Szünet! Break!

Sajnálom, de a blog egy ideig szünetelni fog. Ígértem új részt, de valahogy nem megy, nem jönnek a szavak és nincs ihlet. Nincs hangulatom erre a blogra, és erőltetetten nem lehet jól írni.

Úgy döntöttem, hogy amíg vissza nem találok az alkonyatos szálra, amit oly sokan kedveltek - és amiért imádlak Titeket! - nyitok egy új blogot, ami nem fanfic lesz, hanem könyvajánlókkal, könyvkritikákkal, illetve filmajánlókkal- és kritikákkal fog foglalkozni. Remélem, benéztek!

Megértéseteket köszönöm, hiszen tudjátok, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni!

Üdvözlettel,

Silver Lady

25. fejezet

Rivális?

Egy hét telt el a húgom ballagása óta. Semmi szokatlan nem történt, nem támadtak vámpírok, nem voltak családi viták, csak ment az élet a maga módján. Sok időt töltöttem a lovakkal, keményen dolgoztam velük, miközben Paul dolgozott.

Egy nap hamar végeztem a teendőkkel, ezért úgy döntöttem, benézek a műhelybe. Paullal elhoztuk a biciklimet, és Paul még aznap rendbe is tette, hogy tudjam használni. 

- A műhelybe mész? - kérdezte Emily.

- Igen.

- Akkor bevinnéd ezt? - nyomott a kezembe egy zacskót. - Ígértem a fiúknak süteményt, de be kell mennem a városba, mielőtt minden bezár.

- Persze, elviszem - mondtam. - Nem, Harley, te most maradsz!

A kutyám csalódottan nézett rám, de nem tudok biciklizni és őt is vinni egyszerre. Kitoltam a garázsból a bicajt, felpattantam rá és elindultam. A földes úton tekerni nem a legkönnyebb, így megszenvedtem néhány résznél, össze-vissza állítgatva a váltókat, hogy könnyebb legyen tekerni. Még szerencse, hogy fel vannak fújva a kerekek.

Sosem szerettem zenét hallgatni bicajozás közben, mivel így nem hallottam a külvilág a zajait, és nem igen szeretném, ha elütnének. Az aszfaltozott útra kiérve megkönnyebbülve tekertem tovább, csupán egy-két emelkedő adta fel a leckét.

Jó fél órát tekertem, mire elértem Sam műhelyét. A biciklit a falhoz támasztottam. Bentről női hang szűrődött ki a zene mellett. Biztosan egy barát vagy ügyfél. A műhelybe belépve először nem láttam senkit a bent lévő kocsiktól, de hirtelen felbukkant Paul.

- Kicsim! - meglepetten pislogott, de aztán elvigyorodott és a karjaiba zárt.

- Em küldött sütit nektek.

- Gyere beljebb!

Paul kézen fogva bevezetett a műhely belsejébe, ahol Sam állt egy autó fölé görnyedve. Az autó egy drága Mercedes volt, ami errefelé elég szokatlan látvány a sok terepjáró és régebbi kocsi mellett. Már majdnem megkérdeztem, honnan szalajtották a Mercit, mikor arrébb lépve megpillantottam egy széken ücsörgő lányt. Körülbelül olyan idős lehetett, mint én, hosszú szőke haját birizgálta és csavargatta. Csizmája és az összes ruhája meg ékszere a felső árkategóriákban mozgott. A tekeréshez egyszerűbb ruhát vettem fel, de hirtelen szinte kisebbségi komplexusom lett. A Mercedes az övé lesz.

- Szia - köszöntem oda, majd letettem a zacskónyi süteményt. A lány biccentett és megvetően nézett végig rajtam. A tekeréstől zilált hajamat gyorsan megigazgattam az ujjaimmal a lány felé vetettem egy barátságtalan pillantást. Tudod, kire nézzél így, kisanyám....

Paul odalépett Samhez és folytatta a munkát.

- Sürgős munka, mi? - kérdeztem a motor fölé hajolva.

- Igen. A hölgynek lerobbant a kocsija - felelte Sam. Paullal összenéztek a szemüket forgatva. - De hamar meglesz.

A fiúk háta mögött újra ránéztem a szőke hajú teremtésre, aki éppen Pault vizslatta olyan szemekkel, hogy kedvem lett volna odalépni hozzá és lekeverni egy csattanós pofont. Vettem egy mély levegőt.

- Ha végeztek, egyétek meg a sütit - mondtam. - Elindulok hazafelé. Azt hittem, könnyebb lesz az út biciklivel, de majdnem megfulladtam.

- Te biciklivel jársz? - kérdezte a lány egyértelműen gúnyos modorban.

- Igen. Nem árt a mozgás, tudod. Az egészség meg minden, de gondolom, te jól tudod ezeket a "Légy fitt!" dolgokat - feleltem.

Paul és Sam feltűnően hajoltak a motor fölé, hogy elnyomják kitörni készülő nevetésüket.

- Én fitnesz terembe járok. Ilyen vad környéken sosem járnék kocsi nélkül.

- Nos, ilyen ruhákban én is félnék. De adok gy tanácsot - itt Sam köhögött, hogy ne nevessen hangosan. - Ha bicajjal jönnél, akkor öltözz úgy mint én, és akkor senki nem fog bántani. A ragadozó állatok jobban szeretik a gazdagokat.

A lány hebegve nézett rám. Ezt neki, mosolyogtam rá, aztán sarkon fordultam és elindultam kifelé.

- Szia, Sam! Otthon találkozunk!

Paul a derekamat átfogva kikísért.

- Te aztán nem vagy semmi - nevetett és adott egy puszit. - Ez kemény volt.

- Vissza kellett vágnom - válaszoltam ártatlanul. - Na, menj dolgozni. Szia!

Másnap kimentem terepre Rómeóval. Velem tartott Tess is Diana nyergében. Én mentem elől, egy jó egy órás tereplovaglást tervezve. A lovakat megmászattuk, hogy erősödjön a hátizmuk, közben jókat csevegtünk.

Visszafelé az egyik útnál jobbról mező terült el, balról magas fűtenger nádassal. Lépésben haladtunk, mikor Rómeó felszegte a fejét és balra figyelt. Odanéztem és láttam, hogy az embernél is magasabb nádasban megmozdul valami. Biztosan egy őz. Vártam, hogy az őz elinduljon a másik irányba, hiszen az őzek, nyulak és fácánok mindig elfelé menekülnek, nem felénk.

Tess is látta a mozgást. Valami nagy őz lehet, gondoltam, mert a nádas meghajolt, ahogy mozgásba lendült. A baj az volt, hogy nem elfelé, hanem egyenesen felénk mozgott. Rómeó figyelte, megfeszült izmokkal.

- Tess, ügessünk!

A mozgás abbamaradt, de egy méter után ismét felénk tartott, méghozzá gyorsan. Rómeót még gyorsabb ügetésre ösztökéltem. Az állatok nem felénk jönnének, kivéve ha kutya, vaddisznó vagy valami más, amivel nem kéne összefutni.

Egy jobb- és bal kanyaros rész után visszanéztünk. Semmi nem volt az úton, így pár perc után lépésre fogtuk a lovakat. Tess mellém léptetett.

- Ez mi volt? - kérdezte.

- Nem tudom - ismét hátranéztem. Furcsa volt.

Visszaérve Paul már várt rám, és miután végeztünk a lovakkal, hazamentünk. Tess-t is hazavittük előtte.

- Tényleg, mi van a csajjal, akinek a Mercije lerobbant? - tettem fel a kérdést.

- Passz. Megjavítottuk a kocsit, fizetett és elment.

- Természetben vagy pénzben fizetett? - incselkedtem.

- Hahaha! Nagyon vicces! Egyébként, te természetben vagy pénzben akarsz fizetni a fuvarért? - nézett rám ördögi vigyorral.

- Nem fizetek neked a fuvarért, édes.

- Akkor ki lehet szállni. - Lelassított.

- Úgysem tennéd meg.

- Dehogynem. - Lehúzódott az út szélére, megállt, kiszállt és kinyitotta az ajtómat.

Keresztbe fontam a kezemet.

- Cseszd meg! - mondtam. Erre kicsatolta az övemet és minden tiltakozásom ellenére kiemelt a kocsiból.

 - Mi a francot művelsz?

- Fizetsz vagy gyalogolsz - felelte. A hátamat a kocsinak támasztottam. ő pedig szorosan elém lépett. - Szóval?

- Fizetek - egyeztem bele. - Pénzben.

- Az a baj, szivi, hogy annyi pénzed nincs, amennyiért fuvarozlak - csóválta meg a fejét.

- Akkor menj, majd holnapra hazaérek! - rántottam meg a vállam.

- Biztos?

- Nem.

- Akkor? Mi legyen?

- Mit értesz a természetben fizetés alatt? Mármint tudom, mit értesz alatta, mert ismerem a mocskos fantáziád, de nem mindegy, pontosan mi tartozik bele.

- Az titok. Ígéred, hogy fizetsz?

- Ígérem.

- Ez esetben visszaülhetsz. Madame - hajolt meg játékosan.

- Köszönöm, uram.

Hazaérve Emily finom vacsorával várt minket. Utána fogtuk Harley-t, mert az éjszakát Paulnál töltöm, és a kutyát is vinni akartuk. Saméknek is kell az egyedüllét. Paulnál filmet néztünk, játszottunk a kutyával, és forró teát iszogattunk a nasi mellé.

Este fél 9 körül Harley ugatni kezdett és az ajtóhoz rohant. Kintről reflektorok fénye szűrődött be és egy autó hangját hallottam.

- Ki a fene lehet ilyenkor? - morgott Paul. - Maradj, megnézem.

Felállt, én pedig tovább néztem a filmet, de azért füleltem is. Paul ajtót nyitott, és amikor meghallottam azt a hangot, megállt bennem az ütő. Felpattantam és fürgén a ajtó mellett termettem.

 -Nahát, miben segíthetünk? - kérdeztem a szőke lánytól, aki meglepve nézett rám.

- Paulhoz jöttem. Gondoltam, megköszönöm a segítségét - egyik kezében bort lóbált.

Ó, micsoda lotyó! Paul meredten bámulta a lányt és a bort, aztán egyszerűen csak rácsapta az ajtót a lányra. Kézen fogott és visszavezetett a kanapéra.

- Lazán kezelted - jegyeztem meg. - Csapjuk rá az ajtót! De nem fogja annyiban hagyni.

- Tudom - morogta. - Majd te adsz neki - vigyorgott.

- Naná! Várja csak ki a a végét!

Díj

Ismét díjat kaptam, köszönet érte Nixypixynek! :)

Szabályok:
001. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
002.Őszintén válaszolj a kérdésekre!
003. Összesen öt személynek kell továbbküldened!
004. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
005. A díjat visszafelé nem lehet adni!

 

 

Kérdések és válaszok:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Ágnes, Áginak szólítanak.

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Dalokon nem sírok, filmeken néha.

3. Félsz a sötétben?

Eléggé, de már annyit járkálok este haza edzésről, hogy kezdek hozzászokni.

4. Szerelmes vagy valakibe?

Nem.
5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?

Nem is tudom, kicsit esetlen tudok lenni olykor, de cikis dolog velem még történt.
6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Naná, de gondolom, nem én vagyok az egyetlen.
7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?.

Nem hiszek benne, bár nagypapám pont aznapra halt meg...
8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?

Persze, hogy van. Nem értenék meg vagy nem tartozik rájuk.
9.Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Nem. Ha valakivel jóban vagyok, az elfogadja, amit szeretek és fordítva.
10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?

Soha :D
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Bepánikolnék.
12.Szoktál álmodozni?

Minden nap.
12. Járnál Chase Crawforddal?

Az ki? :D
13. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik?

Lányt és fiút, a neveken nem gondolkodtam.
14.Adni vagy kapni jobb?

Mind a kettő jó érzés.
15. Titkom?

Van, kinek nincs?
16. Bakancslista?

Tengerparton lovagolni, megnézni az Eiffel-tornyot...

Akiknek küldöm:

Morwen

 Hope Molins

Lina

Wolfsgirl228

Silivren

23. fejezet

A ballagás

A húgom ballagásának napján korán keltem. Elmentem lelovagolni Rómeót, aztán Harley-t sétáltattam meg. Paul elhozta a táskáját, amiben a ruhái voltak, aztán a laptopomon előtt ücsörgött, amíg én elkészültem a fürdőben. Letusoltam, hajat mostam, aztán sminkeltem. Végül beszárítottam a hajamat, hogy jól nézzen ki. Felvettem a piros ruhát, amit erre az alkalomra vettem, hozzá pedig fekete magas sarkút választottam. Paul fekete inget vett fel, fekete nadrággal, amikben irtó dögösen nézett ki.

Mikor kész voltam, rendet tettem a fürdőben magam után és a szobába érve azonnal elkaptam Paul elismerő pillantását. A sötét szempár elsöprő vággyal itta a látványomat. Paul fütyentett, én meg kis híján belepirultam a nézésébe.

- Paul, ne nézz így rám... - motyogtam.

- Egek, szivi, menten ágyba vinnélek, ha nem kéne indulnunk - mondta. Felállt, odalépett elém és apró csókokat lehelt a nyakamba. - Hogy fogom kibírni a napot melletted?

- Simán - feleltem, jót mulatva rajta. - Menjünk, mert még elkésünk.

Felkaptam a virágos táskámat, meg a nagyobb táskát és egy gyors búcsúzás után autóba ültünk. A zene szólt a kocsiban végig. A hosszú út miatt időben indultunk, meg sem álltunk Miamiig, ami alaposan lefárasztott minket.

- Innom kell egy kávét - mondta Paul, ahogy balra fordult.

- Nekem is - a hosszú út miatt úgy éreztem, menten elalszok.

Miami előtt megcsörrent a mobilom. Anyu volt az.

- Szia, Kyra! Menjetek oda, ahol régen csináltattuk az igazolványodat, már csak ott van hely. Minden tele van autókkal a ballagások miatt. Gyertek a sulihoz, ott leszünk!

- Oké.

Elnavigáltam Pault Sheilagh középiskolájának közelébe, leparkoltunk a megadott helyen és 10 percnyi séta után megérkeztünk a sulihoz, ahol nagy tömeg lézengett. Elég meleg idő lett, ezért beálltunk a fák alá, ahogy mindenki más. A pici udvar szerencsére tele volt fákkal, így majdnem az egész udvar árnyékba borult. Idén három osztály ballagott, de vendég az volt bőven.

- Jó ég, a lányoknak egyre kisebb ruháik lesznek! - súgtam Paulnak. A középiskolás lányok Paul láttán elkezdték illegetni magukat, aztán csúnya pillantásokat vetettek rám, mikor meglátták, hogy egymás kezét fogjuk. Irigy szukák.

Valószínűleg Paul is észrevette, de nem kommentálta. Ismét megszólalt a telefonom.

- Kyra - kezdte anyu -, itt vagytok?

- Igen, az udvaron állunk a palánktól jobbra.

- Sheilagh kiborult, mert elkéstünk. Fél órával előbb kellett volna ideérnünk, és a virágátadáson nem volt ott senkije.

- Hoppá - a húgomat ismerve ezt még megkapjuk.

- Mindegy. Most adtuk oda a csokrot neki. Amíg ők körbejárják a sulit, lemegyünk hozzátok.

Ettől a mondattól görcsbe rándult a gyomrom. Jönnek... Paul látta rajtam az aggódást, és megszorította a kezem.

- Nem lesz baj - mondta halkan, és majdnem el is hittem neki.

Ide-oda topogtam Paul kezét fogva, várva a nagy pillanatot. Istenek, mindjárt elájulok. Paulba kapaszkodtam, hogy el ne essek.

- Kyra! - hallottam anyu és mamám hangját. Anyu jól nézett ki barna ruhájában, barna hajával, mamám pedig egyszerű fehér nadrágot viselt zöld felsővel.

- Sziasztok! - megöleltem őket, elengedve szerelmem karját, de a köszönés végeztével ismét belekaroltam. - Ő Paul, a párom.

- Örvendek a találkozásnak - Paul illedelmesen kezet nyújtott nekik. Anyu úgy nézett rám, mintha szellem lennék, de kezet fogott Paullal. Meg sem tudott szólalni. Pont, ahogy sejtettem.

A kínos csend azonnal zavarni kezdett.

- És... hol vannak a többiek? - kérdeztem végül.

- Arrafelé a padoknál. Apád meg nem tudom. - szólalt meg anyu pislogva. Mamám tudott Paulról, ezért őt nem lepte meg a helyzet és barátságosan kérdezgette Pault mindenféle szokásos dologról, mint munka, iskola meg ilyenek.

A tömegben megláttam apámat, a másik nagymamámat és apám nőjét. Paullal odamentünk hozzájuk. Nekik is bemutattam Pault. Ők jobban reagálták le a helyzetet és kitörő örömmel üdvözöltek minket. Apám fogyott az elmúlt években, vettem észre, mikor fesztelen beszélgetésbe elegyedett Paullal. A nője irtó sovány volt, de ahogy tudtam, vega volt, így érthető a soványsága. Nagyim, mert ő nagyi, a másik mama - hát igen, valahogy meg kell őket különböztetni -, szóval a nagyim belesúgta a fülembe:

- Nagyon jól néz ki a párod!

- Köszi! - vigyorogtam rá.

Aztán találkoztunk húgom keresztapjával is, aki profi gépével jött csodás képeket készíteni. Mamám és anyám társaságában vártuk a ballagás kezdetét. Lassan leszállingózott a három osztály. A húgom erősen sminkelve, világos barnára festett hajjal, fekete miniszoknyában és barackszínű pánt nélküli felsőben, aminek mellrésze túl sokat mutatott szerintem.

Az óriás műszempilláktól összeszűkültek a szemeim, miközben megmutattam Paulnak, hogy ő a húgom.

A ballagási ceremónia a szokásos unalmas beszédek tömkelege volt. Alig vártam, hogy vége legyen. Sokan felsóhajtottak, amikor végül befejezték a ceremóniát és mindenki elindult valamerre. Anyám és mamám a húgomhoz siettek. A beszédek alatt feltűnt a húgom mellett ülő kopasz srác, aki a ceremónia után úgy beszélt a húgommal és úgy nézett rá, hogy az gyanús volt. Alig pár hete szakított Sheilagh a barátjával, aki csodás fiú volt, erre már jön a következő?

- Menjünk ki - mondtam. A padoknál megkerestük a rokonaimat; mamám testvérét, aki rákos betegsége ellenére virult most, húgom keresztapjának anyját és testvérét. Pault ismét bemutattam. Úgy láttam, Paul mindenkinek tetszett, sőt néhány rokontól igen elismerő pillantásokat kaptam. Akik tudták, min mentem keresztül az elmúlt években, azok főként örültek a boldogságomnak.
- Sheilagh mindjárt jön - jött oda anyu és mama, valamint a másik oldalról apám, nagyim és apám nője. Apám nője szerencsésnek mondhatja magát, hogy viszonylag ilyen kulturált család vagyunk, hiszen mindenki kellő udvariassággal bánt vele, annak ellenére, hogy apám megcsalta anyámat, nem vele, de megcsalta sok éven át.
Amikor húgom belibbent körünkbe, hirtelen feszélyezve éreztem magam. Azok a nagy műszempillák annyira természetellenesen néztek ki rajta, hogy rossz volt ránézni is, de ha neki tetszik... Készült pár fotó a rokonokkal, jött a szokásos fényképezési láz, kattogtak a gépek, aztán húgom odakiáltott valakiknek és magas sarkú cipőjében topogva elrohant. Kisvártatva két fiút hozott magával. Kettőt? Mi van? Az egyik az a srác volt, aki mellett ült, a másik izmos srác volt, de vele csak egy kép készült, és el is tűnt. A kopasz fiú viszont maradt és úgy bánt a húgommal, mintha együtt lennének, pedig nem. Legalábbis nem tudtam róla.
- Induljunk az étterembe - szólt anyu és mindenki elindult a kocsikhoz. Az étterem a városon kívül volt, mert máshol nem volt hely, ott is sokan voltak már.
Hangulatos kis hely volt, pont arra volt, amerről jöttünk Paullal. Leparkoltunk, én meg a magas sarkúban tipegtem a fűben, Paulba karolva, nehogy elzúgjak. Miután épen beértem, a pincér a hosszú asztalhoz vezetett egy külön teremben, amiben csak mi voltunk. Én húgom és Paul közé ültem, szemben velem apám és barátnője.
Kisvártatva kihozták az italokat, majd odaértek a hatalmas vegyes tálakkal, amik roskadoztak a húsoktól és egyéb főtt ételektől. Elvigyorodtam, mikor Paulra néztem, mert tudtam, mennyire szeret enni. Hiszen farkas...
- Na, most egyél! - mondtam neki nevetve.
- Eszek is - vigyorgott vissza.
A vacsora kellemesen telt; mindenki beszélt mindenkivel, kattogtak a gépek, nevetés és jókedv szállta meg a termet. Később hoztak hatalmas méretű, gazdagon töltött réteseket, amiktől elakadt a lélegzetem és habár tele voltam már, benyomtam egyet.
- Ez isteni - motyogtam két falat között. Paul kettőt evett.
A családomra büszke voltam, hogy elfogadták Pault és beszéltek vele. Éjfél körül mentünk el. Anyuékhoz mentünk, ott alszunk egy éjszakát. Paul segített anyunak két tálat elhozni, mivel elhoztuk, ami kaja megmaradt. Én a maradék rétest cipeltem.
A házba érve lepakoltunk, benyomtunk még egy-egy rétest. A húgom elment a városba bulizni, mi pedig Paullal lefürödtünk és ágyba bújtunk a volt szobámban. A fejem a mellkasán pihent, karjai körém fonódtak, egyik kezével a hajamat simogatta.
- Milyen a családom? - kérdeztem tőle.
- Jófejek, de tényleg.
- És őrültek - kuncogtam.
- Csak amennyire te - mondta gonoszan.
- Hah! - rácsaptam a mellkasára, mire megmozdult és a következő pillanatban alatta voltam; a matrac benyomódott a súlyunktól, ahogy fölém hajolt. A nyakamba csókolt és a hasamat cirógatta, aztán a számat vette birtokba.
- Ne... - nyögtem. Még anyu meghallja.
- Csendben leszünk... - suttogta.

---------------------------------------------------------

22. fejezet - 2. évad 1. rész

Csatamező és aggódás

Az otthon szinte ridegnek hatott a fejemben kavargó zűrtől. Nem tudtam felfogni, hogy életem szerelme harcba készül a falkával. Miért nem hagyják rá a vámpírokra? Ez az ő mocskuk, takarítsák fel maguk. Emily idegesen tett-vett a konyhában, miközben én odakint sétáltam és játszottam Harleyval, aki boldogan rohangált a játéka után.

Mikor asztalhoz ültünk, csendben ettünk, csupán néhány szót váltottunk egymással. Elvileg ma gyakorolni voltak a vámpírokkal, hogy a harcban ők nyerjenek, de akkor is. Nem kéne ezt tenniük.

Sem Em, sem én nem tudtunk aludni, ezért a nappaliban kuksoltunk a kanapén, takarókba burkolva magunkat és üres tekintettel bámultuk a tv-t. Valami műsor ment egy médiumról, aki inkább hazugnak tűnt, mint igazi médiumnak.

Az óra elütötte az éjfélt, mire neszek szűrődtek be a teraszról. Harley felpattant és a farkát csóválva az ajtóhoz rohant. Megdörzsöltem a szemem, mivel kicsit elbóbiskoltam, és kibújtam a takarók alól. Sam és Paul fáradtan lépték át a küszöböt.

Emily Samhez sietett és átölelte. Paul erős karjai körém fonódtak, arcát a hajamba temette.

- Idáig fent voltatok? -kérdezte.

- Mondjuk. Én már majdnem elaludtam - mondtam álmosan.

- Gyere, menjünk fel.

A szobámba érve bebújtunk az ágyba, Paul átkarolt és hamar álomba merültünk a fáradtságtól.

Másnap Paul elment dolgozni, én pedig a főiskolán szenvedtem az utolsó köröket. A záróvizsga gondolata új erőt adott a küzdéshez, és örültem, hogy soha többé nem kell látnom pár szaktársamat és más arcokat. Elegem volt a képzésből, mert annyira rossz volt, hogy mindenki csak bosszankodott miatta.

Az utolsó két óra egy teljesen értelmetlen tárgy volt, ezért úgy döntöttünk a barátnőmmel, Roxy-val, hogy inkább elmegyünk vásárolni és kajálni. A lógás üdítő volt. Sokkal jobb volt a szabadban mászkálni, mint két unalmas órán rohadni, mivel nem figyelnénk és a tanár semmit nem tanított igazán.

Roxy vidámsága belőlem is kihozta a formámat, így jókat nevettünk és dumáltunk. Bejártunk pár ruha üzletet, aztán elmentünk főtt kaját enni a kedvenc éttermünkbe, majd onnan átsétáltunk egy cukrászdába.

- Ó, teli vagyok - mondtam hátradőlve a széken. A tányérról eltűnt a süti.

- Én is - fújt egy nagyot Roxy. - Ez megérte!

- Jah! A többiek hadd szenvedjenek!

- Így van! Persze aki ott volt az órán... mert sokan meglógtak.

- Csodálod? Tiszta szar az az óra... kínzás. Na, induljunk, nehogy lekéssük a buszt.

A megállóba érve öt percet vártunk a buszra, de beszélgetéssel hamar eltelt. A buszon sokan voltak, és pár hangos kölyöktől alig lehetett érteni, mit mond a másik. Roxy mesélt a lovairól, én is a sajátomról és a többi lóról.

Szerencsre egészen jól elfeledkeztem egy kicsit a harcról, és pár óráig nem aggódtam semmi miatt. Jól éreztem magam. A buszról leszállva Paul várt a kocsijának támaszkodva.

- Szia, cica! - köszönt mosolyogva és adott egy csókot. - Milyen napod volt?

- Jó! - azzal beszámoltam a lógásról. - Nem szép dolog lógni, de nem lesz következménye, szóval miért ne? Eddigi életemben sosem lógtam el semmit, mindig becsületes diák voltam, de most vége... Muszáj volt szabályt szegni.

- A suliban én is lógtam néha - vont vállat Paul.

- Belőled kinézi az ember, de belőlem nem.

- Na, kösz. Én született lógósként nézek ki - horkantott.

- Nem úgy értettem.

- Akkor adj egy hosszú csókot, különben megsértődöm - nézett rám, majd vissza az útra.

Olyan hosszú csókot nem kapott, mivel vezetett, de megígértem, később megkapja. Paul elmondta, hogy ma este is elmennek gyakorolni, erre én az összes gondolatomat kiöntöttem erről az egészről.

- Tudom, tudom - helyeselt. - De meg kell tennünk.

- Miért? A törzsért? Belláért? Ki mondta, hogy belementek ebbe? Sam?

- Jake beszélt Bellával...

- Áh, szóval Jacob ment bele Sam helyett. Mert Jacob nem bír magával, és bele van esve abba a lányba, akkor mindenki vigye vásárra a bőrét! - mondtam dühösen.

- Ez van... Nem lesz baj - Paulnak sem tetszett, de a falka ment és kész.

Jobb lesz témát váltani.

- Öt nap múlva ballagás. Holnap Emmel elmegyünk ruhát venni nekem - szóltam.

- Helyes. Az idegenek holnapután érnek ide. Egy kiadós harc, aztán a ballagás... Sűrű program.

- Nem mi tehetünk róla.

Hazaérve Sam és Emily nem hozták szóba a harcot, gondolom megbeszélték egymás közt. Ám az elkövetkező két nap borzalmas volt. Habár találtunk egy csodaszép ruhát a ballagásra, a feszültség nőttön nőtt.
A csata előtti estén Sam és Emily otthon maradtak, mi Paullal átmentünk hozzá. A kis ház melege mindig megnyugtatott. Paullal vacsorát főztünk, ami az ideg miatt nem csúszott olyan jól, úgy kellett leerőszakolni a torkomon. Talán sok ember egy ilyen helyzetben azt várná, hogy hosszas szeretkezés következik, mert hátha nem tér vissza a másik, de én tudtam, hogy az én nagy farkasom visszatér, sértetlenül. Ezért nem vittük túlzásba a dolgot; filmeket néztünk popcornnal felszerelkezve, nevettünk és Paulhoz bújva feküdtem a kanapén.

Reggel egyáltalán nem voltam képes enni, Paul viszont igen. Megértettem, hiszen kellett neki az energia. Paul kocsival visszavitt Samék házába.
- Vigyázz magadra! - mondtam a verandán akaratlanul. Féltettem, a fenébe is.
- Vigyázok, nyugi. Velem nem végezhet holmi vérszopó - vigyorgott Paul. Közben Sam és Emily is elbúcsúztak egymástól.
- Kyra, Emily, maradjatok ma itthon és ne menjetek ki a házból! - mondta Sam komolyan. - Zárkózzatok be!
- Rendben, Sam - bólintottam.
Emily elpotyogtatott pár könnycseppet, én nem, mert bizakodó voltam. Miután a fiúk elviharzottak, megvigasztaltam a nőt, főztem neki teát, aztán Harleyt még kivittük játszani, majd Samnek engedelmeskedve bezárkóztunk.
Meg kell mondjam, ideges voltam, és a konyhában lévő kések némi megnyugvással töltöttek el, míg rá nem jöttem, hogy vámpíroknak nem sokat árt egy konyhakés. A napot a kanapén feszengve ütöttük el a tv előtt. A sok adás és műsor mind értelmetlennek tűnt. Még a laptopot is lehoztam és humoros videókat nézettem az indián nővel, hogy segítsek rajta.
Késő délután megcsörrent a telefonom, de csak anyám volt az.
- Azért hívlak, hogy megbeszéljük a ballagást - mondta köszönés után.
- Jó. Mikorra érjünk oda? - kérdeztem.
- Úgy fél négy fele. Tudod, hol van az iskola.
- Tudom. Pénzt adok neki, ahogy mondtam már.
- Igen. Akkor jön a második személy is? Jól teszed, hogy meghívtad egy barátodat.
- Jah. - De még milyen barátomat. - És hogy vagytok?
- Jól, bár Sheelagh kikészít a költekezésével. Tudja ám szórni a pénzt. És ti hogy vagytok?
- Nagyon királyul - Éppen  a szerelmem küzd egy csapat vámpírral, no meg Sam és egy falkányi indián, de ezen kívül semmi, mondtam majdnem. - Figyelj, majd hívlak, ha van valami. Szia.
Este 8 órakor megint megszólalt a telefon, de ezúttal nem anyám volt, hanem Paul.
- Jól vagyok - mondta. - Jake megsebesült, eltörtek a csontjai, hamar felépül. Amúgy mindenki sértetlen.
- Hála az égnek! - sóhajtottunk fel egyszerre Emily-vel.
- Nemsokára otthon leszünk!
Ezután Emily boldogan látott neki egy gyors vacsorát összeütni a két fiúnak. Rántottát készített négy személynek. Harley kimehetett végre a szabadba, és mire Emily végzett a kajával, befutott Sam és Paul. Azonnal Paul karjaiba ugrottam és szorosan átöleltem.
- Tudtam, hogy túléled - mosolyogtam rá. - Én farkasom...
- Na igen, elintéztük őket. Mind meghalt. Van kaja?
- Te! - csaptam rá a mellkasára. - Igen, van. Gyere, együnk!
A vacsora még ízletesebb volt a győzelem és a fiúk miatt. Sam és Paul beszámoltak a harcról, elmondták, hogy Leah le akart szerelni egy vámpírt, de nem sikerült neki, ezért sebesült meg Jacob. Miután mindent elmondtak, a harc témája nem merült fel aznap többször.

--------------------------------------------
Itt a 2. évad!!!!!! Remélem, örültök!
A blognak immár 21.666 látogatója volt, ezentúl szeretném megköszönni minden kedves olvasómnak ezt a csodaszép számot!

Kyra ballagási ruhája:

Peter Hale és egy díj

És, Peter Hale!!!!
Igen, a szavazásban eddig kőkemény 8 szavazattal vezet! :D Lehet, meg sem várom a szavazás végét, mert egyértelmű, hogy mindenki ŐT akarja, de ki is tudna ellenállni ennek a jóképű arcnak!!! Elalél tőle az ember lánya...

Köszönöm a díjat wolfgirl-nek! Mivel másodjára kapom ezt a díjat, nem küldeném tovább...

1. Mi a kedvenc könyved?

Cat és Bones sorozat összes része és a Trónok Harca könyvei.

 

2. Miért kezdtél el írni?

 Pár éve kezdtem el.

 

3. Voltál már nyaralni?

 Idén nem voltam, mert sok pénzem ment el a főiskolára.

 

4. Melyik a kedvenc blogod?

 A sajátom. Na jó, a Teen Wolfos blogokat imádom, mint wolfsgirl-ét.

 

5. Milyen zenei stílusokat kedvelsz?

 Szinte mindet, de azért az erős tuc-tuc zene nem kell.

 

6. A családod, barátaid tudják, hogy írsz?

 Nem, teljesen titkos üzemmódban vagyok. Nem akarom, hogy tudják.

 

7. Van testvéred?

 Van egy 19 éves, szeles húgom.

 

8. Még iskolás vagy?

 Egyetemre járok, immár a 3. évet húzom. :D

 

9. Mi a kedvenc sorozatod, filmed?

 Sorozat: Teen Wolf, Trónok Harca, Gyilkos elmék, Robin Hood.

Film: Gyűrűk Ura, A Hobbit, War Horse.

 

10. Szereted az Alkonyatot?

 Elmegy, de nem mondanám, hogy a vámpírjaival ki vagyok békülve.

 

11. Van facebookod?

Naná! :D

21. fejezet - 1. évad vége

Mielőtt elkezdeném a fejezetet, elmondom, hogy vége az első évadnak. Nem kell félni kedves olvasóimnak, mert következik a 2. évad! Kellemes olvasást!

A fesztivál

A hétvégén megrendezett eseményt a rezervátum külső területén tartották, ahol elég nagy hely volt a tömegnek, járműveknek, árusoknak, a színpadnak és egyéb dolgoknak, illetve közel volt a településhez is. Dave már hajnali 5 órakor felkelt, hogy bepakoljon mindent a kissé lerobbant lószállítóba, én fél 7-re érkeztem Paul kíséretében.

Paul izmai nagyon jól jöttek a pakolásban, Dave ígért neki egy korsó sört a kis fesztiválon. A két legnyugodtabb lovat vittük, mivel idegen helyen is megbízhatóak, és többnyire gyerekek fognak rájuk ülni. Amíg Paul a maradék cuccot pakolta be a járműbe, Dave fogott két kötőféket, az egyiket nekem adta, és szépen behoztuk Talizmánt és egy kedves kis kancát, aki a Diana névre hallgatott.

Dave felesége, Marilyn, akit elég ritkán láttam, most velünk tartott. Gyönyörű indián nő, aki életének húszas éveiben biztosan több férfi szívét megdobogtatta, de szépségéből nem vesztett semmit. Csillogó szemekkel cipelt ki a házból egy nagy hűtőládát és egy kosarat, amik tele voltak élelemmel.

- Segítsek? - kérdezte tőle Paul, látva a nehéz hűtőládát.

- Ó, ugyan! - nevetett Marilyn. - Emelek én ennél nehezebbet is!

Fél óra múlva úton voltunk a fesztivál felé. Paullal külön kocsival mentünk. Mikor megérkeztünk, a rendezvényszervező vidáman és magabiztosan köszöntött minket. Dave előttünk haladt a terepjáróval és a lószállítóval, de láttam, ahogy kihajol az ablakon, hogy beszéljen a férfival, aki mutogatott. Gondolom, elmagyarázta, mi hol parkoljunk le.

Óvatosan keresztülvágtunk a pakoló-rakodó embereken, akik árukat hoztak, legyen az játék, ékszer vagy kaja. Többen köszöntöttek minket egy barátságos intéssel. Dave egy a számunkra fenntartott tiszta területen állt meg. A füvet tegnap vághatták le. Elsőként azonnal levezettük a két lovat a lószállítóból és megsétáltattuk őket. Talizmán és Diana horkantott néhányat, szemügyre vették a helyet, a sürgést-forgást, de aztán nyugodtan baktattak mellettünk.

Körbejártuk a fesztivál egész területét, hogy a lovak megszokják az ingereket. Mire visszaértünk a helyünkre, Paul és Marilyn már felállítottak négy hordozható széket és egy asztalt. Az indián nő kitette a táblát, amire ki volt írva szolgáltatásunk ára. Tegnap festettem a táblára egy lófejet, hogy még szebb legyen.

A két lovat kikötöttük legelni. Dave hozott két takarót nyeregalátét helyett, mert régen ilyenekben lovagoltak az indiánok. Diana fekete tarka szőréhez remekül illik majd. A takarók gazdagon díszítettek voltak. Hoztunk két western nyerget, de egyébként csak egy voltizs hevedert szándékoztunk feltenni a lovakra. Dave készített a két ló sörényébe színes tollakat és kék festékkel rajzolt a lovak szőrére. Mire elhelyeztem a tollakat a lovak sörényébe, Dave is kész lett.

Marilyn az asztalra tette a reggelinket, amit gyorsan eltüntettünk. Az emberek még nem szállingóztak, így Paullal kéz a kézben sétáltunk egyet, elnézve az árusokat. Felállítottak egy nagy sátrat is asztalokkal és székekkel, de a gyerekeknek volt ugrálóvár és minden egyéb szokásos dolog.

- A fiúk mikor jönnek? - kérdeztem Paultól.

- Hát úgy... - megnézte a telefonja kijelzőjét. - fél óra múlva.

- Oké. Sajnálom, hogy dolgozom, és nem lehetek ma veled - tényleg bűntudatom volt.

- Ne legyen - rázta meg a fejét. - A fik itt lesznek, én pedig sokszor rád nézek majd.

- Nehogy elraboljon valami gonosz vámpír - nevettem, de úgy tűnt, Paul komolyan gondolta. - Paul, ez egy fesztivál... vámpírok nem járnak nappal ilyen helyekre.

- Igen? - horkantott. - Akkor Bella vámpírjai mik? Ők iskolába jártak! Emberek közé!

- Progresszív vámpírok.... fejlődnek a jó irányba, mert beépülnek az emberi társadalomba, hogy... - inkább elhallgattam, mikor Paul gyilkos pillantást vetett rám.

Tulajdonképen a nap további részében csak meneteltünk. A lovak délben kaptak másfél óra pihenőt, kaptak vizet és hoztunk nekik abrakot fűszénával. Addig mi is megebédeltünk. Paul vett nekem gyrost, amit imádok. A falka tagjai mind eljöttek és éhesen falták az ebédjüket.

A fesztiválon indiánok járkáltak tradicionális ruhákat öltve, íjászatot lehetett velük kipróbálni és más indián fegyvereket, tartottak mindenféle bemutatót, volt sámán is, mi pedig a lovaglást biztosítottuk. Rengeteg gyerek ült fel a lovakra, akik jámboran lépkedtek a nagy tömegben és zajban. Még idősebb fiatalok és felnőttek is befizettek egy körre, amit annyit tett, hogy a fesztivál területét egyszer megkerültük minden emberrel. Időnként felkerült a nyereg is a lovakra.

Az indián lótakarók, a tollak és a kék festés igazi indián lovakká varázsolta a két állatot, így sok-sok fénykép készült velük. A pénz folyt befelé, az én erőm meg lassan kifelé. Délutánra sajogtak a lábaim, de nem volt megállás.

Délután tartottunk egy tíz perces pihenőt. Lerogytam a székbe és fájó lábaimat dörzsöltem, amikor feltűnt Paul.

- Szia, kicsim! - lehajolt, hogy megcsókoljon és leült mellém. - Vettem neked valamit!

- Szia! Igen? De én nem kértem semmit...

- Ez ajándék, szívem - vigyorgott és előhúzott egy nyakláncot. A nyaklánc ezüst színben tündökölt, és volt rajta egy ezüst leopárd fej, amelyből kis láncok lógtak alá.

- Hű, de szép! - ámultam. Otthon már volt egy nyakláncom, amiről egy nagy ezüst leopárd mászott lefelé fekete pöttyeivel, tátott pofával. - Lesz társa a másiknak!

- Bizony.

- Elnézést, lehet lovagolni? - jött oda hozzánk egy nő a kislányával és kisfiával.

- Persze - állt fel Dave rögtön. 

- Mennem kell - mondtam Paulnak. Adtam neki a csókot. - Köszönöm!

Paul szerelmes tekintete elárulta, hogy nekem bármit megvenne, még a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha kérném. Egyszer Paul megjegyezte, hogy milyen jó barátnő vagyok, mert soha nem kérek semmit, talán ezért szokott néha meglepni valamivel.

Mire este bepakoltunk, feltettük a lovakat a szállítóba, visszamentünk Dave-ékhez, lemostuk a lovakról a festést szivacsokkal és langyos vízzel, kiszedtük a tollakat a sörényükből, elláttuk őket, már hullafáradt voltam. Paul mindenben segített szerencsére és Marilyn is.

Hazaérve Emily és Sam vacsorával vártak minket. Harley kitörő örömmel fogadott.

- Nem is láttunk titeket - jegyeztem meg.

- Elkerültük egymást. De Harley élvezte a fesztivált - mondta Em.

- Akkor jó. Party kutya! - nevettem.

Lefekvés előtt Paullal még megnéztünk egy filmet, ami nagy kihívás volt, tekintve, hogy teljesen kikészültem. A lábaim sajogtak, alig bírtam megmozdulni. Paul mellkasán nyugtattam a fejemet, mielőtt elaludtam volna. Arról álmodtam, hogy az erdőben vagyok egyedül és hogy egy vörös árny kísért. Mikor felébredtem, zihálva szedtem a levegőt. Mellettem Paul nyugodtan aludt, mellkasa egyenletesen süllyedt és emelkedett. A sötétben nem láttam jól, és mivel az erdőben volt a ház, kintről sem szűrődött be utcai lámpa fénye, de azért kivettem Paul körvonalait. Harley az ágy lábánál feküdt a földre terített takaróján.

Mivel nem tudtam visszaaludni, ébren feküdtem órákon át, míg végül elszunyókáltam.

Másnap kemény napot húztam le a lovardában, főleg, mert Dave tényleg akar lovagoltatni. Marilyn már a hirdetés terveit szövögette, a holnap készítést, Dave pedig a lovakra tartozó részekről számolt be.

- Persze az oktatásért cserébe kapsz fizetést - tette hozzá beszámolója végén.

- Jól hangzik - bólintottam. - Tess segíthetne. Gyorsan tanul. Mit szólsz?

- Nekem jó - egyezett bele Dave.

- Alig várom! - ujjongott Tess. Tudtam, ez sokat számít neki és jó volt látni az örömét és fülig érő vigyorát.

Dave a papírjai között matatott, hogy folytassa a tájékoztatást. Nem volt nagy tervei, nem szállt el magától és tisztában volt a korlátaival, ezért minden egyes részlet megfelelt és kivitelezhető volt. A fél nap ráment erre, de utána még jöttek a lovak, Tess kért lovaglóleckét tőlem, Rómeót is le kell mozgatni, szóval a vasárnap is mozgalmasra sikerült.

Estefelé Sam kocsija jelent meg értem Em vezetésével. Harley is vele volt.

- Hol van Paul? - kérdeztem tőle. - Nem ő jött volna?

- De igen. - Emily sápadt volt.

- Baj van?

- Szállj be! Elmesélem!

Idegesen vártam, hogy Emily belekezdjen a mondandójába. Végül megszólalt.

- Sam és a falka elment. Valami harcra készülnek a helyi vámpírokkal valami idegenek ellen.

A gyomrom görcsbe rándult. Harc? Nem, ez nem lehet... Itt nem lehet harc, ők nem harcolhatnak, megsérülnek vagy... Ó, egek, mi jöhet még?

Paul ajándéka

Voltizs heveder: