor? Hogy akibe bevésődnek, az a párjuk, életük nagy szerelme, igaz társa satöbbi... ? - ebben kételkedtem, aztán belegondoltam Emily és Sam kapcsolatába, és ettől egyszerre ijedtem meg és éreztem magam furcsán.
- Igen, igen! - bólogatott Emily.
- Hát ez... jó. Nem igazán tudom hová tenni a dolgot. De mindegy. Megyek átöltözni.

A lépcsőn felfelé kételkedve ráztam meg a fejemet. Irántam még soha nem érdeklődött senki sem, pedig már 19 vagyok. Sosem mondta még senki, hogy szép vagyok, járjak vele, meg hogy elbűvöltem. Ez teljesen kibuktatott, őrültnek éreztem magam. Na persze, majd pont én bűvölök el egy olyan helyes fiút, mint Paul. Menjenek már...
Ilyen és hasonló gondolatokkal küzdve fürödtem meg a forró zuhany alatt. Hajat is mostam, szóval a hajszárítás újabb negyedóra volt. Végül belebújtam egy melegítőnadrágba, egy szürke pólóba és egy kardigánba. A hajamat felfogtam egy csattal, és elindultam lefelé. Éhes voltam, alig vártam már Emily csodás főztjét.
Ám ahogy becsuktam a szobaajtót, lentről hangok szűrődtek fel. Fiúk hangjai... Úristen, ezek szerint itt van a falka! És ha it vannak, akkor Paul is itt van. Na neee...! Nekidőltem a falnak és hallgatóztam. No meg próbáltam úrrá lenni a növekvő pánikon.
- ... megnézem, hol tart Kyra - hallottam Emily hangját - Biztos nagyon éhes. Mindjárt jövök.
Emily könnyű léptei azonnal felhangzottak. A nő pillanatok alatt feljött az emeletre. Ahogy meglátott a falnak támaszkodva, lehalkította a hangját.
- Mi az? - kérdezte kedvesen.
- Mind.. ott vannak lent? - akkorát nyeltem, hogy Alaszkában is hallhatták.
- Igen.
- Paul is? - nyögtem ki halkan.
- Persze! Na, gyere le! Kérlek! Amúgy is enned kell.
Emily megfogta a kezem és szelíden húzni kezdett.
- Nem lesz semmi baj - mosolygott.
- Magamat ismerve ebben nem lennék biztos.
A lépcső felénél a nő elengedett és mire észhez tértem, már lent álltam az asztal közelében, ahol egy rakás nagyra nőtt indián fiú tömte a hasát.
- Pont jött le, kár volt felmennem - hazudta Emily. Illetve, félig hazudott, hiszen elindultam én... Más kérdés, hogy nem jutottam le rögtön. Emily elkezdte bemutatni a fiúkat, akik mind nagy vigyorral fordultak felém és barátságosan köszöntek. Valami köszönésféle belőlem is kijött, mindenesetre nehezemre esett leülni a helyemre Emily mellé.
Próbáltam normálisan viselkedni és nem észrevenni Paul-t, de magamon éreztem perzselő pillantását. A szívem zakatolt, ahogy kivettem két kis sült csirkeszárnyat a tálból. Mellé lapátoltam egy kevés rizst és némán enni kezdtem. A fiúk közben jókat nevettek, szórakoztak. Minden erőmmel azon voltam, hogy tartsam a frontot és velük nevessek. 
- Kyra, holnap gyere velünk a partra! - mondta Jared, majd beleharapott a húsba.
- Ööö... hát, én... nem tudom, mert megyek a lovamhoz is - hárítottam a felhívást.
- Ne hülyéskedj. Végzel a lovaddal, aztán lejössz a partra.
- Öhm... oké - belül azon imádkoztam, hogy holnap ne legyen ott Paul. Valamiért nem akartam látni őt, másrészről viszont nem tudtam kiverni a fejemből és látni akartam.
Az asztalnál igyekeztem nem rá nézni, ám ez sem sikerült. Mikor ránéztem, összekapcsolódott a pillantásunk. Istenem azok a szemek! Miért kínzol így, istenem!
A végigkínlódott vacsora után gyorsan felhúztam a szobámba azzal, hogy fáradt vagyok. Miután gépeztem egy órát és beszéltem anyámmal mindenféle apró, lényegtelen dologról, tényleg elálmosodtam...

A másnap délutáni parti kirándulás vészesen közelgett, és sajna Dave-nek sem kellett segíteni semmiben. Ezért vonakodva bár, de beültem Sam mellé a kocsiba.
- Emily készíti a szendvicseket meg a többit. Jó móka lesz. Otthon készülődj el, aztán mehetünk is - mondta Sam vidáman.
- Jó - ezt az egy szót is vékonyka hangon ejtettem ki, és ez Sam figyelmét sem kerülte el.
- Figyelj, Kyra... - szólalt meg - Paul gondolataiból tegnap megtudtuk, hogy bevésődtetek. Akartam erről beszélni veled, de elmentél aludni. Nem akartál vele beszélni, ugye?
- Nem - vallottam be őszintén, és röviden összefoglaltam az okaimat.
- Emlékszel, mit meséltem neked erről? Hogy milyen érzés? Tudod, Paul mindent meg fog tenni, hogy boldog legyél. Ha szenvedsz, ő is szenved...
- Tudom, mondtad. De ez nekem idegen. Tehetetlen vagyok. Mit kell tenni ilyenkor? Még sosem volt senkim, aki... - itt elcsuklott a hangom.
- Ne aggódj. Csak tedd, amit jónak látsz - kacsintott Sam.
Minden félelmem ellenére fél órán belül elkészültem, így kocsival lementünk a partra. A tengerparton már égett a tábortűz, körülötte sertepertéltek a fiúk. Mélyet lélegezve szálltam ki a kocsiból,Sam és Emily biztonságos közelében maradva. Mint egy dedós, gondoltam. Jó hogy nem bújok el mögéjük, istenem. Hülyén nézhettem ki, de nem érdekelt.
Viszonylag lazán odaköszöntem a falka tagjainak, és megismerhettem Kim-et is, aki nagyon szimpatikus, kedves csajnak tűnt. És igen, mire észbe kaptam, Paul már ott is volt a közelemben. Rám meredt, amitől égni kezdett a fülem.
- Szia - köszöntem neki oda, még egy halvány mosolyt is megeresztve, ami csúcsteljesítménynek számít.
- Szia - láthatóan felvidult attól, hogy hozzászóltam.
Ahogy körülöttem téblábolt egész idő alatt, az igazából nagyon aranyos volt. Pedig Kim megsúgta, hogy eléggé hamar feldühödik. A tűznél ücsörögve nevettünk és dumáltunk mindenről, ami eszünkbe jutott, és még én is feloldódtam ebben a családias hangulatban. Befaltam egy sonkás szendvicset, két pohár meleg teát is eltüntettem. A csillagok felettünk ragyogtak, a tenger hullámai pedig hangosan verték magukat a sziklákhoz.
- Ugyan, ne csináld! Látod, mennyire töri magát! Szólj már hozzá! - Kim vigyorogva figyelt engem és Paul-t.
- Nem is tudom - súgtam vissza. De Kim könyörgő arcát látva megkönyörültem - Ma van a szerencsenapja.
Összeszedtem minden bátorságomat és azon az alapon, hogy " úgyis én vagyok neki az igazi, mert Sam is megmondta", felálltam.
- Kicsit bámészkodom a hullámokban - mondtam a többieknek és arrébb sétáltam. A tűz fénykörében maradva néztem az eget és a tengert. Lenyűgöző volt.
Számításaim beváltak, mert hamar meghallottam a közeledő lépteket. Paul megállt mellettem, de nem szólt semmit.
- Szép éjszakánk van - mondta.
- Igen. Gyönyörű - tettem hozzá.
- Tudod, tegnap este úgy láttam, nem akarsz a közelemben lenni, viszont ma meg... Összezavartál.
- Nem akartam. Csak megijedtem. De nem szeretnélek kerülni, tényleg - néztem rá.
A tűzfénye táncot járt rézbőrén, ettől olyan tökéletesnek látszott. Nem is értettem, hogy lehetek neki én az igazi.
- Akkor... - némán fürkészte az arcomat, hogy mit mondok még.
- Figyelj, Paul, most nagy dolgot adok neked - mondtam komolyan - Ez szokatlan számomra, szóval nekem nagy dolog lesz az egész.
- Mit? - érdeklődött.
- Kulcsot adok a szívemhez.


Remélem tetszik a fejezet, kérlek, írjatok véleményt! Puszi :-)