A ballagás
A húgom ballagásának napján korán keltem. Elmentem lelovagolni Rómeót, aztán Harley-t sétáltattam meg. Paul elhozta a táskáját, amiben a ruhái voltak, aztán a laptopomon előtt ücsörgött, amíg én elkészültem a fürdőben. Letusoltam, hajat mostam, aztán sminkeltem. Végül beszárítottam a hajamat, hogy jól nézzen ki. Felvettem a piros ruhát, amit erre az alkalomra vettem, hozzá pedig fekete magas sarkút választottam. Paul fekete inget vett fel, fekete nadrággal, amikben irtó dögösen nézett ki.
Mikor kész voltam, rendet tettem a fürdőben magam után és a szobába érve azonnal elkaptam Paul elismerő pillantását. A sötét szempár elsöprő vággyal itta a látványomat. Paul fütyentett, én meg kis híján belepirultam a nézésébe.
- Paul, ne nézz így rám... - motyogtam.
- Egek, szivi, menten ágyba vinnélek, ha nem kéne indulnunk - mondta. Felállt, odalépett elém és apró csókokat lehelt a nyakamba. - Hogy fogom kibírni a napot melletted?
- Simán - feleltem, jót mulatva rajta. - Menjünk, mert még elkésünk.
Felkaptam a virágos táskámat, meg a nagyobb táskát és egy gyors búcsúzás után autóba ültünk. A zene szólt a kocsiban végig. A hosszú út miatt időben indultunk, meg sem álltunk Miamiig, ami alaposan lefárasztott minket.
- Innom kell egy kávét - mondta Paul, ahogy balra fordult.
- Nekem is - a hosszú út miatt úgy éreztem, menten elalszok.
Miami előtt megcsörrent a mobilom. Anyu volt az.
- Szia, Kyra! Menjetek oda, ahol régen csináltattuk az igazolványodat, már csak ott van hely. Minden tele van autókkal a ballagások miatt. Gyertek a sulihoz, ott leszünk!
- Oké.
Elnavigáltam Pault Sheilagh középiskolájának közelébe, leparkoltunk a megadott helyen és 10 percnyi séta után megérkeztünk a sulihoz, ahol nagy tömeg lézengett. Elég meleg idő lett, ezért beálltunk a fák alá, ahogy mindenki más. A pici udvar szerencsére tele volt fákkal, így majdnem az egész udvar árnyékba borult. Idén három osztály ballagott, de vendég az volt bőven.
- Jó ég, a lányoknak egyre kisebb ruháik lesznek! - súgtam Paulnak. A középiskolás lányok Paul láttán elkezdték illegetni magukat, aztán csúnya pillantásokat vetettek rám, mikor meglátták, hogy egymás kezét fogjuk. Irigy szukák.
Valószínűleg Paul is észrevette, de nem kommentálta. Ismét megszólalt a telefonom.
- Kyra - kezdte anyu -, itt vagytok?
- Igen, az udvaron állunk a palánktól jobbra.
- Sheilagh kiborult, mert elkéstünk. Fél órával előbb kellett volna ideérnünk, és a virágátadáson nem volt ott senkije.
- Hoppá - a húgomat ismerve ezt még megkapjuk.
- Mindegy. Most adtuk oda a csokrot neki. Amíg ők körbejárják a sulit, lemegyünk hozzátok.
Ettől a mondattól görcsbe rándult a gyomrom. Jönnek... Paul látta rajtam az aggódást, és megszorította a kezem.
- Nem lesz baj - mondta halkan, és majdnem el is hittem neki.
Ide-oda topogtam Paul kezét fogva, várva a nagy pillanatot. Istenek, mindjárt elájulok. Paulba kapaszkodtam, hogy el ne essek.
- Kyra! - hallottam anyu és mamám hangját. Anyu jól nézett ki barna ruhájában, barna hajával, mamám pedig egyszerű fehér nadrágot viselt zöld felsővel.
- Sziasztok! - megöleltem őket, elengedve szerelmem karját, de a köszönés végeztével ismét belekaroltam. - Ő Paul, a párom.
- Örvendek a találkozásnak - Paul illedelmesen kezet nyújtott nekik. Anyu úgy nézett rám, mintha szellem lennék, de kezet fogott Paullal. Meg sem tudott szólalni. Pont, ahogy sejtettem.
A kínos csend azonnal zavarni kezdett.
- És... hol vannak a többiek? - kérdeztem végül.
- Arrafelé a padoknál. Apád meg nem tudom. - szólalt meg anyu pislogva. Mamám tudott Paulról, ezért őt nem lepte meg a helyzet és barátságosan kérdezgette Pault mindenféle szokásos dologról, mint munka, iskola meg ilyenek.
A tömegben megláttam apámat, a másik nagymamámat és apám nőjét. Paullal odamentünk hozzájuk. Nekik is bemutattam Pault. Ők jobban reagálták le a helyzetet és kitörő örömmel üdvözöltek minket. Apám fogyott az elmúlt években, vettem észre, mikor fesztelen beszélgetésbe elegyedett Paullal. A nője irtó sovány volt, de ahogy tudtam, vega volt, így érthető a soványsága. Nagyim, mert ő nagyi, a másik mama - hát igen, valahogy meg kell őket különböztetni -, szóval a nagyim belesúgta a fülembe:
- Nagyon jól néz ki a párod!
- Köszi! - vigyorogtam rá.
Aztán találkoztunk húgom keresztapjával is, aki profi gépével jött csodás képeket készíteni. Mamám és anyám társaságában vártuk a ballagás kezdetét. Lassan leszállingózott a három osztály. A húgom erősen sminkelve, világos barnára festett hajjal, fekete miniszoknyában és barackszínű pánt nélküli felsőben, aminek mellrésze túl sokat mutatott szerintem.
Az óriás műszempilláktól összeszűkültek a szemeim, miközben megmutattam Paulnak, hogy ő a húgom.
A ballagási ceremónia a szokásos unalmas beszédek tömkelege volt. Alig vártam, hogy vége legyen. Sokan felsóhajtottak, amikor végül befejezték a ceremóniát és mindenki elindult valamerre. Anyám és mamám a húgomhoz siettek. A beszédek alatt feltűnt a húgom mellett ülő kopasz srác, aki a ceremónia után úgy beszélt a húgommal és úgy nézett rá, hogy az gyanús volt. Alig pár hete szakított Sheilagh a barátjával, aki csodás fiú volt, erre már jön a következő?
- Menjünk ki - mondtam. A padoknál megkerestük a rokonaimat; mamám testvérét, aki rákos betegsége ellenére virult most, húgom keresztapjának anyját és testvérét. Pault ismét bemutattam. Úgy láttam, Paul mindenkinek tetszett, sőt néhány rokontól igen elismerő pillantásokat kaptam. Akik tudták, min mentem keresztül az elmúlt években, azok főként örültek a boldogságomnak.
- Sheilagh mindjárt jön - jött oda anyu és mama, valamint a másik oldalról apám, nagyim és apám nője. Apám nője szerencsésnek mondhatja magát, hogy viszonylag ilyen kulturált család vagyunk, hiszen mindenki kellő udvariassággal bánt vele, annak ellenére, hogy apám megcsalta anyámat, nem vele, de megcsalta sok éven át.
Amikor húgom belibbent körünkbe, hirtelen feszélyezve éreztem magam. Azok a nagy műszempillák annyira természetellenesen néztek ki rajta, hogy rossz volt ránézni is, de ha neki tetszik... Készült pár fotó a rokonokkal, jött a szokásos fényképezési láz, kattogtak a gépek, aztán húgom odakiáltott valakiknek és magas sarkú cipőjében topogva elrohant. Kisvártatva két fiút hozott magával. Kettőt? Mi van? Az egyik az a srác volt, aki mellett ült, a másik izmos srác volt, de vele csak egy kép készült, és el is tűnt. A kopasz fiú viszont maradt és úgy bánt a húgommal, mintha együtt lennének, pedig nem. Legalábbis nem tudtam róla.
- Induljunk az étterembe - szólt anyu és mindenki elindult a kocsikhoz. Az étterem a városon kívül volt, mert máshol nem volt hely, ott is sokan voltak már.
Hangulatos kis hely volt, pont arra volt, amerről jöttünk Paullal. Leparkoltunk, én meg a magas sarkúban tipegtem a fűben, Paulba karolva, nehogy elzúgjak. Miután épen beértem, a pincér a hosszú asztalhoz vezetett egy külön teremben, amiben csak mi voltunk. Én húgom és Paul közé ültem, szemben velem apám és barátnője.
Kisvártatva kihozták az italokat, majd odaértek a hatalmas vegyes tálakkal, amik roskadoztak a húsoktól és egyéb főtt ételektől. Elvigyorodtam, mikor Paulra néztem, mert tudtam, mennyire szeret enni. Hiszen farkas...
- Na, most egyél! - mondtam neki nevetve.
- Eszek is - vigyorgott vissza.
A vacsora kellemesen telt; mindenki beszélt mindenkivel, kattogtak a gépek, nevetés és jókedv szállta meg a termet. Később hoztak hatalmas méretű, gazdagon töltött réteseket, amiktől elakadt a lélegzetem és habár tele voltam már, benyomtam egyet.
- Ez isteni - motyogtam két falat között. Paul kettőt evett.
A családomra büszke voltam, hogy elfogadták Pault és beszéltek vele. Éjfél körül mentünk el. Anyuékhoz mentünk, ott alszunk egy éjszakát. Paul segített anyunak két tálat elhozni, mivel elhoztuk, ami kaja megmaradt. Én a maradék rétest cipeltem.
A házba érve lepakoltunk, benyomtunk még egy-egy rétest. A húgom elment a városba bulizni, mi pedig Paullal lefürödtünk és ágyba bújtunk a volt szobámban. A fejem a mellkasán pihent, karjai körém fonódtak, egyik kezével a hajamat simogatta.
- Milyen a családom? - kérdeztem tőle.
- Jófejek, de tényleg.
- És őrültek - kuncogtam.
- Csak amennyire te - mondta gonoszan.
- Hah! - rácsaptam a mellkasára, mire megmozdult és a következő pillanatban alatta voltam; a matrac benyomódott a súlyunktól, ahogy fölém hajolt. A nyakamba csókolt és a hasamat cirógatta, aztán a számat vette birtokba.
- Ne... - nyögtem. Még anyu meghallja.
- Csendben leszünk... - suttogta.
---------------------------------------------------------
