16. fejezet

Harley

Álmomban sötétség honolt. Az árnyak alapján valószínűleg egy erdőben voltam. Síri csend honolt és semmit nem láttam. Ahogy kezdtem megszokni a helyzetet, hirtelen hangos és velőig hatoló vonyítás törte meg a csendet. A farkasvonyítás hosszú, félelmetes és figyelemfelkeltő volt. Aztán újabb vonyítások csatlakoztak az elsőhöz és csodálatos kánont adtak elő.

Mellettem valami megmozdult és susogott. A szemeim felpattantak és tágra nyílt szemekkel meredtem a sötétbe. A szeme sarkából egy árny mozgott. Odakaptam a tekintetemet, hogy reagálni tudjak, és mint akit kötélen rántottak meg, felültem.

- Nyugi, én vagyok - suttogta Paul.

- Mi van? Jézusom, megijesztettél! - sziszegtem álmosan. Paulra néztem, aki felkelni készült. - Te meg hová mész?

- Nem hallod? Valami baj van - mondta Paul és felállt.

Nem is kellett hallgatóznom, hogy rájöjjek, a vonyítások nem álombeliek, hanem valóságosak. A falka tagjai üvöltenek. Samék szobájából valaki halkan kilopózott és elindult lefelé a lépcsőn.

- Maradj itt, Kyra. Majd jövök - Paul egy csókot nyomott az arcomra és elviharzott.

Álmosan néztem utána, majd visszahanyatlottam a párnára és elaludtam. 

A kaparó hangok egyre erősödtek, ahogy ébredeztem. Csak nem Paul az? Felkeltem és pillanatnyi értetlenséggel bámultam a sovány kutyára, aki az ajtómat kaparta. Biztosan ki kell mennie.

- Gyere szépen - kerestem egy madzagot, ami éppen a fürdőköpenyemhez tartozott és a puha anyagot a nyakára tettem, így csináltam átmeneti pórázt.

A kutya szinte rohant lefelé, alig győztem utána menni anélkül, hogy el ne rántott volna. Meg sem álltunk az udvarig, ahol levettem róla a kötelet. Amíg vacogva vártam, hogy elvégezze a dolgát, felbukkant Sam kocsija hangosan bőgve és megállt a terasz előtt. Emily szállt ki belőle. Biztosan a városban volt bevásárolni.

- Szia! - köszönt és a kutyára nézett.

- Szia! Hová rohantak Samék? - kérdeztem.

- Nem tudom - csóválta a fejét Emily. - Csak a vonyításokat hallottam. Sam pedig elrohant. Azóta se jött haza. Remélem, jól vannak mindannyian.

- Én is remélem - a gyomrom görcsbe rándult, mert a fejemben megjelent egy vámpír, aki a farkasok fölé hajolva készül belőlük kiinni az életet. Megborzongtam és megráztam a fejemet. - Segítek bepakolni.

- Azt megköszönöm.

Emily négy zacskónyi élelmiszert vásárolt, amit perceken át pakoltunk el a konyhában. Miután végeztünk, kisiettem az udvarra. A kutya a bokrok között szaglászott. Leguggoltam és kedves hangon hívni kezdtem.

- Gyere ide, kutyus! Emily vett neked konzervet. Éhes vagy? - gügyögtem az állatnak, aki komótosan odajött hozzám.

Emily egy tálra kirakta a kutyakonzerv tartalmának egy részét, a kutya pedig azonnal habzsolni kezdte az ételt. Főztem egy kávét, amíg Emily tükörtojást készített kettőnknek. Reggeli közben a szokásos témák merültek fel.

- Találtam Port Angelesben egy helyes menyasszonyi ruha boltot. Nemrég nyíltak és a katalógusuk szerint nagyon szép darabjaik vannak jó áron. Nem kísérnél el ma délután? - Em beleharapott a kenyérbe.

- De, elkísérlek. A kutyának is venni kell cuccokat.

A finom reggeli után elvégeztem napi teendőimet és immár egy jobb rögtönzött póráz-nyakörv kombinációval sétálni vittem a kutyát, miután megfürdettük. Séta közben elkezdtünk megismerkedni egymással, és azon töprengtem, mi is legyen a neve. Valami hozzáillő, vagány nevet akartam neki adni, nem pedig olyan unalmas, sablonneveket mint a Lucky.

Az erdő kezdett csendesedni, ahogy beköszöntött a hideg. A vastag avarban élvezet volt sétálni. A kutya az avarba túrta az orrát és úgy ment előre.

- Lehetne a neved Caesar is... vagy Malcolm... nem, ezek nem jók... - nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz nevet adni egy kutyának.

A kutya hirtelen megdermedt és vészjósló morgásba fogott. Oldalra meredt. A szívem először kihagyott egy ütemet, utána hevesen verni kezdett.

- Paul? - ha ő az, megfojtom, amiért ijesztget. - Gyere elő, nem szeretem, ha ezt csinálod! Paul!

A sűrű bozótoson nem tudtam átlátni. Talán a falka egyik tagja. Vagy valami kis állat. A bozótos reszketni kezdett, a lábaim pedig belegyökereztek a földbe. Egy pillanatra mintha egy pirosan izzó szempárt láttam volna, de mire jobban megnézhettem volna, eltűnt. A kutya abbahagyta a morgást.

- Menjünk innen, gyere gyorsan - mondtam a kutyának és futva indultam meg. Jó ideig futottam és akkor álltam csak meg, mikor már tudtam, hogy közel vagyunk a házhoz. A kutya lihegett és én is alig kaptam levegőt.

Azonnal a biztonságos házba mentem, ahol Em főzött. Csodás illatok lengték be a házat.

- Mi az? - nézett rám a nő. - Baj van? Kyra?

- Én jól...jól vagyok - nyeltem. - Csak, valami mozgott odakint és inkább eljöttem.

- Jó ég! Nem kellene mászkálnod. A fiúk is elrohantak valamiért, ki tudja, mi van odakint.

- Tudom. De nem történt semmi. Segítek főzni.

Délutánra a fiúk még nem voltak sehol. Emily, én és a kutya felkerekedtünk. Elsőként a ruhaboltot néztük meg, ahol fél órát elnézelődtünk. Emily egy ruhát talált, amit félretetetett, hogy legyen ideje este eldönteni, azt a ruhát akarja-e. Utána a kutyás boltba mentünk, ahová már a kutyát is magunkkal vihettük. Vettünk neki két tálkát, egy barna színű nyakörvet, és egy bőr pórázt. Az eladó ajánlásával kutyatápot és konzervet is a kosárba tettünk.

- Na, most már jó dolgod lesz nálunk - mondta Emily a kutyának, miután kijöttünk az üzletből. Útban az állatorvos felé neveket vetettünk fel.

Harley... a tökéletes név. A kutyus neve Harley lett.

Az állatorvosnál hamar végeztünk. A pikárdiai juhászkutya hivatalos neve Harley. Büszkén jöttünk el dokitól, és vidáman mentünk haza. 

Amint beléptünk a házba, az asztalnál megpillantottuk Samet és Pault. Tömték magukba az ételt.

- Jól vagytok? - kérdeztük egyszerre Emily-vel. - Mi történt?

Sam lenyelte a falatot és tömören válaszolt:
- Riasztás volt. Vámpírok hatoltak be a rezervátumba.

- A helyiek? - nyaggattam.

- Nem, szívem - felelt Paul. - Idegen vámpírok voltak. Nem sikerült elkapni őket.

Evés után Paullal felmentünk a szobámba. Hiába kérdezgettem, nem sok mindent húztam ki belőle.

- Biztos, hogy elhagyták a rezervátum területét? - kérdeztem óvatosan.

- Igen. Miért?

- Mert én láttam egy vörös szempárt, mikor délelőtt a kutyával sétáltam...

Paul először nem szólt semmit, csak bámult rám. Aztán kitört:

- Kyra, megmondtam, hogy ne menj sehová!

- Azt nem mondtad - tiltakoztam.

- Jó, lehet hogy nem mondtam, hogy maradj itt, de gondolhattál volna rá! Azt hittem, nem kell mondanom.

- A városba is bementünk.

- Az más. Ott emberek vannak, sok ember, fény és segítség - Paul idegesen fészkelődött az ágyon. - Délelőtt még üldöztük őket. Csoda, hogy nem öltek meg.

Válasz helyett bekapcsoltam a laptopot és oldalakat böngésztem a neten.

- Jön a vizsgaidőszak - sóhajtottam. - Megint lesz mit tanulni. Ráuntam a tanulásra.

- Nem hiszem, hogy neked akadály lenne a tanulás.

- Nem az.

- Ez a helyes válasz. Tényleg, mi lett a kutya neve? - bökött Paul a földre terített pokrócokon alvó kutya felé.

- Harley.

- Harley.... Jó kis név - Paul akkorát ásított, hogy ettől nekem is ásítanom kellett. - Kifáradtam. Aludnom kell.

- Jó. Én még megnézem a tételeket a tantárgyakból.

Paul szinte azonnal elaludt. Jómagam csak 2 óra múlva követtem őt. Amint lefeküdtem, Paul erős karjai körém fonódtak és hozzám simult. Nem is sejtettem eddig, hogy milyen jó érzés, mikor van kivel feküdnöd és kelned.

Alkonyat: Hajnalhasadás II.

És igen, november 16-tól bárki megnézheti a világhírű bestseller legutolsó részét. Tegnap mentem el a moziba megnézni a filmet. Több oldalon elég lehúzott kritikákat írtak a filmről, nem tudtam, mire számítsak, egy dolgot kivéve: minden szék foglalt volt, a terem tele volt nézőkkel. Többnyire persze nők és lányok jöttek, de azért egy-két fiú és férfi is bátran bevállalta a filmet (vagy nem volt választásuk).

A film elején a nevek felsorolása jó hosszúra sikerült, ezalatt tájképeket és közeli felvételeket mutattak, amik nagyon csodálatos látványt nyújtottak, de én a filmet nézni jöttem, nem tájképeket. Nagy nehezen elkezdődött a film. Maga a film megtartotta humorosságát, főleg az elején és közepén voltak poénok. Személy szerint engem a nyálas, romantikus jelenetek nem érdekeltek, hidegen hagytak, Edward és Bella virított párat meztelenül...

Jacob vetkőzése sem maradhatott el, Charlie szegényt tökéletesen megértettem a vetkőző fiú láttán :-D. A jó, hogy Charlie egész jól feldolgozta az igazságot, és hát Charlie mindig is kedvenc szereplőm marad. Ilyen apát én is elfogadnék.
Alice még mindig elbűvölő csaj, hozta a formáját és továbbra is a kedvencek listáján szerepel. Alice az Alice marad.
Sajnálatos módon Paul nem volt benne emberi alakban a filmben, pedig megnéztem volna, ahogy Jake beveri az orrát szegényemnek. Gyászolni való, hogy nem láttam a filmben :-(.
Na de a sors intézkedett, hogy ha Paul nincs benne, találjak vigaszt. Azt hiszem Garrett a vámpír neve, aki iszonyat jóképűen néz ki, totál elolvadtam tőle. Imádom a férfias férfiakat, szóval nagy-nagy kedvencem lett :-D.
A film végén egy irtózatos szívatást csináltak, aminek végén a közönség együtt nevetett fel, hogy "Ó, ez nem is történt meg igazából!" Na, többet erről nem beszélek, mert aki nem látta még a filmet, nem lövöm le neki a részt. De én kezdtem megijedni, hogy ennyit változtattak a filmen, pedig nem.
Reneesme annyira szép kislány, hogy jó ránézni. Tényleg egy aranyos kiscsaj, akit csak imádni lehet.
A film végén a romantika megint nem maradhatott el, de voltak benne isteni farkasos jelenetek, amiktől libabőrös lettem. Bella szerencsétlenkedése most sem maradt el, de hát ez vele jár, azt hiszem.
Ha van még véleményetek, kritikátok vagy bármi, írjatok! Puszi

15. fejezet

Új barátok

A Paullal való vacsora istenien telt. Szerény jómagam rántott camembert sajtot rendeltem áfonyás szósszal, Paul pedig húst halmozott hús hátán.

Másnap az egész napot a lovakkal töltöttem, mert Rómeóra is várt az edzés, és a többi lóra is. Szegény Dave bármennyire szereti a lovakat, de nem ért hozzájuk olyan szinten, ezért egy silány alapbelovaglásnál többet nem tud nyújtani. Ez pedig meglátszódik a lovakon, amiket lovagolnak vagy el akarnak adni. A napi terv legfontosabb része egy Talizmán nevű kis termetű fekete ló volt, aki rendkívül érzékeny lélekkel rendelkezett. Dave egy éve adta el, de nemrég visszahozták a lovat, mert bajok voltak vele. Most az egykor nyugodt Talizmán tisztára idegbeteg jelleget vett fel, mindentől fél és megijed, ezért a lovaglását nagyon óvatosan és biztatóan kellett csinálnom.

- Hétvégén jönnek megnézni Talizmánt. Szeretném, ha kicsit felkészítenéd rá - mondta Dave.

- Igen? - kérdeztem - Mennyire ért a lóhoz a lehetséges tulaj?

- Nemigen - vallotta be Dave.

- Dave, Talizmánt nem lehet odaadni bárkinek. Neki olyan lovas kell, aki helyesen tudja kezelni az érzékeny lelkivilágát, aki nyugodtan, határozottan és biztatóan tudja őt lovagolni. Valamint egyedül nem tartható. Látod, hogy jött vissza szegény. A régi helyén többször is megverhették.

Dave nem szólt egy ideig, hanem Talizmán sörényét kezdte bontogatni az ujjaival.

- Igazad van - mondta végül. - Mihez kezdenék nélküled? Nem értek én annyit a lóhoz...

- Az nem baj - szóltam. Talizmán hallhatott valamit, mert hirtelen megugrott. - Cssss, nyugi!

Visszavittem a kis heréltet a legelőre, ahol azonnal a többi lóhoz csapódott. Rómeót már lelovagoltam Talizmán előtt. Hosszú nap áll előttem a következő 4 lóval...

Este fáradtan ültem le a laptop elé, nem törődve azzal, hogy nagyiék odalent vannak. Kellő időt töltöttem velük, úgyhogy miért ne jöjjek fel a szobámba? Megnéztem a leveleimet, amik az egyetem hülyeségeivel és reklámokkal voltak tele. Aztán észrevettem, hogy a net másik lapja villogni kezd. Írt valaki.

Izgatottan váltottam át a villogó lapra és néztem rá a Chat-ablakban megjelenő névre, de csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy senki értelmes emberfia nem írt. Csak egy lány osztálytársam volt az, aki szinte mindenkit idegesített, engem is, de én viszonylag jóban voltam vele és elnyomtam a negatív érzéseket. Most azonban fintorogva köszöntem neki és leírtam, hogy nincs velem semmi különös. Jaj, ez a tipikus sablonszöveg, ugye? Hányszor írják és írjuk ezt? Udvariasan visszakérdeztem, ő hogy van, de közben lovas honlapokat böngésztem.

Jó 5 perc múlva visszaírt ezzel a szöveggel:

" Mesélj!!!"

Mi van? Mégis mit meséljek én neki este 9-kor? Esti mesét? De most komolyan... Válaszom ennyi volt:

" Sötét van és este. Hideg van."

Na, ezzel kezdj valamit.

" Tovább!!! :-)"

Tovább? Hagyjon már.

" Voltam a lovaknál, 6 lovat lovagoltam ma és sajog mindenem."

Ennyit kapsz, kész. Nincs kedvem vele csevegni. Szerencsére itt befagyott a társalgás és noha mindkettőnk elérhető volt a neten, egyikünk sem írt többet. Nyugodtan olvashattam tovább az oldalakat. Az eladó lovakat alaposan átnéztem és a jónak tűnőket felvettem könyvjelzőbe. Ekkor kopogtak az ajtómon.

- Bújj be - mondtam. Reméltem, hogy Paul az, habár ő ma egész este járőrözni volt.

- Helló - jött be Ben. Ó, anyám...kérlek, üss le.

- Mit akarsz? - kérdeztem a képernyőre meredve.

- Gondoltam, felnézek egy kicsit. Hogy ne légy egyedül.

- Szeretek egyedül lenni.

- Mit nézel? - Ben közelebb lépett, de egy szúrós pillantásomra megtorpant és onnan leste a laptopot.

- Eladó lovakat - sóhajtottam. - Napok óta gondolkozom Rómeón. Ugyanis Rómeó sosem lesz olyan jó, ő inkább hobbilónak való. Lehet, hogy el kell adnom, ha komolyan akarok versenyezni. De még nem tudom, mert nem szívesen válok meg tőle.

- Értem. Nem akarsz filmet nézni? Hoztam párat és van hordozható lejátszóm is.

- Nem, kösz.

- Kyra, kérdezhetek valamit? - Benre pillantottam és bólintottam.

Ben leült a székemre és a semmibe bámulva formálta a szavakat.

- Érezted már úgy, hogy senkinek sem kellesz? Mármint, tudod, hogy senki nem szerelmes beléd és csúnyának érzed magad, pedig lehet, hogy nem vagy az. Én tudom, hogy csúnya vagyok - nézett rám szomorúan. Ettől abbahagytam a pötyögtetést és ráfigyeltem. - Olyan jó lenne végre valami szép lányt találni. Vagy kedveset inkább, nekem a belső számít igazán. Kereshetnék a hálón is párt, de úgysem jönne össze. Teljesen ki kéne photoshoppal preparálni, hogy bárki rám nézzen. Egyetemen tanulok, ott van egy csomó lány, de egy sem tekint férfinak.

Basszus, erre mit mondjak? Mondjam a szokásos "Majd lesz valakid" szöveget? Attól nem fogja magát jobban érezni. Ezt Ben is észrevette, mert elmosolyodott.

- Te nem szólsz semmit - szólt.- Mindenki rákezd ilyenkor a hülye mondásaira, amiket már ezerszer hallottam.

- Tudom. Ezért nem mondtam - -feleltem. - Sajnálom Ben, de nekem itt van Paul és szeretjük egymást.

- Jó, értem és látom. Senkit nem akarok szétugrasztani.

Ben olyan szomorú képet vágott, amit én anno, és ettől új megvilágításból láttam őt. Egykor én is átéltem ezeket az érzéseket.  Sajnáltam őt, de nem mutattam ki, mert attól csak még szarabbul érezné magát.

- Ben, milyen filmjeid vannak?- érdeklődtem.

Ben szerencsére tudta, hogy a filmnézés a részemről csupán kedvesség volt, ami ott kimerült, és nem lettem hirtelen szerelmes belé. Ezt nagyon jól tudta, nem kellett felvilágosítanom. Megnéztük az Álcsalád című filmet. Nevettünk, olykor pedig röviden elbeszélgettünk.

A film után Ben megköszönte a filmezést és távozott. Nem is annyira borzalmas srác, tényleg megérdemelne már valakit. Felötlött bennem az a hülye ötlet, hogyha látok hozzá hasonlót az utcán, akkor leszólítom és összehozom őket. Micsoda ötlet... A végén még kerítőnő leszek.

A következő nap délelőttjén Paul javában húzta a lóbőrt, és nem akartam zargatni. Ezért Emily elvitt Dave-ékhez, ahol lóra ült és egy órát lovagoltattam a nőt. Aztán Emily elment, én meg ottmaradtam dolgozni. Egy helyi lány is oda járt lovagolni, és elbűvölt tekintettel figyelte, ahogyan lovagolom Talizmánt. Mikor szárat dobtam a lónak, hogy kinyújtózhasson, megszólalt:

- Olyan szépen lovagolsz. Bár én is tudnék így - mondta álmodozva. - A te lovad Rómeó, nem?

- De igen, az enyém - mivel láttam már lovagolni a lányt, támadt egy ötletem. Odasétáltam hozzá Talizmán nyergében és lehajoltam. - Kyra vagyok.

- Tess - rázta meg a kezem a lány.

- Nincs kedved kilovagolni velem? Rómeó ma csak lazít.

- De. Bár eddig csak kétszer voltam tereplovagláson.

- Kapsz egy nyugodt lovat. Mámort ismered, nem?

- Persze, sokat ültem rajta.

- Na, ő jó lesz odakintre.

Talizmán után Rómeót hoztam ki és Tess mellett ápoltam és szereltem fel a lovamat, aki majd kicsattant a tereplovaglás gondolatától. Mikor elkészültünk, nyeregbe szálltunk és elindultunk. Jó másfél órás tereplovaglás lett a végén.

Éppen hazafelé sétáltunk a lovakkal, mikor Tess megszólalt:

- Ott egy kutyus.

- Hol? - kaptam fel a fejemet.

- Az árokban - mutatta a lány.

A bal oldalán az útnak egy árok volt, és benne egy barna színű kutya feküdt. Nagyon rosszul nézett ki. Megállítottam Rómeót, a földre ugrottam, a szárat pedig Tessnek adtam. Az árok nagyon csúszott mert esett az eső, de óvatosan mégis lemásztam. Közben folyton beszéltem a kutyához, végül is akár vad is lehetett. A kutya csak nézett rám a nagy szemeivel és nem mozdult. Odakúsztam hozzá és lassan megsimogattam.

- Hé, milyen szép kutyus vagy! - mondtam szelíden. A kutya borzasztóan sovány volt, az egyik lábán pedig seb éktelenkedett. Valaki kidobhatta.

Szépen a karjaimba vettem a kutyát, aki szó nélkül tűrte, és nagy nehezen felkapaszkodtam vele az útra.

- Jaj, szegény! - kiáltotta Tess.

- Tess, feladom neked egy kicsit, oké?

- Jó.

A kutya azt is tűrte, hogy feladjam Tessnek egy ló hátára. Aztán nyeregbe pattantam és ügyesen átvettem a kutyát, majd elhelyeztem magam előtt, de végig magamhoz szorítottam egy kézzel. Rómeó nem bánta, hogy potyautasa lett. A kutyus néha felnézett rám, de végig nagyon nyugodt volt. Szinte túl nyugodt.

Visszaérve letettem a földre a kutyát, míg elláttam a lovamat. Meglepően láttam, hogy a kutya mindig sántikált utánam és nyüszítve próbált három lábon utánam jönni egy kis simogatásért. Tess-szel is így viselkedett, viszont Dave-re rámorgott.

Este Paul jött értem kocsival. Tess előbb elment és megbeszéltük, hogy tartok neki órákat. Paul egy hosszú, szenvedélyes csókkal köszöntött.

- Lesz egy potyautasunk. Rómeó simán elhozta a nyergében velem - mondtam.

- Mi van? - nézett rám értetlenül Paul.

Felkaptam a sovány és piszkos kutyát, és elmeséltem, hogyan hoztam ide. Kapott egy kis kaját és vizet is, a sebet pedig lefertőtlenítettük.

- Tedd be előre, elfér a lábad között - szólt Paul és jelentőségteljes pillantást vetett egy ágyékom felé.

- Paul! - szidtam, de csak játékból. Beemeltem a kutyát a kocsiba és beültem az anyósülésre.

A kutya ismét nyugodtan viselkedett. Otthon mindenkire morgott eleinte, de egy kis idő múlva, hogy jó helyen van és már nem félt. Sam és Emily örömmel megengedték, hogy megtartsam.

- Milyen fajta lehet? - kérdezte Sam.

- Pikárdiai juhászkutya - feleltem, mert sok kutyafajtát ismertem. - Csak sovány és koszos, ezért nem olyan jól néz még ki.

A lefekvés új értelmet nyert, amikor Paul bebújt mellém az ágyba, a kutya pedig a lábunknál aludt a földön.

- Holnap le kell vinni állatorvoshoz - mondtam ásítva.

- Oké. Nézd meg, mikor rendel és elvisszük.

- Ühümm... - odabújtam Paulhoz, aki átkarolt és két puszi után mindketten mély álomba zuhantunk.

-----------------------------------------

Ilyen Kyra kutyája. Szerintem nagyon édes fajta, filmekben láttam már ilyen fajtájú kutyákat.

14. fejezet

Kiruccanás

Álmodtam. Álmodtam egy tengerpartról, pálmafákkal, élénk kék sós vízzel, puha homokú parttal és egy nyugággyal. A virágokkal díszített nyugágyon pihentem lehunyt szemmel és hallgattam a tenger vizének halk morajlását, az enyhe szellő békés fújdogálását. A napfény ezer ágra sütött, de nem bántam. Inkább élveztem, ahogy a napsugarak a bőrömet cirógatják. Aztán éreztem, hogy mellettem egy meleg, erős, izmos test fekszik és egy kéz lágyan simogatni kezdi az arcomat. Mintha én lennék a világ királynője...

- Kicsim... - szólt egy halk, mély férfihang valahonnan távolról, és mégis közelről, miközben az ujjak tovább siklottak az arcomon.

A szemem kinyílt és álmos tekintettel néztem fel a férfira, aki nem volt más, mint Paul. Elmosolyodtam és a fülem mögé próbáltam simítani kócos tincseimet. Elég muris látvány lehetek reggel, ébredés után, de Paul mosolya nem gúnyos volt, hanem olyan édes.

- Szia - suttogtam és a mellkasára hajtottam a fejemet. Mutatóujjammal láthatatlan köröket rajzoltam izmos felsőtestére. Öt perc múlva megkérdeztem, hány óra.

- Délelőtt 11 van - felelte Paul.

- Mi?! - ültem fel hirtelen. - Ez komoly? Ne szívass! - Az éjjeliszekrényről felkaptam a telefonomat és megnéztem a kijelzőt. - Basszus, igazat mondasz.

- Azt hitted, direkt mondok rossz időt? - Paul is ülőhelyzetbe helyezkedett és átölelt, puszit lehelve a nyakam hajlatába.

- Nem, de nem hittem volna, hogy ilyen sokáig alszok. Nagyi itt van már? Mindig korán szokott jönni.

- Úgy hallottam, itt van. És a többi is, azzal a nyomorulttal együtt.

- Nyugi! Megreggelizünk, elkészülünk és megyünk is, oké? - nyomtam egy puszit a szájára.

- Okéééé - mondta ásítás közben és nyújtózkodott egyet.

A kockás hasa, izmos mellkasa és a feszülő izmok láttán elkerekedett a szemem, és legszívesebben végigsimítottam volna rajta, mint valami egzotikus tárgyon.

- Megyek fürdeni - kászálódtam ki az ágyból, aztán összeszedtem a cuccaimat és egyenesen a fürdőbe mentem.

A forró zuhany a kissé hűvös időben felfrissítő és melengető volt. A reggeli forró zuhanyzást semmi pénzért nem adnám soha. Ez olyan, mintha a kávét vonnák meg tőlem reggelente. A napom már nem lenne olyan jó nélküle. Szinte sajnálkozva zártam el a csapot és tekertem magam köré a törülközőt, mert egész nap el tudnék lenni a zuhany alatt. Megtörülköztem és gyorsan a ruhámért nyúltam, de ujjaim semmiféle ruhaanyagot nem tapintottak.

- Mi a fene? - motyogtam. - Behoztam a ruhámat, emlékszem.

Körülnéztem, hátha máshová tettem le mindent, de sehol semmi ruha. Akkor hová tűntek? Várjunk csak.

Berobbantam a szobámba egy szál törülközőben és Paulra meredtem.

- Te! - mondtam feléje indulva.

- Mi én? - kérdezte ártatlanul.

- A ruháim! Elloptad a ruháimat, miközben zuhanyoztam! - vádlón meredtem rá. - Add vissza őket, mert így  fázom.

- Fázol? - kérdezte, mintha nem ismerné ezt a szót. Persze, ő nem fázik, mert magasabb a testhőmérséklete.

- Igen, fázom.

- Akkor gyere ide és felmelegítelek - felállt az ágyról, elém lépett és csábító mozdulatokkal átölelte a derekamat, majd csókokat nyomott a nyakamra, kulcscsontomra és az arcomra. Hülye lettem volna ellökni magamtól, így hát karomat a nyaka köré fontam és ajkaimmal megkerestem az övét. Hol lassúbb, hol gyorsabb csókolózásba kezdtünk, nyelve gyakran átvándorolt az enyémhez, hogy vad táncba fogjanak. Éreztem, ahogy Paul ujjai egyre lejjebb kalandoznak, míg elérték a törülköző alját, ahol aztán a nedves anyag alá tévedtek. Hihetetlenül jó érzés volt. A keze a törülköző alatt, másik keze pedig szorosan magához húzott. Kínzó nyilallás fogott el a hasam alatt, és szerettem volna visszabújni az ágyba.

- Várj - suttogtam levegőért kapkodva. - Ne most, jó?

- Jó, persze - mosolygott.

Ezt imádtam benne annyira. Sosem kényszerít olyasmire, amit nem akarok megtenni. Megérti, hogy még nem állok készen a dologra és nem ilyen helyzetben akartam elsőnek együtt lenni vele. Paul elővette a takaró alól a ruhámat a fehérneművel együtt. A fürdőszobába visszamenve felöltöztem, egy ideig még ténykedtem és mire visszaértem a szobába, Paul már menetkészen ült az ágy szélén.

- Jól fog esni egy kávé - mondta a fejét vakarva.

- Az nekem is.

Paul felállt, hogy megigazíthassam az ágyneműt, utána pedig egy hosszú csókot adott. Egymásra mosolyogtunk és kézen fogva mentünk le a lépcsőn. A házban senkit nem láttam, viszont az ablakon kinézve tényleg ott ácsorgott mindenki a teraszon. Nem nagyon foglalkoztam velük, mert a kávé már várt rám. Elővettem a szekrényből a bögrémet, meg egy másikat és mindkettőnknek töltöttem a még meleg kávéból.

- Pirítós? - kérdeztem.

- Megfelel. Segítek kipakolni. - Paul kinyitotta a hűtőszekrényt és elővette a vajat, felvágottat, paradicsomot, paprikát, tejet és sajtot, valamint a tartóból a kenyeret. Az asztalra tettem két tányért, két kést és kanalat és a két bögrét a kávéval, amiknek az illata belepte a konyhát.

Éhesen és a kávéra kiéhezve ültünk le reggelizni. Szerencsére a reggelit békésen, nyugodtan el tudtuk fogyasztani, senki nem jött be a házba. Míg én elmosogattam, Paul visszarakosgatta az ételeket a helyükre.

- Akkor irány a tengerpart? - tette fel a kérdést Paul a pultnak támaszkodva.

- Aha - feleltem és elzártam a csapot, majd letöröltem a vizet a pultról. - hozom a telómat.

Felszaladtam az emeletre a telefonért, és a hideg miatt felvettem a barna kabátomat, amit még a múltkor vettem. Divatos szabása és kinézete volt, de a derekánál rövid. Sajnos nem találtam olyan kabátot, ami jól néz ki és a derekamat is védi, ezért figyeltem rá, hogy olyan hosszú felsőt vegyek fel mindig, amiből nem lóg ki a derekam.

Paul odalent várt. Cipőt húztunk és kimentünk a teraszra, én kissé félve. Minden tekintet ránk szegeződött, ugyanis nagyi, a többi nyugdíjas és Ben sejthette, hogy Paul és én együtt aludtunk, hiszen egyszerre jelentünk meg ma délelőtt.

- Helló - mondtam. Fagyos tekintetek közepette néztem a Sam- Emily párosra, akik nemigen tudtak mit szólni a témához, bár nyilván több okból kifolyólag zavarta őket a helyzet. Sam Paul miatt aggódott, Emily értem, én pedig Paulért és magamért. Tisztára mint egy filmben, gondoltam és majdnem elnevettem magam kínomban.

- Nagyi, hogy aludtál? - fordultam felé.

- Jól, köszönöm. Feltételezem, hogy te is jól aludtál, már ha aludtál - mondta és szúrós pillantást vetett Paulra, aki mellettem állt. - Kyra, beszélnék veled, ha ráérsz. Nem muszáj most.

A nagyi szemébe nézve tudtam, hogy nem bántó beszélgetést akar velem folytatni, hiszen sokszor csak ő állt ki mellettem a múltban, ő értett meg és ő volt a lelki tanácsadóm. Tegnap fáradt lehetett, azért vágott rossz képet a dologhoz. Ráadásul pontosan tudja, mennyit jelent nekem egy párkapcsolat, ezért a világért sem szólna bele. Nyugodtan bólintottam és átöleltem, aztán elnevettük magunkat.

- Elmentünk - mondtam Saméknek és a nagyinak. Paul elindult a kocsija felé, én meg utána. - Ez simán ment.

- Még jó - Paul gyújtást adott és a kocsi motorja felbúgott. - Irány a part.

- Aztán az étterem. El leszek kényeztetve.

- Itt az ideje, hogy valaki kényeztessen - kacsintott rám Paul, de úgy, hogy majd' elolvadtam. Hamar leértünk a partra, ami elég üres volt, csak néhány ember lézengett a hideg szélben. Paullal egymás kezét fogva sétáltunk a parton és néztük a haragos hullámokat.

- Amúgy mi volt ez az ölelés nagyiddal? -kérdezte Paul.

Elmagyaráztam a nagyim és köztem lévő köteléket, majd eszembe jutott valami.

- Paul.

- Igen, kicsim?
- Kérhetek valamit? - néztem rá.

- Hogyne.

Megálltam és vettem egy nagy levegőt, tekintetemmel a madarakat követve a levegőben.

- Elvinnél egy helyre?
- Hová?

- A városba, ahová a nagypapámat temettük. Rég voltam a temetőben és szeretném meglátogatni - szorult el a torkom. Már több mint egy éve halt meg, de sokszor eszembe jutott és gyakran sírva gondoltam rá vissza. Annyira hiányzik és idő előtt halt meg. Nem látta, ahogy egyetemre jöttem, barátom lett és ahogy boldoggá váltam.

- Persze. Mikor menjünk? Akár holnap is mehetünk - vetette fel.

- Tényleg? Az jó lenne.

- Úgysem jártam még arrafelé. Megmutathatod a farmot, ahol a nagyid élt nagypapáddal és ahol éltetek.

- Jó ötlet. Ezt megbeszéltük.
Ezt követően békésen elsétáltunk egy sziklákkal övezett kiugróig, ahol össze-vissza szökdécselve és egyensúlyozva szórakoztunk. Mindvégig fogtam Paul kezét és a csúszós köveken bizony elkélt Paul természetfeletti jó egyensúlyérzéke és erős karja, amibe belecsimpaszkodhattam. Nevetve ugrottam a szikláról a homokba, miközben rájöttem, hogy az idő nem éppen a legmelegebb. A kocsihoz vezető úton gyorsabban mentünk.
- Ma tényleg el kell menned Dave-hez? - kérdezte Paul.
- Nem, azt csak úgy mondtam. Ma pihenőnap van Rómeónak és a többi lónak. Meg nekem is. Szóval mehetünk Port Angelesbe - válaszoltam és beugrottam az autóba.
Meglepő, hogy Paul milyen higgadtan vezet, pedig sok idióta van az utakon, akik még engem is teljesen fel tudnak idegesíteni, de Paul nyugodt marad minden esetben, csupán szitkozódni szokott. Rákérdeztem, hogy miért nem húzza fel magát az ilyen ostoba sofőrökön úgy, mint sok férfi, na nem mintha ez baj lenne.
- Hm, jó kérdés - nézte az utat gondolkodás közben. - Talán azért, mert láttam pár balesetet és a hírekben is rengeteg balesetről van szó, aminek a hátterében valószínűleg az lehet, hogy egy bénázó vagy hülye sofőr felhúz egy másikat és kész a baj. Én élni akarok. És az autót sem akarom trafára vágni.
- Értem. Milyen érett hozzáállás.
- Miért? Te olyan agresszív vagy? - pillantott rám nevetve.
- Nem, dehogy. Úgy ismersz?
- Aha. Tiszta kék-zöld vagyok, mert mindig versz - mondta Paul játékosan.
- Na megállj... - mire Paul a fékbe taposott és megállt. - Most mit csinálsz? - értetlenkedtem.
- Azt mondtad, álljak meg - vigyorgott rám.
- Azt nem szó szerint értettem, te. Indíthatsz.
Port Angelestől öt percre szembetalálkoztunk Jacobbal, de csak egymásra dudált a két fiú és ki-ki ment tovább a maga útján.
- Jé, Jake - kezdtem bele a mondatba, de elkezdtem tüsszögni és szinte rohamszerűen jött az inger.
- Megfáztál?
- Lehet, még nem vagyok benne biztos - elővettem egy papírzsepit és kifújtam az orromat.
Paul beállt a parkolóba, kiszálltunk, lezártuk a kocsit és cél nélkül bolyongtunk a városban. Nézegettük a boltok áruit, hogy mi mennyibe kerül, milyen jó vagy rossz. Egy ékszerbolt kirakatában megláttam egy ezüst színű nyakláncot, melynek végén egy kulcs volt lila ékkővel díszítve.
- Ez gyönyörű - susogtam inkább magamnak. - Kár, hogy drága.
- Megveszem neked - jelentette ki Paul és már rángatott be az üzletbe.
- Paul, ne! Nem kell megvenned - hiába mondtam a magamét, Paul megállíthatatlan volt és mire észbe kaptam, a nyakamban csüngött ez a csodás darab.
- Hát, köszi! - mosolyodtam el végül az utcára lépve és Paul nyakába ugrottam, hogy sok puszit nyomjak az arcára és a szájára.
- Nincs mit, szívem - Paul láthatóan örült, hogy örömöt szerzett nekem. - Most merre? Éhes vagy?

--------------------------------------------
A nyaklánc:

 A fekete-fehér design nem volt valami jó, ezért lecseréltem kék-fehérre, ami jobban látható.

13. fejezet

Kész vicc

Paul szerencsére még dolgozott, így hát nem kellett magyarázkodnom egyenlőre feldúlt lelkiállapotom miatt. Amíg Rómeónál voltam, hogy lelovagoljam, plusz foglalkoztam két fiatal lóval is, a haragom enyhült és a végére már el is felejtettem mindent. Hazafelé a CD-lejátszó ontotta magából a jobbnál jobb számokat, amiket én írtam ki, és amik jó hangosan szóltak.
- Emily, szerinted nagyiék mikor jönnek át? - kérdeztem hirtelen, lehalkítva a lejátszót.
- Lehetséges, hogy ma este átnéznek. Ismered őt - nézett rám fél szemmel az indián nő. Fekete haján fényszóró csóvái jártak táncot, ahogy egy autó elhaladt mellettünk.
- Csodás... - morogtam karba tett kézzel - Talán Paul nálunk lesz.
A ház elé befordulva egy eléggé furcsa és kínos látvány fogadott minket. Sam és Paul a terasz korlátjának támaszkodva ácsorogtak, miközben a nemrég vett kinti heverőn új vendégeink ültek. Nagyim beszélt valamiről, majd mikor kiszálltam a kocsiból egy nagy levegőt véve, vidám arccal integetett. Mondott Bennek valamit, amire Ben engem bámulva válaszolt, Paul pedig gyilkos tekintettel nézett rá.
A teraszig nem jutottam el, mert Paul leszáguldott a kis lépcsőn, megragadta a karom és behúzott a fák közé. Sejtettem, hogy nem csókokkal fog lerohanni, hanem dühvel. A fák közé érve kirántottam a karom vasmarkából.

- Mi van, Paul? - kérdeztem feleslegesen.

- Ezek, pontosabban Ő... - fújtatott Paul. - Sammel tv-t néztünk, mikor beállított a nagymamád, ami nem is baj. De jött velük az a három nyugdíjas és az a förtelem ember, akivel össze akar hozni a nagymamád!! - kiabált.

- Csendesebben! - szóltam rá.- Igen, nem tudják, hogy te és én együtt vagyunk. Köszi, hogy nem szóltál erről nekik...

- Nem fogok belemenni semmiféle titkolózásba, ha erre akarsz rábeszélni.

- Nem, nem... Paul... - láttam, ahogy egyre inkább remeg, ezért próbáltam csitítani, nehogy átváltozzon. Elé léptem, megcsókoltam és átöleltem a hátát simogatva.

Szépen lassan lenyugodott.

- Most visszamegyünk hozzájuk, mert illetlenség lenne kerülni őket. Ne foglalkozz Bennel, én a tiéd vagyok, csakis a tiéd... - suttogtam és újra megcsókoltam, de a csók ezúttal perceken át tartott.

A többiek már bementek a házba, mire visszasétáltunk. A nappaliban volt az egész társaság. Emily buzgón öntötte az üdítőket poharakba. Paul vetett egy sötét pillantást Benre, de gyorsan oldalba böktem. 

- Kyra, szívem, hol voltál? - tette fel a kérdést rögtön nagyi, kezét Ben vállára téve, aki mellette ült. - Ben nagyon szeretne megismerni téged.

- Igen? - a hangom elcsúszott és nagy szemeket meresztve néztem nagyira. - Nahát.

Leültem a lépcsőre, mert ott volt hely. Paul szorosan mellém telepedett. Ben a konyhaasztal mellől vizslatott tág szemekkel és a tekintete elárulta, hogy tetszek neki. Paul az ujjaival a derekamat simogatta, amit senki nem látott. Nagyi mindenféléről beszélt, a barátai nemkülönben. Félig egy nyugdíjas otthonban éreztem magam. A két hölgy alaposan ki volt festve. A piros rúzshoz alapozó, púder, szempillaspirál és szemhéjfesték is járult. Hajuk őszülőfélben volt felfogva csatokkal. Emily és Sam két széken foglaltak helyet, amit Sam hozott le az emeletről.

Valahogy úgy éreztem, kész komédia lesz ez a két hét Ben és nagyi miatt. No meg Paul miatt, természetesen.

- Kyra, nem hozol ide egy széket? - nagyi a a Ben és közte lévő térre mutatott.

- Á, nekem itt tökéletes! - mondtam gyorsan.

- Kyra, kérlek, ülj ide mellém - a nagyi megmakacsolta magát és nem tágított. - Beszélgetni szeretnék veled.

- De...Fenébe! - káromkodtam halkan és bocsánatkérően néztem Paulra, aki vett egy mély lélegzetet és vállat vont. - Bocsi. - suttogtam neki.

Kelletlenül felálltam, lehoztam még egy széket az emeletről és letelepedtem nagyi és Ben háta mögött, biztos távolságra. Kényszeredett vigyorral vártam a fejleményeket, sok oldalpillantást vetve Paul, Sam és Emily felé. Sam szemmel tartotta Pault és figyelte az eseményeket, miközben az anyjával beszélgetett. Emily kitartásra ösztönző nézésekkel bombázott, Paul pedig... hát, Paul hozta a formáját.

- Kyra, beszélgess Bennel! - mondta a nagyi.

- De azt mondtad, veled... - ellenkeztem.

- Én most a fiammal váltanék pár szót, drágám.

Villogó szemekkel fordítottam a fejem Ben felé. Ha a sötétben összefutnék vele és egy vámpírral, Bentől halálra rémülnék, a vámpírtól meg csak kicsit megijednék. Szegénynek nem sok nőt jósolok a jövőben.

- Szóval, Kyra, mióta vagy itt? - indította be a társalgást Ben.

- Augusztus vége óta, de szerintem nagyi már mesélt erről.

- Igen, igen. És hogy érzed itt magad?

- Remekül. Egyre jobban - mosolyogtam Paul felé, de Ben nem fogta fel ezt az apró jelet.

-Nagymamád mondta, hogy lovagolsz és van lovad is. Szívesen megnézném. Szeretem a lovakat. Rengeteg lovas versenyre megyünk el.

- Az jó, a lovak varázslatos állatok.

- A képzés végeztével visszautazol Miamiba? - kérdezte Ben.

- Nem biztos. Ha megtalálom a helyem itt, akkor nem megyek vissza. És úgy tűnik, megtalálhatom itt a helyem.

- Ráérsz holnap esetleg? - döbbenten néztem Ben arcára.

- Miért?

- Mert sétálnék egyet a parton veled.

Számmal egy "O" alakot formálva bámultam az asztalt, mert hirtelen nem tudtam hová nézni. Cecilia, az egyik hölgy, bátorítóan nézett Benre, aki egyre idegesebbnek tűnt. A kezeit tördelte, nem találta a szavakat.

- Nem tudom... sok dolgom van...

Ha most nyíltan elutasítom Bent, azzal magamra haragítom a nagyit, de le kéne ráznom valahogy. Majd szépen lassan...

- Mi dolgod van? - vágott közbe Cecilia.

- Mert... ott van a lovam, a többi ló, amikkel foglalkozom. Aztán elmegyek a városba, előtte meg a partra...

- És mi dolgod van a városban? - faggatott tovább.

- Meghívtam vacsorázni - termett mellettem Paul.

- Randiztok?! - Cecilia arca paprikapirosra változott.

- Nincs megtiltva - vágtam rá nyersen. Felálltam és kimentem a szabadba levegőzni. Paul utánam sietett.

- Ezt jól megmondtad neki - vigyorgott és puszit nyomott a homlokomra. - Látnod kellett volna, milyen képet vágott az öreg.

- Nem csípem az ilyen erőszakos embereket. És Ben is kiidegel a bámulásával.

- Az engem is kikészít.

- Szóval holnap tengerparti séta, aztán vacsora a városban - mondtam.

- Ezt találtam ki. Vacsora. Nem jó? - nézett rám Paul. Átkarolta a derekamat.

- De, jó az. Leülünk? - mutattam arra a fatörzsre, amire le szoktunk ülni kettesben.

- Persze.

Paul a hátam mögé ült és úgy karolt át. Apró csókokat lehelt a nyakamra, karomra és a hátamra megállás nélkül. Istenien jólesett és lehunyt szemmel élveztem a kényeztetést.

- Ez már orvtámadás - motyogtam egy idő után.

- Neeem, nem az - felelt Paul és folytatta a puszilgatást.

- Dehogynem. Kegyetlen támadás ellenem.

- Ugyan, asszony...

A békesség, ami rám telepedett, kezdett megszokottá válni. Ha Paul velem volt, sosem aggódtam az élet miatt. Sosem gondolkodtam a múlton. Énem egy része számára még mindig hihetetlen, hogy egy ilyen álompasi, mint ő, pont engem akar és szeret. Örültem, hogy valaki végre kényeztet, apróságokkal adja tudtomra a szerelmét és nem számít neki más lány.

Egészen addig ültünk a sötétben a fatörzsön, amíg nagyiék el nem mentek. Utána csatlakoztunk Samékhez. 

- Ez érdekes lesz, de legalábbis vicces - szólalt meg Sam.

- Ne is mondd - nyögtem. - Nekem nem lesz olyan vicces. Segítsek mosogatni, Em?

- Nem, nem kell, köszönöm - mosolygott rám Em.

- Okés. Jó éjt! - Paullal együtt felmentem a szobámba. Lefürödtem, majd ágyba bújtam. Paul mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat birizgálta. Elég hamar elnyomott az álom, ami nyugodt volt, mert Paul velem volt, és tudtam, hogy reggel is mellettem lesz, mikor felébredek.

Chapter Twelve

Váratlan látogatók

A reggeli kávé illata hamar lecsábított az otthonos kis konyhába, ahol Emily pirítóst készített. Az asztalra már ki volt rakva a vaj, felvágott, szalámi, paradicsom és a tej. 

- Hello! - ásítottam és kávét öntöttem a bögrémbe. 4 szem édesítőszert elkevertem benne, aztán tejet adtam a kávémhoz. Nem szeretem az erős kávét, csak ha nagyon fáradt vagyok.

- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte Em, miközben az asztal közepére tette a pirítósokkal megrakott tányért.

- Egész jól. Ahogy egyre többet dolgozom lovakkal, és lovagolom őket, úgy fáradok el. Szóval nem panaszkodhatok arra, hogy nem tudok este aludni. Kivéve, ha elcsapom a gyomromat. Sam hazaért?

Igazából Paul hollétét is kérdeztem volna, de ő biztosan hazament aludni.

- Igen, odafent alszik. Valamikor hajnalban érhetett haza.

- Sajnálom őket. Elég sokat járőröznek a vámpírok miatt.

Két szelet pirítóst megvajaztam, rájuk dobtam két szelet felvágottat és felvágtam egy megmosott paradicsomot is, amit meg is sóztam.

- Még jó, hogy ma fél 3-kor végzek. Holnap megyek gyakorlatra, szóval későn fogok hazaérni. Ma délután Rómeót is le kell lovagolnom - mondtam.

- Elviszlek. Bent leszek a városban 2 óra körül, úgyhogy megvárlak, aztán hazajövünk és elviszlek Rómeóhoz.

- Ó, köszi. Bevásárolsz?

- Igen. És számlákat fizetek be.

- Számlák... Milyen jó lenne nélkülük az élet - sóhajtottam.

- Hát igen - vigyorgott Emily.

Miután sikeresen beértem az egyetemre, az osztályból az egyik lány már várt rám a teremben. Aranyos, segítőkész lány, de néha túl sok már nekem. Molett alakjához szőkés-barna haj járult világosbarna szempárral.

- Szia! - integetett és becsukta a rejtvényfejtő füzetet.

- Szia! Mizu? - huppantam le mellé.

- Á, semmi. Rejtvényt fejtettem. Most viszont eszek egy kicsit.

- Oké - elővettem egy tollat és az anatómia füzetemet a táskámból.

- Figyelj, ki volt az a helyes srác, aki tegnap rád várt? - kíváncsiskodott Melinda.

- Öhm, ja! Ő a barátom - mondtam vállat vonva.

- Nem mondtad, hogy van valakid! - kiáltott fel - Ez nagyszerű! És mi a neve? Mindent tudni akarok róla! Mesélj!

- Paul a neve. A rezervátumban él, ott ismertük meg egymást. Nem régóta járunk.

- Miért nem meséltél róla eddig?

- Mert nem jutott eszembe, hogy róla beszéljek. Bocs.

- És rendes fiú? - kérdezte Melinda nagyra nyitott szemekkel.

- Aha, rendes. Hisz eljött értem kocsival - vigyorogtam rá.

- Szuper!

- Na, és a te fiúddal mi a helyzet? Kibékültetek?

- Ahamm, de olyan szemét, mert ha együtt vagyunk, akkor ő megnézhet más csajokat az utcán, de én nem nézhetek meg más pasikat.

- Értem. Paul nem néz meg más lányokat.

Magamban vártam, hogy végre elkezdődjön az óra és ne kelljen ilyen dolgokról beszélgetni. Őszintén szólva ez az egész elég fura, mert amíg egyedül voltam, addig nem tudtam hozzászólni a többi lány beszélgetéséhez, mert mindnek volt pasija. Én meg csak meghúztam magam a sarokban. Most meg, hogy Paul van nekem, még mindig nem akarok beszélni ezekről.

A négy anatómia óra közti két szünetben szerencsére már nem volt pasis téma, ezért fellélegeztem és vidáman csacsogtunk a lovakról. A délutáni dupla angol kész kínszenvedés volt, mert óvodás szinten ment nálunk a egyetemi angol óra. Kész vicc, nem?

Fél 3-kor szinte kirohantam az épületből és egyenesen a furgonhoz siettem, amiben Emily ült. A nő eltette a női magazint és rám nézett.

- Na, milyen napod volt?

- Jó -válaszoltam. - Neked?

- Csendes. Nem iszunk egy kávét?

- De! Menjünk - bekötöttem a biztonsági övemet és elgurultunk a kávézóig.

A két kávé mellé vettünk két sajtrolót is, majd letelepedtünk az ablak mellé.

- Sam azt mondta ma délelőtt, hogy Paul estefelé átjön hozzánk - mondta Emily.

- Rendben - bólintottam.

- Látom, jól kijössz vele - mosolygott Em. - Kivirultál, mióta megjelent az életedben. Azelőtt csak akkor mosolyogtál őszintén, amikor lovakkal voltál.

- Tudom - kavargattam a kávémat, belebámulva a kávé sötét örvényeibe. - Jó, hogy egymásra találtunk. Életmentő volt.

A kávé és sajtroló elpusztítása után hazamentünk. Átöltöztem és megkajáltam, hogy aztán indulhassunk a lovakhoz. Emily melegítőben jött, én meg elterveztem, hogy ma felrakom egy lóra.

Dave éppen odakint öntött vizet az itatóba, mikor kiszálltunk a kocsiból. 

- Szia, Dave! - köszöntem. - Hogy vagy?

- Sziasztok! - köszönt az indián. - Remekül vagyok, köszönöm. Nemsokára csikónk születik.

- Tényleg? Csodás! - mondtam boldogan. - Mikorra várható?

- Úgy két nap múlva kellene ellenie Gyémántnak.

- De jó! Imádom a kiscsikókat! Figyelj csak, Dave... Melyik lovadon lehetne tanítani Emily-t?

- Lássuk... - Dave körbenézett a nagy legelőn, amiket fák határoltak. Szemügyre vette a lovait, hogy melyik jó lovagoltatásra. - Talán Kitty. Látod a bal szélen azt a pej kancát, ami most éppen felénk fordította a fejét? Hókás, három láb kesely kanca.

- Látom. Gyere, Emily! Hozzuk ki Kitty-t! - intettem a nőnek. Kerestem egy kötőféket vezetőszárral, odanyomtam a nő kezébe és ketten elindultunk a kanca felé. Kitty nagyon aranyos, jófej kanca volt. Nem volt nagy termetű és egészen csinos kinézete volt. 

Hagyta magát kivezetni a legelőről. A nyergesben kerestem rá megfelelő kantárt, amin talán még kell majd állítani. A saját nyergemet vittem ki, és elvettem még egy nyeregalátétet nyeregemelő párnával. A segítségemmel Emily ügyesen felszerelte a kancát, aki félálomban álldogált egy helyben.

- Hát nem fog megenni, az biztos - mondtam. - De nyugodt ló és lehet rajta tanítani.

- Akkor jó.

- Rád fér az én kobakom... De próbáld fel.

Átnyújtottam a lovagló kobakomat a nőnek, akinek tökéletesen passzolt a fejére. Állítani sem kellett rajta. Fogtam a futószárat, az ostort és arrébb léptem.

- Gyere, bevezetjük a pálya közepére - intettem az ostor hegyével a pálya felé. Emily szépen bevezette a kancát. - Most húzunk még a hevederen.
Két perc múlva Emily már fent ült a lovon, én pedig tartottam neki egy jó kemény órát futószáron. Kitty tényleg rendes kanca, egy rossz mozdulata nem volt és simán tűrte Emily ügyetlenkedéseit.
- Egész ügyes vagy! - dicsértem az indián nőt, aki fülig érő vigyorral szállt le a lóról. Mosolya elnyomta a torz heget az arcán.
Kitty jutalmul kapott egy kis répát és almát, majd visszaengedtük a legelőre. Utolsóként felültem Rómeóra és edzés közben magyaráztam Emily-nek, hogy mit, miért és hogyan csinálom a lóval. Megizzadtam az edzés során, így a hajam a kobak alatt zilált és vizes lett, akárcsak Emé. Jókedvűen mentünk haza a sötétben, mert segítettünk Dave-nek megetetni.
Otthon Paul és Sam vártak ránk. Az autón szereltek valamit, de mikor megérkeztünk, abbahagyták a munkát. Egyenesen Paul felé vettem az irányt, aki boldogan, csillogó szemekkel támaszkodott a kocsinak.
- Szia, kicsim! - köszönt és egy szenvedélyes, hosszú csókot nyomott a számra. - Hogy vagy?
- Remekül! Te?
- Most már tökéletesen boldog vagyok - vigyorgott. - Rátok vártunk.
- Miért? - néztem rá.
- Vacsoraidő van - kacsintott rám.
- Jaj, mi más is lett volna - forgattam a szemem. - Na jó, menjünk vacsizni. Egyébként is éhes vagyok.
A négyesben elköltött fenséges vacsorát követően elvonultam a szobámba Paullal és kiterültünk az ágyon. A laptopon néztünk egy vígjátékot. A fejem Paul karján nyugodott, aki átölelt, és ennél aligha érezhettem volna jobban magam.
Egyszerre csak megcsörrent a mobilom. Kelletlenül nyúltam érte, majd a kijelzőre pillantva elfintorodtam. Anyám hívott. Ez egyáltalán nem hiányzott, főleg nem most, ezekben a szent órákban.
- Basszus - szitkozódtam. - Anyám hív. Szia, anya.
- Szia, Kyra! Gondoltam felhívlak, régen beszéltünk. Mi van veled mostanában?
- Áááá, semmi. Lovagolok és tanulok. Rómeó is remekül van, Sam és Emily úgyszintén. Veletek mizu? - kérdeztem közömbösen.
- Megvagyunk. Pár napja éppen kirándulni mentünk a hegyekbe. Isteni volt, jól éreztük magunkat - anyám a szokásos vidám hangján beszélt.
- Az jó. Hát, én a nap 24 órájában élvezhetem a természet közelségét.
- Hallom, vannak már barátaid is.
- Igen. Indiánok és jóban vagyunk. Figyelj, majd küldök e-mailt, de most... tanulnom kell az állattenyésztés ZH-ra.
- Ó, rendben. Én pedig küldök képeket a kirándulásról. Ja, és képzeld, veszünk egy nyaralót a hegyeknél. Egy nagy tó mellett van, holnap megyünk el megnézni újra.
- Remekül hangzik! Várom a képeket. Szia!
Rögtön kinyomtam a telefont és elkezdtem motyogni:
- Küldök képeket az isteni kirándulásról a hegyekben... ja és nyaralót veszünk... - nem éppen finoman levágtam a telefont az éjjeliszekrényre.
- Na, miért vagy mérges? És miért voltál olyan rideg anyáddal? - Paul értetlenül figyelt engem.
- Nem vagyok mérges, és nem voltam rideg - feleltem. - Nem jó a kapcsolatom anyámmal, és az utóbbi időben a húgommal sem. Szóval a mentsváram ez a hely és örülök, hogy ide költözhettem. Nem szándékozom hazamenni.
- Akkor jó, mert nem is engedem, hogy hazamenj - mondta és hirtelen mozdulattal az ágyra tepert, maga alá persze. - Ugyanis örökre az enyém vagy.
- Nem mondod... - nevettem fel halkan. - Magadhoz is láncolsz?
- Ha muszáj...
Ajkai megérintették az enyémet és kínzó lassúsággal cirógatták az enyémet. Aztán megcsókolt és el is felejtettem anyám hívását. Pault azonban nem hagyta nyugodni az anyámmal folytatott beszélgetés, ezért pár perc után rákérdezett:
- De tényleg... Miért vagytok rosszban? Az anyák jól kijönnek a lányaikkal, nem?
- Igen, de én kivétel vagyok, úgy tűnik. Ez hosszú történet - ültem fel.
- Van időnk - mosolygott.
- A lényeg az, hogy a húgommal tök jól kijön anyám, mert mindkettejüknek van pasija, csak nekem nem... volt. Anyám ezért nem osztott meg velem semmilyen információt, csak a húgommal, én meg egy ideig nem tudtam semmiről. Aztán egy-két éve a húgom elszólta magát.
- Mit mondott?
- Nagyim is benne volt abban. Elvittek engem hazulról vásárolni, hogy anyám nálunk tudjon hetyegni a hapsijával. Nem kell mondanom, hogy mit műveltek... Szóval, ez kiderült a végén, és irtó nagy veszekedés lett belőle. Anyám megígérte, hogy azután mindent megbeszél velem is, de nem így volt. Mielőtt eljöttem volna, annyira pocsékul éreztem magam otthon, hogy jóformán csak sírtam. A szobámban ülve hallgattam, ahogy anyám mindenről beszámol a húgomnak, nekem meg soha semmit nem mondott.
- Ez durva és nem igazságos. Pusztán azért, mert neked nem volt fiúd... - Paul elég mérgesnek látszott.
- Ennél volt durvább is. Képzeld, a biosz érettségim után hazamentem. Akkor már a nagypapám haldoklott és anyám sem dolgozott, hogy át tudjon menni hozzájuk. Mikor hazaértem, anyám nyitott ajtót. Az előszobában megláttam egy férfi cipőjét, anyám meg meztelen volt, csak egy köntös volt rajta. Mikor megkérdeztem, mit csináltak, azt felelte vigyorogva, hogy beszélgettek. Na persze, meztelenül! - horkantam fel. - A nagyapám haldoklott, ő meg nálunk kefélt egy kopasz pasival, akinek családja volt. Ja, és mondta még, hogy én ezt nem érthetem, mert nekem nincs senkim, ezért nem érthetem meg a vágyait.
- Ilyeneket mond neked? - Paul alig hitt a fülének. - Nem hiszem el! Így is elég szar volt neked, még rátett pár lapáttal!
- Igen - sóhajtottam. - Eldöntöttem, hogy mivel ő így viselkedik velem, én is így játszok majd vele szemben. Azt kapja, amit nekem ad, semmi mást. Nem szólok neki rólad, majd valakitől megtudja.
- Helyes. Hát, ez komolyan feldühített.
- Azt látom. Én már megtanultam pókerarcot vágni. Úgy teszek, mintha semmit nem hallottam és nem láttam volna. Néha megpróbált lekenyerezni csokival meg mindenféle jóval, hogy ne haragudjak rá. Totál hülyének néz. Ez van. Elköltöztem és boldog vagyok. Már nem számít, mit művelnek velem, mert itt vagyok.
- Pontosan. Én pedig nem fogom hagyni, hogy bárki is úgy bánjon veled - nyomott egy puszit az arcomra.
- Farkassá változva megeszed őket? Te leszel a nagy, gonosz ordas.
- Felfalom őket, mint a Piroskában.
- De ott a farkast lelőtték - vigyorogtam.
- Hopp, igaz. Engem nem fognak - jelentette ki eltökélten.
- Remélem is, mert te vagy az én farkasom.
Előrehajoltam és megcsókoltam. Paul azonnal lenyomott az ágyra, ujjai hamarosan a felsőm alatt kalandoztak. Forró, vágyakozó érzés áradt szét bennem, amit eddig még soha nem tapasztaltam. A vérem forrni kezdett, a levegő pedig hirtelen kevésnek bizonyult. Kapkodó lélegzettel próbáltam pótolni az oxigénhiányomat, ahogy Paul is. Végül aztán kénytelenek voltunk elválni egymástól.
- Elmegyek lefürdeni - mondtam halkan, amint rendesen kaptam levegőt.
- Segítsek? - kérdezte Paul kuncogva és apró csókokat lehelt a nyakam hajlatába. Egy percig élveztem a kényeztetését, majd ellöktem magamtól és felkeltem. Összeszedtem a pizsamámat és elmentem a fürdőszobába. A meleg víz simogatóan zúdult rám és legszívesebben ki sem álltam volna alóla. Egy gyors fogmosás, öltözködés, és máris újra a szobámban voltam. Paul is lefürdött, hogy aztán bebújjon mellém az ágyba egy szál alsónadrágban. Lávaként izzó teste szinte vonzott magához, erős karjaival magához vont és békésen feküdtünk a sötétben, ki tudja meddig.

A következő hetek eseménytelenül teltek, egészen egy pénteki napig. Emily és én bementünk a városba, hogy bevásároljunk, amikor váratlan látogatókba botlottunk. A bolt sorai között császkáltunk és vidáman csevegtünk, mikor ismerős hangot hallottam meg egy sorral arrébb.
- Hallod, Em? - intettem le a nőt és fülelni kezdtünk. - Ez nagyi hangja...
- Igen, valóban. Nem szólt nekünk, hogy jön - Emily értetlenül nézett rám.
- Nézzük meg - javasoltam. Gyors léptekkel átsiettünk a következő sorba, ahol ott állt a nagymamám teljes valójában. Ám nem volt egyedül. Két ismeretlen öregasszony, egy idős bácsi és egy férfi  társaságában időzött. - Nagyi?!
- Kyra? - nagymamám megperdült és tátott szájjal bámult, mintha nem számított volna ránk itt. - Kyra, Emily! Nahát, micsoda meglepetés! Éppen hozzátok készültünk!
- Szia, nagyi - köszöntem neki kicsit meglepetten. - Nem szóltál róla, hogy jössz... És kik ezek? Veled utaztak?
- Szia, Emily drágám! - nagyi puszit nyomott Emily arcára, aztán felém fordult. - Ő itt Maria, Cecilia és John.
A három nyugdíjas kedvesen mosolyogva üdvözölt minket. De akkor sem tudom, kicsodák, miért jöttek el a nagyival és mit terveznek itt.
- Ez a fiatalember pedig Ben - nagyi büszkén mutatott be a velem kb. egykorú férfinak, aki hát... elég csúnya volt. Nem tudok rá mást mondani, de elsőre azt hittem, hogy fogyatékos. Mindenesetre udvariasan köszöntem neki egy elsietett kézrázással.
- És mit keresnek itt? - tettem fel a kérdést újra, immár nyomatékosabban.
- Majd elmondom - legyintett nagyi. - A helyi szállóban fognak lakni, amíg itt vagyunk.
- Hány napra maradtok?
- Két hétre. Csodás lesz!
- Csúcs... - morogtam. Megzavarodva fizettünk Emily-vel és a parkolóban vártuk meg nagyiékat. - Emily, az a Ben nagyon bámult engem, nem?
- De, észrevettem - válaszolt Em. - Szegénynek nem hinném, hogy van barátnője.
- Tuti nincs neki, és lehet, nem is lesz. Kicsit ijesztően néz ki. De nem értem, mi ez az egész.
Kérdésemre hamar választ kaptam, mert amint nagyiék kiértek a parkolóba, elkaptam a karját és félrevontam.
- Nagyi, mit művelsz? - sziszegtem. - Van ennek köze hozzám vagy csak egy egyszerű csoportos kiruccanást látok?
- Hát, Ben is egyetemre jár, akárcsak te - felelte nagyi - Idén végez a jogi egyetemen. Az anyja és az apja minden nap átjárnak hozzám egy teára, és kitaláltuk, hogy mivel se neki, se neked nincs senkid, ezért összehozunk titeket.
Nagymamám ezt olyan magabiztosan jelentette ki, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Kővé dermedve meredtem rá, majd a hajamat markolva majdnem felvisítottam.
- Mi van???!!! Én... soha... nem fogok... ezzel... összejönni! - vicsorogtam.
- Halkabban, Kyra!- korholt. - Rendes fiú és összeilletek!
- Nem, nem, nem! - felemelt kezekkel rohantam vissza Emily-hez. - Gyerünk! Azonnal!
- Jó,jó... -Emily bepattant a kocsiba velem együtt és szó nélkül otthagytuk a többieket a parkolóban. - Mi történt?
- Úristen! - magamon kívül felvázoltam a helyzetet. - De nekem itt van Paul. És ha ezt megtudja... ezt nem hiszem el!!!
- Kitalálunk valamit.
- Paul fel fog robbanni, bár ahogy Ben kinéz, az is lehet, hogy csak röhög egy jót - morogtam és feldúltan néztem a tájat. - Még hogy összeillünk.

Chapter Eleven

Farkasok odakint

Hétfőn legszívesebben fel sem keltem volna. Félálomban megfordultam az ágyban, mikor éreztem, hogy egy forró test simul a hátamhoz, majd pár másodpercet követően valaki puszit lehelt a nyakamba.

- Ébresztő, Hercegnőm! – búgta Paul és ujjaival a hajamat birizgálta.

- Szia! – mosolyodtam el a tőlem telhető módon ilyen korai órában. – Nem akarok felkelni…

- Felőlem… - kuncogott. – Én szívesen ágyban maradok veled, kicsim.

- Azt tudom – felkönyököltem és puszit nyomtam Paul szájára.

A telefonom kijelzője fél hetet mutatott. Ideje felébrednem. Lassan és bizonytalan mozgással kikecmeregtem a puha, meleg ágyikómból és összeszedtem a cuccaimat. A reggeli tusolás frissítően hatott rám. Fürdőköpenyben lekóboroltam a konyhába, ahol Emily készítette a reggelinket. Sam és Paul az asztalnál ültek.

- Ma ezek szerint bevisz valaki az egyetemre? – kérdeztem álmosan és sikertelenül elnyomtam egy ásítást.

- Én viszlek el – mondta Paul, aki nem nézett ki annyira fáradtnak.

- Jó.

Mivel a reggeli utam meg volt tervezve, nyugodtan megittam a kávémat és megettem a rántottát baconszalonnával. Utána a szobámban magamra kaptam egy szürke farmert és egy szürke-lila kötött pulcsit. A reggeli csípős hidegben hamar dideregni kezdtem, pedig Paul fűtött a kocsiban. Pault nem zavarta a hideg, de ezt már megszoktam Samtől. Úgy tűnik, ezért is jó farkasnak lenni.

Az egyetem utcájába érve Paul elkísért a pékségbe, ahol megvettem az aznapi kajaadagomat.

Mikor végzel? – nézett rám Paul, miközben eltettem a pékárut a táskámba.

-         Hát, olyan 4 óra felé. Utána kiszaladok valahogy Rómeóhoz.

-         Érted jövök négyre, aztán kiviszlek hozzá.

-         Tényleg? Ó, köszi! Imádlak!

Tőlem szokatlan hévvel a nyakába ugrottam, de ő egyáltalán nem bánta, sőt. Örömmel viszonozta a csókjaimat. Elég nehéznek tűnt elválni tőle, mert annyira szerettem volna az egész napot vele tölteni, és csak Vele.

Délután négyig szenvedtem az egyetemen. Minden egyes előadás órákig tartott és az anyagok sem érdekeltek. A műszaki ismeretek totál sötétség, szóval már régen feladtam a küzdelmet, hogy rábírjam magamat a megértésére. A fonalat is elvesztettem, no meg Paul körül forogtak a gondolataim. Ez lenne a szerelem? Azt is észrevettem, hogy sokszor mosolygok a semmin, majd rájövök, hogy Paul járt az eszemben. Mint egy szerelmes tini, komolyan mondom.

Amint az óra elütötte a négyet, rohamléptekben igyekeztem le a lépcsőkön. Annyira azonban nem rohantam, mert a lépcsők eléggé egyenetlenek, egyik kisebb a másiknál, így baromi könnyű lezúgni az emeletekről. Felrántottam a szabadba nyíló ajtót és kiléptem az utcára. Tekintetem villámgyorsan pásztázta át a környéket, és a parkolóban a kocsijának támaszkodva ott állt Ő. Rézbőrén táncoltak a napsugarak, miközben csillogó szemekkel és dögös vigyorral az arcán nézett rám. Farmert és egy vékony fekete kabátot viselt edzőcipővel.

Megvártam, míg két autó elmegy, aztán átszaladtam az úton, egyenesen a Farkasom védelmező karjaiba.

- Helló, szívem! – búgta Paul. – Na, ennyire hiányoztam?

- Fejezd be! – megböktem a bordái között. – Ha te nem hiányoltál, akkor én megyek!

Eltoltam magamat tőle és felháborodást színlelve elfordultam. Erre megragadott, és nekiperdített a kocsinak. Ajkai forrón tapadtak az enyéimre, miközben két keze a derekamon siklott fel-le. Ujjaimmal beletúrtam fekete hajába.

- Menjünk – nyögtem, a levegőből kifogyva.

- Máris indulunk.

Bepattantunk a kocsiba és Paul először hazavitt. Ott átöltöztem és megkajáltunk. Sam szintén otthon bütykölt valamit a kocsiján, Emily pedig a házimunkát végezte.

- Em, nem jössz? – kérdeztem a nőtől. – Leápolhatnál egy-két lovat, ha szeretnéd, persze.

- De, megyek! Jól esne egy kis kikapcsolódás.

Amíg Emily elmosogatott az én segítségemmel, addig Paul Sammel beszélt valamiről a ház előtt. Aztán Em felszaladt az emeletre, hogy felvegyen valami olyan ruhát, ami kényelmes és ami piszkos lehet.

Paul készségesen elfuvarozott Dave kis farmjára. A háziak éppen szalmabálákat hordtak az istálló elé. A nagy bálák görgetésébe mi is besegítettünk. Paul mellettem görgette a szalmabálát, és nekem szinte alig kellett megerőltetnem magamat, hála Paul erejének.

10 perccel később kihoztam Rómeót a patamosóba, Emily kapott egy nyugodt lovat, amin lehet gyakorolni. A nő egészen ügyesen ápolta a pej lovat, bár a pata kikaparásánál ott álltam mellette.

- Jó, visszavisszük Kobit a bokszba, mert nemsokára Dave felül rá. Kihozunk egy másikat, én pedig felülök Rómeóra – mondtam.

- Jó.

Emily szépen nekilátott egy pej tarka heréltnek, Johnny-nak az ápolásához. Paul vele volt, mert én Rómeót lovagoltam a pályán. Drága lovam az elején nem igen akart lendületesen menni, pár átmenetnél megakadt és egyszer ellenszegült is. A hibák korrigálása és egy kis összeszedés után Rómeónak szárat adtam, hogy kinyújtsa a nyakát és megszáradjon. Az edzés közepe táján Emily végzett Johnny-val, és miután bevezette a lovat bokszába, Paullal együtt nézték a lovaglásomat. Főként Emily számára magyaráztam, hogy mit csinálok, hogyan és miért, de azért Paul is figyelt. Bár ő inkább engem figyelt, nem azt, hogy hogyan lovagolok.

Ezzel elment az idő, a visszautat sötétben tettük meg.

- Mikor mész ki? – fordultam Paulhoz a ház előtt.

- Úgy másfél óra múlva indulunk Sammel. Ha nem bánod, addig maradnék.

- Miért bánnám? – vigyorogtam és bementem a házba. – Em, felmegyünk a szobámba! Gyere!

Paul utánam jött. Leültem az ágyra, Paul gyorsan becsukta az ajtót és elvágódott az ágyon. Közben engem is magával húzott, így egymás mellett feküdtünk. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, aztán Paul fölém hajolt. Vágyakozó arckifejezéssel csókolt meg és nem adta jelét, hogy egyhamar meg akarja szakítani csókjaink áradatát. Sajnos a levegő hamarabb kifogyott, de egy-két perc múlva Paul ismét megostromolt. A másfél óra ilyen módon telt el, és nem eszméltünk csak, csak miután Sam dörömbölt az ajtómon.

- Ideje menni, Paul! Vége a turbékolásnak.

- Mintha ő nem ezt tenné Emily-vel előttünk – mormolta Paul és kelletlenül felkelt az ágyról. Válaszul kuncogtam egyet és lekísértem az én különleges páromat. Majdnem elnevettem magam, mert a földszinten Sam és Emily éppen a szokásos búcsú ceremóniát tartották.

- Megmondtam, tessék – vigyorgott Paul gúnyosan és kisétált a verandára.

- Hagyd már! – mondtam. – Mindig ez fog menni?

- Mi? – nézett rám Paul értetlenül.

- Hát, tudod. Csomót járőröztök, fáradtak vagytok…

- Ja, nem. Egy ideig még eltarthat, de nem lesz mindig ilyen zsúfolt a napunk. Köszönd a drága vámpíroknak és Bellának!

- Indulhatunk? – lépett mellém Sam Paulra szegezve a tekintetét.

- Naná – horkantott Paul és egy gyors csókot nyomott a számra. – Viszlát, Hercegnőm! Aludj jól!

- Szia, én hős Farkasom – mosolyogtam. – Vigyázz magadra!

A két indián bevetette magát az erdő sötét mélységébe. Emily-vel nem maradtunk fent sokáig, mert nekem másnap óráim lesznek.

Reggel – már ha a fél hatos kelést annak lehet nevezni -, Emily kedves ébresztésére riadtam fel.

- Nyugi, én vagyok! Kelni kell – szólt Em.

- Ó, te vagy az… - felültem és megvakartam a fejemet. – Rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy nagyiék régi házában aludtam, de valami felébresztett. A földszinten egy fiatal férfi állt. Az arcát egy kis fény világította meg. A húgomat maga előtt tartotta, és azt mondta, elrabol minket. Én beszaladtam a fürdőszobába és előkotortam a mobilomat. Az ajtón lévő lyukon lestem ki, ezalatt hívtam a rendőrséget, de a férfi meghallotta és betörte az ajtót. Aztán felriadtam.

- Az a lényeg. Szörnyű álom lehetett. Készítettem reggelit, egyél, és elfelejted az álmot – azzal Emily kiment a szobából.

Valóban, a finom reggeli kitörölte a fejemből a rémálmot, így az aznapi három órámon ezen nem járt az eszem. Órák után siettem Rómeóhoz. Emily-vel mentünk, mert Emily futószáron lovagolt az egyik legmegbízhatóbb lovon. Segítettem Dave-nek egy fiatal lovat futószáron megjáratni, egy másikat szabadon ugrattuk. Emily szorgalmasan tette a dolgát, már amit tudott, de azt ügyesen végezte. Jól elfáradtunk, és a vacsorakészítés hirtelen nehéznek tűnt. A falka nálunk evett, szóval nagy mennyiséget kellett főzünk. A fiúk humora és jókedve azonban átlendített a holtponton. Kb. este 9 felé a kis falka felkerekedett szokásos útjára.

- Paul, holnaptól muszáj lesz elmagyaráznod a műszakit, mert nem értem –mondtam neki, mielőtt elindult volna.

- Tudom. Meglesz, kicsim – kacsintott rám a csibész vigyorával.

A falka a következő napokban rengeteg időt töltött odakint, és kezdtünk aggódni, hogy valami baj lehet. Ráadásul a fiúk olyan kimerülten tértek haza, hogy nem volt szívünk faggatni őket. De Emily-vel kitartóak vagyunk, szóval kivárjuk a megfelelő pillanatot. Sam is szinte csak enni és aludni járt haza, Paul szintúgy. Láthatóan volt valami, mert feszülten viselkedtek.

Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, hogy Paul ennyire kész, eszembe jutott, hogy az is nagy szó, hogy velem alszik, amikor tud. Éjjel átölel és érzem, hogy szeret. Ez nem elég? Mit akarok még?

oOoOoOoO

Hosszas idő után megírtam az új fejit, remélem tetszik és bocsi a sok késésért!!!!! Következő fejezet bármikor lehet. Pussz minden kedves olvasómnak :-)

Chapter Ten

Sajnálom...

A délelőtti borús idő nem kedvezett amúgy is rosszkedvemnek. A nagyi természetesen folyamatosan zsibongott és csacsogott, ám Sam és Emily egészen jól viselték. Én kevésbé. Felmenekültem a szobámba ebéd előtt azzal az ürüggyel, hogy fáj a fejem. Odafent egy ideig zenét hallgattam fülhallgatón keresztül, weblapokat böngésztem és Paul-on járat az agyam.

Pipa rám, ezt tudom. Hogy milyen könnyen bocsát meg? Az majd kiderül.

Az óráknak tűnő ebédet követően felhívtam Dave-et, hogy ma nem tudok elmenni Rómeóhoz, mert más dolgom van. Miután felöltöztem és egy csattal lazán feltűztem hosszú hajamat, leszaladtam a földszintre.

A nagyi meghökkenten meredt rám a gyorsaságom láttán, de nem törődtem vele.

- El kell mennem hozzá. Most – mondtam Samnek.

- Rendben. Elviszlek – bólintott és az anyja felé fordult. – Kyrát gyorsan elviszem valakihez, hogy beszéljen vele, aztán jövök vissza. Emily veled marad. Sietek.

- Köszi – szóltam, miközben belebújtam a csizmámba, amiről két bojt lógott le.

Bepattantam Sam kocsijába és Sam ismeretlen utakon elfuvarozott Paul házához.

-         Majd hívlak, ha kell még egy fuvar – mondtam a kocsiból kiszállva.

-         Sok sikert! – mosolygott a férfi, aztán elhajtott.

Nagyot lélegeztem a csípős hidegből. A ház fából és némi kőből készült, kicsit kopottas, régi stílusú, de nem rossz. Vacogva felléptem a hosszú verandára, ami a ház egyik oldalán végigfutott, és egyenesen az ajtóhoz léptem. Határozottan bekopogtam és vártam. Semmi válasz. Ismét kopogtam. Semmi.

-         Paul, engedj be, rohadt hideg van idekint! – mondtam hangosan kopogás közben.

Kezdtem azt hinni, nincs itthon, de mihelyst elfordultam, kinyílt az ajtó. Paul fáradt szemekkel nézett.

-         Szia – szóltam. – Öhm, szeretnék bocsánatot kérni, azért jöttem. Zavarok?

-         Nem, csak aludtam – válaszolt.

-         Beengednél? – kérdeztem. – Mert ha megfagyok, akkor nem fogok tudni bocsánatot kérni, és ki kell olvasztanod a…

-         Gyere.

-         Ó, kösz.

Beléptem a faházba és kibújtam a kabátomból és a csizmámból.

-         Szép házad van. Egyedül élsz, igaz? – nézelődtem.

-         Aha, egyedül. Apám máshol kapott állást, és ott ismét rátalált a szerelem.

A nappali nagyon hangulatos volt. A kandallóban lobogott a tűz. A nappaliból három ajtó nyílt: egy a hálóba, gondolom, egy a konyhába és egy a fürdőszobába. Az egész ház illett hozzá.

Paul szótlanul leült a régi bőrkanapéra. Én a kanapé másik végébe ültem és lázasan próbáltam összeszedni magamat.

-         Szóval – hebegtem -, én bocsánatot szeretnék kérni tőled, mert tudom, hogy utálod Bellát és megértem. De én éltem a rezervátumon kívül elég sok ideig, és külső szemlélőként máshogy látom a dolgokat, mint ti. Meg érdekeltek a vámpírok is, bevallom, de az nem bűn. Na de a lényeg, hogy többet nem találkozom Bellával, ha arra kérsz. És bocsáss meg.

Hát, ezt jól elhadartam. Lehet, hogy nem is értette, annyira gyorsan mondtam. Szánva-bánva, bűntudatosan pillantottam rá, ő pedig elgondolkozva bámult a szemembe. Most találja ki az ítéletet… Belül könyörögtem, hogy béküljünk ki, mert szeretem őt, és nem akarom elveszíteni az egyetlen férfit, aki törődik velem.

Azt remélte, mindjárt megszólal, de nem így történt. Néma csendben ücsörgött a kanapén.

-         Paul? – kérdeztem halkan, reménykedve.

Mivel nem volt hajlandó megszólalni, a sírás határán állva felálltam és kapkodva magamra rángattam a kabátomat és a barna csizmámat. Megfogtam a kilincset, de két forró, erős kéz ragadott meg a derekamnál és megperdített. Mélyen belenéztem Paul szemébe, miközben karjai körém fonódtak, aztán a következő pillanatban megcsókolt. A csókja olyan heves volt, hogy meg kellett benne kapaszkodnom, különben ott helyben összerogyok.

A kabát hamar rám melegedett, bár ez nemcsak attól volt, hogy mégsem mentem ki a hidegbe. Elhúzódtam Paultól és levettem azt, amit az imént vettem fel. Paul megfogta a kezem és a kanapéhoz masírozott, ahol leültetett, majd újra csókolni kezdett.

Teljesen elgyengültem tőle és egyre lejjebb csúsztam a bőrkanapén, míg ő egyre jobban fölém került. Az a nyavalyás csat persze nyomta a fejemet, ezért egy mozdulattal kiráncigáltam a hajamból. Kezei fel-le siklottak az oldalamon, majd felbátorodva bekúsztak a felsőm alá és finoman cirógatni kezdte a hasamat.

Különös érzes volt, hiszen eddig nem volt ilyenben részem. Énem egy kis darabja ijedten húzta össze magát, de az agyam és a testem nem tiltakozott, sőt. A vérem dübörgött az ereimben, ahogy Paul apró csókokat lehelt a nyakam hajlatába. Akaratlanul is felsóhajtottam és ujjaimat beletúrtam rövid hajába. Kis idő múlva ajkai ismét az enyéimre siklottak. Úgy éreztem, soha nem akarom abbahagyni, de szerencsére semmi jelét nem adta ilyesminek.

A vele eltöltött idő maga volt a mennyország. Nem is tudom, mennyi idő telt el, mikor szétváltunk. Felültem.

- Ezek szerint nem haragszol? – tudakoltam.

- Nem – felelte Paul. – Rád nem.

- Akkor jó.

Ezek után csak bámultuk a tüzet, Paul átölelt, én szorosan hozzábújtam. Semmi más nem érdekelt a világon. Boldogan elmosolyodtam. Olyan jó érzés volt vele lenni, tudni, hogy valaki mégis szeret, hogy a múltamról el is felejtkeztem.

- Nem szeretnél itt aludni? – kérdezte Paul csintalan mosollyal.

- Nem. Még nem. De azért kösz, hogy felajánlottad.

- Tudod, te vagy az első lány, akiért bármit megtennék. Nagyon szeretlek, szívem.

- Én is téged – suttogtam. Minden erőmmel megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, kevés sikerrel. A forró könnyek patakokban csorogtak le az orcámon, az államon és végig a nyakamon.

Paul értetlenül nézett rám, talán egy kicsit ijedten.

- Mi a baj, kicsim? – kérdezte az arcomat cirógatva.

- Csak… - zokogtam, de nem tudtam folytatni. Előregörnyedtem, arcomat a két tenyerembe fektetve és sírtam.

Percekig csak zokogtam, megállíthatatlanul. Paul megpróbált megnyugtatni és átölelve csitított. Mikor az érzelmeimen tudtam annyira uralkodni, hogy tudjak beszélni, halkan belevágtam:

- Tudod, mielőtt idejöttem, Miamiban éltem. A húgom sorra hozta a fiúkat, akik szépnek találták őt. 16 évesen már komolyabb kapcsolatai voltak. Az első napon, mikor találkozott a második fiújával, elmentek az állatkertbe meg minden. Annyira boldognak tűntek, hogy számomra elviselhetetlen volt otthon ülni. De nem volt más választásom. Csak sírni tudtam, semmi többet. Aztán jött anyám, neki is lett pasija és szeretői. A húgom és anyám is boldogok voltak, szerelmesek. Engem viszont kerültek az emberek, folyton bántottak, idegenek köptek le az utcán és beszóltak. Az iskolából is ki kellett venni a többiek miatt. Azt hittem, középsuliban minden jobb lesz, de nem. Jött utána az egyetem, én pedig annyira jutottam, hogy már mesterien alkalmazom az álarcaimat. Vannak barátaim, senki nem szólnak be, pozitív visszajelzéseket kapok, de senkinek sem kellettem. Tudod, milyen érzés ez? Csak a lovak tartottak életben, őértük küzdöttem végig minden egyes rohadt napot.

Paul hallgatott és arcára fájdalmas kifejezés ült ki. Sam említette, hogy mennyire megviseli őket az, ha életük szerelme szenved. És most Paul is szenvedett, mintha átélné az összes fájdalmamat.

- A szívem pokolian fájt legbelül, nem is tudom leírni. Otthon magányos voltam, mindig visszahúzódtam a szobámba, vagy elmentem az istállóba. Ha párokat láttam az utcán, legszívesebben kiugrottam volna egy autó elé. És nem volt elég az utcán látni és hallani a szerelmet, még otthon is el kellett viselnem. A kapcsolatom megromlott anyámmal és a húgommal. Szerencsére az egyetem miatt ide jöhettem. Miután megérkeztem, már jobban éreztem magam. Itt Sam és Emily elfogadtak, szeretnek és élhetem az életemet. Persze éjszakánként sokszor érzem magam egyedül az ágyamban, és ez is rossz érzés. Úgy éreztem, a magány megöl. De felbukkantál te és annyira máshogy viselkedtél velem. Először megijedtem, de már elmúlt. Ma én is boldognak érzem magam, Paul.

Paul nem tudott erre mit felelni, de nem is kellett. Nagyokat nyelt és igyekezett felfogni mindazt a szenvedést és kínt, amit idáig átéltem. Végül szorosan magához húzott és kétségbeesetten ölelt. Arcát a hajamba temette. Újra elsírtam magamat és hozzábújtam, hogy érezzem forró bőrét. Nem számított az idő és a tér, csak az, hogy együtt legyünk.

Odakint sötét volt, mikor kibontakoztam Paul szorításából. Letöröltem a könnyeimet és a tűzbe meredtem.

- Hazavinnél? – kérdeztem halkan.

- Persze, kincsem.

Pár perc alatt összeszedtük magunkat és beültünk a kocsiba. Samékhez az utat néma csendben tettük meg. Paul még mindig lesújtottnak tűnt.

Aztán Paul leállította a motort Sam háza előtt. Nem mozdult és én sem.

- Paul? – ejtettem ki nevét megint, már másodszor aznap.

Paul vett egy mély lélegzetet.

- Miért bántak így veled…? – suttogta, majd hangosabban folytatta. – Nem tudom, de most azonnal megölném az összes nyomorultat. Mindet. Mindenkit, aki bántott. Hogy tehették ezt veled? Te nem ezt érdemelted. Te annál ezerszer jobb ember vagy, Kyra.

Paul remegni kezdett, a kocsi egyre jobban rezgett a dühétől. Gyorsan kipattantam a kocsiból, mielőtt baj történt volna. Paul is kiugrott a kocsiból, de azzal a lendülettel eltűnt és helyette egy óriási szürke bundájú farkas fogott talajt. A farkas berohant az erdőbe, miközben morgó hangokat hallatott.

Az ajtó kivágódott és Sam futott le a lépcsőn, Emilyvel a nyomában.

- Mi történt? – nézett rám Sam ugrásra készen.

- Elmeséltem neki az életemet. Erre dühös lett és átváltozott.

- Utána megyek, ti menjetek be a házba!

A házban lezuttyantam a kanapéra és szomorúan piszkáltam a körmömet.

- Nagyanyád holnap reggel megy haza. Jelenleg lefeküdt pihenni – mondta Emily.

- Ühümm. Felmegyek és lefürdöm.

A fürdőszobában levetkőztem és beálltam a zuhany alá. A forró víz égetett, de nem érdekelt. Most erre volt szükségem. A víz összeolvadt a könnyeimmel és elnyomta a sírás hangját. Közel 20 percig áztam a tusolóban, majd belebújtam egy egyszerű piros pizsamába. A tükörbe nézve egy kisírt szemű lány nézett vissza rám, akit megviselt az élete. Undorodva elfordultam és lementem vacsorázni. Emily készített sonkás rántottát és forró csokit. A forró csoki legördült a gyomromba, amitől kicsit jobban éreztem magam.

- Lefekszem – közöltem az indián nővel.

De két lépcsőfok után megtorpantam, mert kinyílt az ajtó és belépett rajta Sam és Paul. Paul rögtön hozzám sietett, én pedig átöleltem.

- Veled maradok ma este – jelentette ki Paul.

Szó nélkül felmentem a szobámba és nyomban ágyba bújtam. A mai érzelmi kitörés megviselt testileg és lelkileg is. Paul bebújt mellém, szépen betakart, míg én fejemet a karja fölé fektettem. Másik kezével átfogott és finoman simogatott. Puszikat lehelt a homlokomra és a hajamra. Az első este, mikor velem volt az, akit szerettem és aki szeretett. Sohasem merültem még álomba ezzel az örömteli tudattal.

oOoOoOoO

A 10. fejezet elég borúsra sikerült, de most így érzek és ezt volt legkönnyebb leírnom. Puszi